Valószínűleg mindenki tapasztalta már, hogy amíg egyes meséket gyerekként aranyosnak tartottunk, addig felnőtt fejjel rádöbbentünk, hogy valóságos horrorsztorikra aludtunk el annak …
Ráadásul egyszerre két díjjal is jutalmazták a Post Mortemet a manchesteri Grimmfesten.
Magyarország a Post Mortem című filmet nevezte Oscarra, de a díjátadó szűkített listájába már nem fért bele.
És persze a maszkos-késes gyilkos sem maradhat el.
Nemrégiben derült ki, hogy a Post Mortem című horrorral szállunk be az Oscar-versenybe, de addig sincs megállás, most a Toronto …
Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar versenyben a „nemzetközi film” kategóriában.
Már azóta lázban égnek a különc dán rendező rajongói, amióta kiderült, hogy elkészíti a klasszikussá vált …
Az első magyar horrorfilmként is emlegetett Post Mortemet minden jel szerint nagyon szerették a spanyolok.
Ahogy azzal már mi is többször foglalkoztunk, Stephen King már a sokadik aranykorát éli Hollywoodban, amely nemcsak abban merül …
Az észak-amerikai mozik kezdenek feléledni, ami persze hosszútávon nekünk is nagyon jó hír. Nézzük, mivel szerettek az emberek kikapcsolódni a kényszerkarantén időszaka alatt.
Hozzászólások