Újabb nagy nevek csatlakozhatnak az Az folytatásához

Hírek

| Tündi | 2018.04.13. 18:15

A Variety információi szerint újabb két szereplővel folynak a tárgyalások a tavalyi év egyik legsikeresebb filmjének a folytatásáról. 

Miután az Az világszerte 700 millió dollárt termelt, nem is volt kérdéses, hogy érkezik a második rész is, ami duplán jó, hiszen a film alapjául szolgáló King-regény szintén két felvonásból áll. Az első észben hőseink még gyerekként vették fel a harcot Pennywise-zal, a másodikban pedig már felnőttként kell majd szembenézniük a gyilkos bohóccal.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a gyerekszereplők is visszatérnek a folytatásban, még ha csak flashback jelenetekben is, továbbá, hogy a mindig brillírozó Jessica Chastain már aláírt Beverly szerepére

Ezután már azért sejthető volt, hogy az alkotók a többi szereplőnek is csupa nagyágyút akarnak majd megszerezni, ami most úgy látszik, hogy szép lassan össze is jön nekik.

A legfrissebb hírek szerint ugyanis James McAvoyjal és Bill Haderrel folynak jelenleg a tárgyalások. Ha összejönnek a dolgok (és miért ne jönnének) akkor McAvoy bújna a felnőtt Bill Denbrough bőrébe, Hader pedig Richie Toziert alakítaná. 

Az amerikai mozikba 2019. szeptember 6-án érkezik It: Chapter Twoaz első részt is jegyző Andy Muschietti rendezésében, és Bill Skarsgard is visszatér, mint Pennywise. A készítőknek bele kell húzniuk a castingba, ugyanis a forgatás már idén nyáron kezdődik.

(Borító: hindustantimes.com, Fotók: elmercurio.com.mx, comicbook.com)

Hozzászólások

További cikkek

Bill Murray az egyik legmenőbb szerzői filmessel forgat zombi filmet

Hírek

| 2018.07.16. 21:25
Az illető pedig nem más, mint Jim Jarmusch (Szellemkutya, Halhatatlan szeretők), akinek legújabb filmtervéről eddig még csak tudni se lehetett, most azonban már …

Vegyük szemügyre a kattantakat!

Hírek

| 2018.07.13. 08:50
M. Night Shyamalan a Sebezhetetlen és a Széttörve után jön a trilógia harmadik tagjával is.

Sorozatgyilkos a szomszédom

Hírek

| 2018.07.03. 08:35
Nyár van, lógsz a haverokkal, kalandokat, szerelmet keresel és amúgy meg csak szimplán el akarod ütni az időt az unalmas kisvárosban. És lehet, hogy az unalom teszi, de lehet tényleg egyre gyanúsabb a szomszéd pasas...

Próbáld meg túlélni a világ legzorallabb szállodáját

Hírek

| 2018.06.23. 17:50
2012 egyik legvitatottabb horrorfilmje, a Ház az erdő mélyén után idén új rendezéssel jelentkezik Drew Goddard, amihez már érkezett is egy magyar előzetes.

Az Apáca előzetese magyarul is rád hozza a frászt

Hírek

| 2018.06.18. 13:30
Elég jól megy a Démonok között horrorszéria szekere, hiszen az első rész parababája, Annabelle után a második felvonás démoni apácája is kapott egy saját spinoffot, amihez már …

Ewan McGregoron eluralkodik az őrület

Hírek

| 2018.06.14. 18:55
Mindig kétesélyes, ha egy klasszikus folytatást kap, akár könyvről, akár filmről legyen szó. Stephen King a Ragyogást folytatta papíron, de a vásznon eddig még nem kapott helyet. Hát most fog.

Belépett a kétmilliárdosok elit klubjába a Bosszúállók: Végtelen háború

Hírek

| 2018.06.13. 18:15
Most biztos megy a pezsgődurrogtatás a Disney-nél rendesen, ugyanis a Bosszúállók: Végtelen háború 48 nappal a bemutatója után átlépte a …

Nem csoda, hogy ettől a filmtől kiakadt a főszereplő

Hírek

| 2018.06.05. 12:30
A forgatás amúgy is sokszor keserves munka, napi 16 óra melóval, stresszel, de ha még horrort is forgatsz, pláne olyat, ahol a rendező és a stáb is baromira érti a dolgát, akkor nem …

A Weinstein-botrány lassan igazi horrorrá válik

Hírek

| 2018.06.02. 12:45
Bizonyos értelemben tényleg egy valóságos horror amit az amerikai producer évtizedeken át művelt a nőkkel, de Brian De Palma szerint ebből konkrétan egy horrort is lehetne csinálni. Érdekes …

Távozik a Walking Dead főszereplője

Hírek

| 2018.05.30. 12:40
A Collider számolt be róla, hogy kilenc évad után otthagyja a sorozatot Andrew Lincoln, aki a főszereplőt, Rick Grimes-t alakította.