Ma lenne 61 éves Carrie Fisher

Mindenmás

| MTI | 2017.10.21. 12:50

Ma ünnepelné 61. születésnapját Carrie Fisher, mindenki Leia hercegnője. A színésznő tavaly december 27-én hunyt el.

Mint ismert december 23-án, egy Londonból Los Angelesbe tartó repülőgépen szívinfarktust kapott, és bár egy ott tartózkodó orvos újraélesztette, kritikus állapotban szállították kórházba. Egy ideig úgy tűnt, hogy stabilizálódik az állapota, de december 27-én a kora délelőtti órákban, 8 óra 55 perckor elhunyt. A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy háromféle drog is volt a szervezetében, bár azt nem tudni ezek mennyiben játszottak szerepet a halálában. Egy nappal később édesanyja, Debbie Reynolds is elhunyt, halálát valószínűleg stroke okozta, melyben közrejátszhatott lánya halálhíre

Debbie Reynolds és Carrie Fisher

Carrie Fisher Beverly Hillsben született Eddie Fisher énekes és Debbie Reynolds színésznő gyermekeként. Nagyszülei apai ágon oroszországi zsidó bevándorlók voltak. A hetvenes években debütált színpadon, majd 1977-ben aratott sikert a filmvásznon, amikor a Csillagok háborúja című filmben először alakította Leia hercegnőt Mark Hamill és Harrison Ford oldalán, majd ugyanezt a szerepet eljátszotta a trilógia másik két részében. Ezek után több fontos szerepe volt még, játszott a többi között a Blues Brothers című filmben, továbbá Hannah és nővéreiben és a Harry és Sallyben. Tavaly Leia hercegnő szerepében ismét láthatták a nézők az űreposz hetedik részében.

Carrie Fisher nem csak színésznőként, de íróként is aktív  volt, összesen nyolc könyv szerzője volt. Utolsó, a The Princess Diarist című könyve november végén jelent meg, amelyben Carrie Fisher az 1977-es forgatást idézte fel. Fisher korábban nyíltan beszámolt drogfüggőségéről, valamint arról, hogy bipoláris zavarban és depresszióban szenved. Képeslapok a szakadékból című, részben saját életéből is merítő regényében ugyancsak írt problémáiról. A könyv alapján maga írta a forgatókönyvet is az azonos című filmhez, amit 1990-ben Mike Nichols rendezett Meryl Streep főszereplésével.

(Borító: kapos.hu, Fotó: popsugar.com)

Hozzászólások

További cikkek

Csillagot kap Carrie Fisher

Mindenmás

| 2023.04.26. 13:05
A Leia hercegnőként vált világhírűvé, nemsokára pedig már a hollywoodi hírességek sétányán is megörökítik nevét.

Gina Caranót kirúgták a The Mandalorianből

Hírek

| 2021.02.11. 15:15
Áll a bál a Lucasfilm háza táján: azonnali hatállyal kirúgták az egyik legnépszerűbb sorozatuk, a The Mandalorian színésznőjét Gina Caranót, miután sokakat felháborító megjegyzést tett közzé az …

Meghalt a Darth Vadert alakító David Prowse

Hírek

| 2020.11.29. 12:50
85 éves korában elhunyt David Prowse, akinek filmtörténelem egyik leghíresebb karakterét köszönhetjük, ugyanis ő bújt meg Darth Vader fekete páncélja alatt az első Star Wars-trilógiában.

Vadiúj karakterposzterek érkeztek a The Mandalorian második évadához

Mindenmás

| 2020.10.13. 15:10
Nyakunkon a The Mandalorian második évada, így Disney+ is egyre jobban csepegteti hozzá a kedvcsinálókat: az első előzetes után most egy rakás plakátot …

Befutott a The Mandalorian második évadának első előzetese

Hírek

| 2020.09.15. 20:10
Október végén debütál a Disney+ műsorán a The Mandalorian második évada, amihez most végre befutott az első kedvcsináló is.

Tovább robog a Star Wars-vonat: újabb sorozattal készül a Disney

Hírek

| 2020.07.14. 14:15
A keményvonalas Star Wars rajongók talán már fel sem kapják a fejüket a hír hallatán, hiszen egyszerűen kimeríthetetlen sztoriforrással szolgál ez az univerzum. …

Megvan, mikor érkezik a The Mandalorian második évada

Hírek

| 2020.06.07. 20:40
A tavalyi év egyik legjobb meglepetéssorozata a The Mandalorian volt, hiszen valóban baromira jó lett, plusz még azoknak is jó volt nézi, akik nem éppen nagy Star Wars fanatikusok. Így nem …

Most már biztos, hogy a Thor rendezője új Star Wars-filmet fog készíteni

Hírek

| 2020.05.04. 19:25
Januárban már pletykáltak erről, de stílusosan a Star Wars-napon erősítették meg, hogy a Thor 3-at dirigáló és a Jojo Nyusziért Oscarral jutalmazott …

Online rendezik meg idén a Star Wars-napot

Hírek

| 2020.05.02. 18:35
Mondani sem kell, hogy a koronavírus-járvány a messzi-messzi galaxist is elérte.

Új Star Wars-sorozaton dolgozik a Disney Plus

Hírek

| 2020.04.23. 20:20
Nincs leszállás a Star Wars-vonatról: a Variety információi szerint ugyanis új Star Wars-sorozat készül a Disney Plus számára.