Érdekes folytatással tér vissza A holnap határa

Hírek

| Tündi | 2017.06.02. 11:40

Sokáig kérdéses volt, hogy kap-e folytatást a A holnap határa, ugyanis 178 millióból készült sci-fi nem volt bombasiker, de azért elég jól teljesített a kasszáknál és a nézőkön kívül a kritikusuk is bírták. Pár hete hivatalosan is bejelentették, hogy zöld utat kapott a második felvonás, amibe Tom Cruise és Doug Liman rendező is lelkesen vágott bele. Utóbbi már az elképzeléseit is megosztotta a projekttel kapcsolatban, amelyek hollywoodi mércével nézve nem túl szokványosak.

Liman ugyanis szakítani szeretne azzal a trenddel, hogy egy folytatásnak mindenképp nagyobbnak és látványosabbnak kell lennie, mint az első résznek. Épp ellenkezőleg. Szerinte így már nem kell annyi akciót belerakniuk az új filmbe, hiszen az első rész bőven szolgált látványos akciójelenetekkel és a nézők amúgy is a film humorát és az érdekes szituációkat szerették, így sokkal többet tudnak majd Tom Cruise és Emily Blunt karakterével foglalkozni. Még azt is elárulta, hogy lesz egy új karakter is, aki tuti, hogy ellopja a show-t a többiek elől.

A rendező leszögezte, hogy a másodikkal véget is ér a franchise, mert úgy tekintek rá, mint egy két filmből álló sorozatra. A folytatás lezárja az első résszel megkezdett sztorit és a Tom és Emily közti kapcsolatot is. A film végén Emily nem tudja, kicsoda Tom karaktere, az új rész pont innen fog majd folytatódni. 

(Borító: slashfilm.com)

Hozzászólások

További cikkek

Tom Cruise az űrbe megy

Mindenmás

| 2022.10.13. 17:55
Eddig csak ötlet volt, de most már az Universal is megerősítette a hírt.

Tom Cruise egy repülő szárnyán bizonyította be újra, hogy számára semmi sem lehetetlen

Mindenmás

| 2022.09.06. 18:00
A tőle megszokott extrém módon promózta a legújabb Mission: Impossible-mozit.

Akciócunamival robbant be a John Wick 4 előzetese

Hírek

| 2022.07.23. 13:20
John Wickből sosem elég és ezt a készítők is így gondolják. Jön a negyedik rész, de amíg várunk rá, addig itt egy kis ízelítő.

Amikor a hős ereje teljében van - Rocky IV (rendezői változat)

Kritikák

| 2021.11.23. 17:35
Szó sincs arról, hogy a Rocky Balboa negyedik kalandja újravágva egy teljesen más film lenne, mint 1985-ben, minőségileg viszont egyértelműen komolyabb szintet képvisel a …

Újabb sztárokkal bővült Christopher Nolan legújabb filmje

Hírek

| 2021.11.03. 19:40
Az atombomba egyik atyjáról, Robert Oppenheimerről szóló mozi igazi világsztárokat ígér.

Taroltak a streamingszolgáltatók az idei Emmy-gálán

Hírek

| 2021.09.20. 16:40
Helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezték a televíziós produkciók Oscar-díjának tartott Emmy-gálát.

Rangos díjat kapott Fabricius Gábor filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.11. 11:35
A leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása a Velencei …

Megint elhalasztották az új Mission: Impossible és a Top Gun 2 premierjét

Hírek

| 2021.09.02. 13:40
Mikor végre már kezdtünk fellélegezni, hogy visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba a járvány ellenére is, ismét egyre több premiercsúszásról …

Tom Cruise naponta 30-szor vetette magát a mélybe a legújabb Mission: Impossible-film kedvéért

Hírek

| 2021.08.27. 13:35
Semmi különös, csak egy szokásos munkanap Tom Cruise világában.

Megvan, mikor érkezik a Halálos iramban 10. a mozikba

Hírek

| 2021.08.19. 17:40
A Halálos iramban szériát is megtépázta egy kicsit a világjárvány, így még egy darabig biztosan, hogy várni a kell a tizedik epizódjára.