Kelly Reichardt Egyes nők című drámája nyerte a Londoni Filmfesztivál fődíját

Hírek

| MTI | 2016.10.16. 11:40

A szombat esti díjátadón, amelynek a londoni Banqueting House adott otthont, Steve McQueen brit rendezőt pályafutása elismeréseként a Brit Filmintézet (BFI) tagságával tüntették ki. A 12 év rabszolgaság rendezőjét felállva, ovációval köszöntötték a ceremónián - számolt be róla a The Hollywood Reporter. McQueen (A szégyentelen, Éhség) elmondta, hogy sokat köszönhet az ingyenes felsőoktatásnak. Az ebből fakadó szabadságot a társadalomnak köszönheti - fűzte hozzá, és figyelmeztetett arra, hogy ez a szabadság manapság lassan eltűnőben van. "A mi dolgunk, hogy harcoljuk azért, hogy ezek az ajtók nyitva maradjanak" - hangsúlyozta a gálán.

A 12 napos filmfesztivál versenyprogramjából a legjobb film díját a Kristen Stewart, Laura Dern és Michelle Williams főszereplésével forgatott Egyes nők (Certain Women) című alkotás kapta. Az amerikai rendezőnő, Kelly Reichardt alkotása egy montanai kisvárosban élő három nő küzdelmeit ábrázolja. A filmet szeptemberben a 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is láthatta a közönség. A díjakról döntő zsűrit Athina Rachel Tsangari vezette, akinek Chevalier című filmje tavaly szintén fődíjas lett a londoni mustrán.

A további díjazottak között szerepelt a francia Julia Ducournau kannibálhorrorja, a Raw és az iráni Mehrdad Oskouei tinédzser börtönlakókról szóló Starless Dreams című dokumentumfilmje. A Londoni Filmfesztivál vasárnap zárul Ben Wheatley hetvenes években játszódó Free Fire című bűnügyi filmjének európai premierjével.

Hozzászólások

További cikkek

Jim Jarmusch új filmjével nyit a Titanic Filmfesztivál

Hírek

| 2019.10.12. 09:40
Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című filmjével nyílik meg a 26. Titanic Filmfesztivál, amelyet idén két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben …

A Monos nyerte a legjobb filmnek járó fődíjat a CineFesten

Hírek

| 2019.09.22. 08:40
Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál …

A legjobb történelmi film díjáért szállt versenybe egy magyar alkotás

Hírek

| 2019.09.12. 10:20
A 3. Rijekai Történelmi Fesztivál egyik esélyese a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilm. Ez az egyetlen hazai alkotás, amit vetítenek a …

Díjat kapott a Torontói Filmfesztiválon Joaquin Phoenix

Hírek

| 2019.09.11. 11:25
A háromszoros Oscar-jelölt Joaquin Phoenixet színészi pályafutásáért díjazták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Kristen Stewartot Zürichben díjazzák

Hírek

| 2019.09.10. 18:20
A színésznő a 15. Zürichi Filmfesztivál (ZFF) Aranyszem-díját veheti majd át.

Oscar-gyanús filmekkel startolt a Torontói Filmfesztivál

Hírek

| 2019.09.06. 10:20
Sűrűsödik az Oscar-szezon: a csütörtökön kezdődő Torontói Filmfesztiválon Jennifer Lopez, Tom Hanks és Renée Zellweger új filmjét is bemutatják.

Vanessa Redgrave és Franco Nero díjat vesz át Miskolcon

Hírek

| 2019.09.03. 13:55
Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat.

Julie Andrews életműdíjat kapott

Hírek

| 2019.09.03. 12:45
Az Oscar-díjas színésznő az átvételekor elmondta, áldottnak érzi magát, hogy ilyen hosszú karrierje lehetett.

Joaquin Phoenix élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Jokerben

Hírek

| 2019.09.02. 11:05
Az első kritikák szerint Joaquin Pheoenix élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Joker című filmben, amelyet szombaton mutattak be a Velencei Filmfesztivál …

Oscar-esélyes filmekkel és vitákkal indul meg az Velencei filmfesztivál

Hírek

| 2019.08.28. 12:30
Szerdán 76. alkalommal nyitja meg kapuit a világ legöregebb filmmustrájaként számon tartott filmfesztivál, ami számos Oscar-gyanús alkotást vonultat fel, …