Elment Szokolay Ottó, akinek generációk nőttek fel a hangján

Mindenmás

| Tündi | 2018.05.28. 16:50

Hosszan tartó betegség után, május 27-én, vasárnap elhunyt Szokolay Ottó, Jászai Mari-díjas színész, Érdemes Művész, akinek, ha az arcát nem is, jellegzetes orgánumát szinte minden generáció ismeri.

Szokolay Ottó Kispesten született 1937. november 23-án. 1957 és 1961 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, ahol többek között olyanokkal végzett egy évfolyamon, mint Tímár Éva, Sztankay István, Pap Éva, Szilágyi István, Verebély Iván vagy Mécs Károly. Ezt követően pályáját a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, később a Miskolci Nemzeti Színházban szerepelt, 1964 és 1965 között pedig a Vígszínház tagja volt, ahova Várkonyi Zoltán meghívására érkezett. 1965 óta volt a Nemzeti Színház tagja.

A Színházi adattár alapján több mint 100 bemutatója volt, szerepei mindig változatosak voltak: játszott Shakespeare királydrámáiban, emellett pedig olyan magyar szerzők darabjaiban is, mint Szabó Magda, Molnár Ferenc vagy Móricz Zsigmond.

Természetesen a filmes/tévés szerepektől sem riadt vissza, így többek között láthattuk a Mici néni két élete, A kőszívű ember fiai, A vörös grófnő vagy a Szabadság, szerelem című filmekben, a Princ, a katona, a Szomszédok és az Angyalbőrben című sorozatokban is. Legtöbben azonban mégis inkább jellegzetes hangja miatt ismerték, hiszen számtalan filmhez és sorozathoz kölcsönözte a hangját, valamint szívesen narrált dokumentumfilmeket is.

13 évadon keresztül hallhattuk az ő hangján megszólalni az NCIS igazságügyi orvosszakértőjét, Dr. Donald "Ducky" Mallardot (David McCallum), azonban 2017 februárjában egészségügyi állapota már nem tette lehetővé, hogy továbbra is ő szinkronizálja, így a 14. évadban Szélyes Imre váltotta.

Jim Broadbent többször az ő hangján szólalt meg magyarul, többek között a Harry Potter(Lumpsluck professzor), Narnia Krónikái - Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény, Az ifjú Viktória királynő, A Vaslady, Indiana Jones 4.: Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című filmekben. Szokolay Broadbent mellett James Cromwellt és James Rebhornt is több ízben megszólaltatta a pályafutása során. 

Munkásságát 1976-ban Rajz János-díjjal1984-ben Jászai Mari-díjjal, 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével ismerték el, 2014-ben pedig megkapta az Érdemes Művész címet is. 

(Borító: origo.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Meghalt Robert Forster

Hírek

| 2019.10.12. 11:30
A 78 éves korában elhunyt Forster leginkább a Jackie Brownból és a Twin Peaksből lehet ismerős.

Meghalt Sára Sándor

Hírek

| 2019.09.22. 12:20
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, az egykori Duna Televízió első elnök-főigazgatója.

Elhunyt Peter Fonda, a Szelíd motorosok sztárja

Hírek

| 2019.08.17. 09:50
Los Angelesben pénteken elhunyt Peter Fonda amerikai filmszínész-rendező - jelentette be a sztár családja pénteken este kiadott közleményében. Fonda 79 esztendős volt.

Meghalt Rutger Hauer

Hírek

| 2019.07.24. 20:10
A holland származású színész 75 éves volt.

Elhunyt Rip Torn, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárja

Mindenmás

| 2019.07.10. 11:15
Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja - jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere.

Meghalt Horváth Ádám, a Szomszédok atyja

Hírek

| 2019.06.19. 18:25
Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el - tájékoztatta családja az MTI-t.

Meghalt Franco Zeffirelli

Hírek

| 2019.06.15. 14:25
A világhírű olasz filmrendező 96 éves volt.

Meghalt Carmine Caridi, A keresztapa színésze

Hírek

| 2019.05.30. 09:50
A színész 85 éves korában hunyt el barátai körében a Los Angeles-i Cedars Sinai Hospitalban.

Meghalt Peggy Lipton, a Twin Peaks sztárja

Mindenmás

| 2019.05.12. 15:40
72 éves korában elhunyt Peggy Lipton amerikai énekesnő és színésznő, akit legtöbben a Twin Peaks című tévésorozatból ismerhetünk. A színésznő halálát rákbetegség okozta.

Elhunyt Chewbacca eredeti megformálója, Peter Mayhew

Hírek

| 2019.05.03. 09:40
Elhunyt Peter Mayhew veterán hollywoodi filmszínész, Chewbacca alakítója a Csillagok háborúja című filmek több epizódjában.