Vérfrissítés és izgalmas történetek Cannes-ban

Hírek

| Zita | 2018.04.13. 08:00

Az egyik legnagyobb presztízsű filmmustra hivatalos programja még nem végleges, de sok az ismerős név és a friss hús.

Május 9-én 71. alkalommal lesz a film a főszereplő a francia Riviérán, ahol többek között rendezőlegendák is helyet kaptak: Jean-Luc Godard, Spike Lee és Matteo Garrone személyében, de izgalmas és friss színfolt lesz a sok újonc is: a libanoni Nadine Labaki, a francia Stéphane Brizé, a iráni Dzsafar Panahi (akit hazájában egyébként eltiltottak a rendezéstől, de ettől függetlenül az egyik legnagyobb hatású művésznek számít és továbbra is dolgozik) és az orosz Kirill Szerebrennyikov (aki mellesleg háziőrizetben van otthon, Oroszországban többmilliós sikkasztás miatt) filmje is terítékre kerül Pawel Pawlikowski alkotásával együtt, aki onnan lehet ismerős, hogy 2015-ben Ida című filmjével Oscart kapott.

A lista még nem teljes, jöhetnek még meglepetések, sőt, akár a leendő fődíjas is. Tavaly is így volt: Ruben Östlund filmje, A négyzet is utólag került bele a programba, és el is vitte a díjat (egyébként az Enyedi-féle Testről és lélekről-lel versenyzett idén az Oscar-gálán).

Az 1906 benevezett film közül a hivatalos programba eddig 43 alkotás kapott meghívást, ezek közül 18 versenyezhet az Arany Pálmáért.

A fesztivál Aszgar Farhadi iráni rendező Everybody Knows című spanyolul forgatott filmjével veszi kezdetét május 8-án, amely része a versenyprogramnak. A pszichológiai thriller főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják.

Penélope Cruz és Javier Bardem filmjével nyit Cannes

Movie.hu A Penelope Cruz és Javier Bardem főszereplésével készült Everybody Knows (Todos lo saben) című thriller lesz a 71. Cannes-i Filmfesztivál nyitófilmje.

A fesztivál május 19-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz.

(borító: festival-cannes.com)

Címkék: Cannes, fesztivál

Hozzászólások

További cikkek

Januártól mozikban a fesztiválkedvenc magyar animáció

Hírek

| 2018.12.03. 11:55
Miután a világ fesztiváljait sorra meghódította Traub Viktória Sellők és Rinocéroszok című 15 perces animációs rövidfilmje, január 10-étől végre a magyar nézők is láthatják …

Nemzetközi fődíjat nyert a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)

Hírek

| 2018.12.03. 08:30
Reisz Gábor mellett Schwechtje Mihály első játékfilmje, a Remélem legközelebb sikerül meghalnod:) is nemzetközi elismerésben részesült a hétvégén.

Három díjat is nyert Torinóban Reisz Gábor új filmje

Hírek

| 2018.12.02. 11:55
A Magyar Nemzeti Filmalap vasárnapi tájékoztatása szerint három elismerést is nyert Reisz Gábor új filmje, a Rossz versek a 36. Torinói Filmfesztiválon.

Újabb nemzetközi díjat kapott a magyar gulág-film

Hírek

| 2018.11.21. 15:00
Szász Attila Örök tél című filmje fontos témát dolgoz fel, nem is akárhogy. Ezt pedig nem győzik nemzetközi szinten is díjazni.

A Ruben Brandt, a gyűjtő és a Napszállta is díjjal távozott a sevillai filmfesztiválról

Hírek

| 2018.11.19. 14:00
Milorad Krstic alkotása a legjobb forgatókönyv, a legjobb elsőfilm és az andalúz forgatókönyvíró szövetség díját …

Németországban nyert fődíjat Ujj Mészáros Károly filmje

Hírek

| 2018.11.11. 14:45
Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című thrillere nyerte a 32. Braunschweigi Nemzetközi Filmfesztivál fődíját - közölte vasárnap a Magyar Nemzeti Filmalap.

Fődíjat kapott Mészáros Márta filmje Spanyolországban

Hírek

| 2018.11.06. 18:50
A La Laguna Nemzetközi Történelmi Filmfesztivál fődíját zsebelte be Mészáros Márta Aurora Borealis - Északi fény című filmje.

A Lajkó – cigány az űrben elrabolta a nézők szívét Triesztben

Hírek

| 2018.11.06. 12:20
Odavolt a trieszti közönség Lengyel Balázs első mozifilmjéért, a Lajkó – cigány az űrben című fekete komédiáért, amiért el is nyerte a 18. …

Luxemburgot is meghódította a magyar diplomafilm

Hírek

| 2018.10.22. 11:45
Kovács István filmje sorra nyeri a nemzetközi díjakat. Az Ostrom most Luxemburgban kapott elismerést.

A-kategóriás fesztiválon debütál a Rossz versek

Hírek

| 2018.10.11. 17:15
Reisz Gábor legújabb filmjének, a Rossz verseknek Tallinnban lesz a világpremierje.