Meghalt Roger Moore

Hírek

| Zita | 2017.05.23. 15:35

A színész halálhírét a családja erősítette meg.

"Mély fájdalommal kell megosztanunk a szörnyű hírt, hogy édesapánk, Sir Roger Moore, ma életét vesztette" - írják a közleményben. 

Roger Moore 89 évesen hunyt el rákbetegség következtében Svájcban. Utoljára 2016-ban lépett fel a londoni Royal Festival Hallban a nagyközönség előtt. 

Temetése szűk körben Monacoban lesz. 

A brit színész egy londoni rendőr egyetlen gyerekeként született 1927-ben. Eleinte festőművész szeretett volna lenni, ezért 15 évesen félbehagyta tanulmányait, majd portásként, grafikusként, trükkfilmrajzolóként és modellként is dolgozott.

A pályakeresés után végül a színészetnél kötött ki, és a londoni Royal Academy of Dramatic Art színészszakán szerzett diplomát.

A világhírt 1963-ban Simon Templar szerepe hozta meg számára: az Angyal című tévésorozat több mint száz részét csaknem száz országban kísérték nézők milliói feszült figyelemmel.

Moore a sorozat két későbbi filmváltozatában is szerepelt, 1992-ben Templar apját alakította, majd 1997-ben, amikor az ezerarcú tolvaj szerepét Val Kilmer játszotta, annak autórádiójában szólalt meg a hangja. 1971-től Tony Curtis oldalán játszott a Minden lében két kanál című, Európában elsöprő sikert arató, az Egyesült Államokban azonban megbukott krimivígjáték-sorozatban.

Moore neve legjobban James Bondként ismert. Őfelsége 007-es ügynökének szerepét Sean Connerytől vette át, de ez nem nyomasztotta. 1973 és 1985 között hét Bond-film készült vele (Élni és halni hagyni, Az aranypisztolyos férfi, A kém, aki szeretett engem, Holdkelte, Szigorúan bizalmas, Polipka, Halálvágta), debütálásakor 45 évesen és búcsúzásakor 57 évesen is ő volt a legidősebb Bond.

Az utóbbi években humanitárius tevékenysége miatt hallani leginkább róla, 1991-től az UNICEF jószolgálati nagykövete volt, tevékenységéért Dag Hammarskjöld-díjjal tüntették ki. E minőségében, többek közt, hátrányos helyzetben lévő gyermekek számára gyűjtött adományokat. Jószolgálati nagykövetként többször is járt Budapesten, és néhány éve az első magyarországi UNICEF-bál díszvendége volt. Támogatja a PETA állatvédő szervezetet.

A brit színész 2002 óta élt negyedik feleségével Monacóban és Svájcban. II. Erzsébet brit királynő 2003-ban lovaggá ütötte.

2007-ben csillagot kapott a hollywoodi Hírességek sétányán.

(borítókép: acb.net.au)

Címkék: Roger Moore, Gyász

Hozzászólások

További cikkek

Elhunyt Peter Fonda, a Szelíd motorosok sztárja

Hírek

| 2019.08.17. 09:50
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt.

Meghalt Rutger Hauer

Hírek

| 2019.07.24. 20:10
A holland származású színész 75 éves volt.

Elhunyt Rip Torn, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárja

Mindenmás

| 2019.07.10. 11:15
Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja - jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere.

Meghalt Horváth Ádám, a Szomszédok atyja

Hírek

| 2019.06.19. 18:25
Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el - tájékoztatta családja az MTI-t.

Meghalt Franco Zeffirelli

Hírek

| 2019.06.15. 14:25
A világhírű olasz filmrendező 96 éves volt.

Meghalt Carmine Caridi, A keresztapa színésze

Hírek

| 2019.05.30. 09:50
A színész 85 éves korában hunyt el barátai körében a Los Angeles-i Cedars Sinai Hospitalban.

Meghalt Peggy Lipton, a Twin Peaks sztárja

Mindenmás

| 2019.05.12. 15:40
72 éves korában elhunyt Peggy Lipton amerikai énekesnő és színésznő, akit legtöbben a Twin Peaks című tévésorozatból ismerhetünk. A színésznő halálát rákbetegség okozta.

Elhunyt Chewbacca eredeti megformálója, Peter Mayhew

Hírek

| 2019.05.03. 09:40
Elhunyt Peter Mayhew veterán hollywoodi filmszínész, Chewbacca alakítója a Csillagok háborúja című filmek több epizódjában.

Meghalt Ken Kercheval, aki Cliff Barnest alakította a Dallasban

Hírek

| 2019.04.25. 00:45
A színész még vasárnap hunyt el otthonában, az Indiana állambeli Clintonban.

Meghalt Bibi Andersson, a Bergman-filmek ikonikus színésznője

Hírek

| 2019.04.15. 13:00
A svéd színésznő nyolcvanhárom éves volt, aki Ingmar Bergman tizenhárom filmjében szerepelt, többek között A hetedik pecsétben és a Personában.