Nem tudom, hogy mit láttam, de ebből kérek még

Kritikák

| Zita | 2017.05.23. 13:40

A Twin Peaks nem véletlenül emelkedett kultstátuszba az évek során. Egyedi volt, félelmetes, misztikus, vicces, bizarr és izgalmas. A zsánerek között fékevesztett tobzódás pedig 25 év után sem hagyott alább: David Lynch újra a porondon.

Őszintén szólva nehéz a Twin Peaks-et szeretni, mert enyhén szólva sem a megszokott történetvezetést, karaktereket alkalmazza, amivel nem is lenne gond, csakhogy az évek óta nem rendező Lynch mintha hosszú ideig gyűjtögette és felhalmozta volna azt, amit a frissen debütált harmadik évadban ránk zúdított.

Nemrég pörgettem le újra a régi részeket, hogy mindenre jól emlékezzek, és bár azokban az évadokban is voltak elvetemült epizódok (a Tűz, jöjj velem című tébolyról nem is beszélve), de erre én sem voltam felkészülve. Ha valaki engedi, hogy Lynch bemásszon a fejébe, vagy épp fordítva: a néző merészkedik a rendező bizarr világába, akkor nyilván nyitott és sok mindent elfogad úgy, ahogy van, akkor is ha fogalma sincs, hogy mi az értelme, vagy egyáltalán van-e értelme a tapasztaltaknak.

A Twin Peaks harmadik évada is ilyen, de mintha megsokszorozták volna a megmagyarázhatatlant, a földöntúlit és a szürreálist, és a rendező még egy pillanatra sem engedi, hogy ehhez a nagydózisú lidércnyomáshoz lazításképp egy átkozottul jó kávét elkortyoljunk. Nem, ez már a múlté, az őrület a tetőfokára hág, és bár fogalmam sincs, hogy mit láttam ebben a két részben (vagy csak nagyon nagy vonalakban), tudom, hogy kell még, érdekel. Lynch hiába van túl a hetvenen a lényében van a zsigeri borzongatás, amit abszolút nem a megszokott módon tár elénk, és ha eddig kitartott valakinél a Twin Peaks-imádat, akkor itt kemény dolga lesz a rajongónak.

Laura Palmernek igaza volt: 25 év után találkozunk Cooperrel, alteregójával a Fekete Barlanggal, Laurával és még pár régi ismerőssel, de Twin Peaks helyett több helyszín között ugrálunk, vagyis New York és Buckhorn között. Máris bekerül egy gyilkosság a képbe, pár brutális kaszabolós természetfeletti jelenet és a nosztaliga sem maradhat el Sólyommal, Tuskó Lady-vel, Andy-vel és Lucy-val, nem is beszélve az utolsó pillanatban felbukkanó James-ről és Shelly-ről. Az események közötti összefüggéseket persze még sűrű homály fedi, de a hangulat már most garantált, a többihez meg türelem kell és persze egy szelet pite a régi idők emlékére.

(borítókép, fotók: imdb.com)

Hozzászólások

További cikkek

37 filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet

Hírek

| 2020.10.13. 18:45
A magyar filmgyártás is rápörgött a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésére, ennek fényében harminchét filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet (NFI).

Vadiúj karakterposzterek érkeztek a The Mandalorian második évadához

Mindenmás

| 2020.10.13. 15:10
Nyakunkon a The Mandalorian második évada, így Disney+ is egyre jobban csepegteti hozzá a kedvcsinálókat: az első előzetes után most egy rakás plakátot …

Magyar kísértetek és vámpírok a nagy presztízsű spanyol fesztiválon

Hírek

| 2020.10.08. 13:10
Ilyen se sűrűn történik, hogy magyar film szerepeljen egy fantasztikusfilm fesztiválon, most azonban rögtön két alkotásért is lehet majd izgulni, ugyanis …

Megérkezett az első magyar horrorfilm előzetese - Post Mortem

Hírek

| 2020.10.07. 09:40
Bár a magyar filmpaletta igen színes, horrorfilmből hiány volt, egészen idáig. Bergendy Péter Post Mortem című horrorja feszegeti a műfaj határait, és megmutatja, hogy …

Befutott a The Mandalorian második évadának első előzetese

Hírek

| 2020.09.15. 20:10
Október végén debütál a Disney+ műsorán a The Mandalorian második évada, amihez most végre befutott az első kedvcsináló is.

Javier Bardem sorozata is kaszát kapott a járvány miatt

Hírek

| 2020.09.05. 16:20
Legalábbis ami a forgatást illeti, ugyanis az Amazon leállította a Cortés y Moctezuma című minisorozat előkészületeit.

Hamarosan forog a Sikoly-filmek ötödik része

Hírek

| 2020.09.05. 16:05
Tipikus kilencvenes évekbeli tinihorror volt az 1996-os Sikoly, ami többszörös folytatást élt meg, mára pedig már kulthorrornak számít. Így pedig nem is meglepő, hogy Hollywood előrukkol az ötödik …

Ayrton Sennáról készít nyolcrészes minisirozatot a Netflix

Hírek

| 2020.09.04. 16:50
Újabb izgalmasnak ígérkező szériát készít a Netflix: ezúttal az 1994-ben tragikusan elhunyt Forma-1-es pilótáról, Ayrton Senna da Silváról rendelt be egy nyolcrészes …

Televíziós sorozatban debütál Arnold Schwarzenegger

Hírek

| 2020.09.01. 11:10
Bár a 73 éves hollywoodi sztár hosszú forgatásokkal teli évtizedeket tudhat a háta mögött, még egyszer sem fordult elő, hogy tévés sorozatban kapjon szerepet. Egészen idáig.

Animációs film készül az X-aktákból

Hírek

| 2020.08.30. 10:55
Ismét egy, már jól bevált recepthez nyúlnak Hollywoodban, ugyanis berendeltek egy animációs filmet az X-akták című kultsorozat nyomán.