Luc Bessonra nem hatnak az ellene felhozott szexuális zaklatások vádjai

Hírek

| Zita | 2018.07.30. 14:55

Májusban már napvilágot látott egy hír, miszerint a francia rendező egy ismert színésznőt szexuálisan zaklatott, de ez ügyben nem igazán történt előrelépés. Most viszont itt egy újabb eset.

Sand Van Roy eredetileg modellként kezdte, majd kisebb szerepeket kapott, mint ahogy a Valerian című Besson-filmben is, ám azt állítja, hogy a rendező szexuális ajánlatokkal bombázta őt.

A nő a New York Timesnak adott interjújában arról beszélt, hogy úgy érezte, hogy csak akkor juthat szerephez, ha enged a rendezőnek, ez az oka annak is, hogy saját bevallása szerint tényleg nem mondott egyértelműen nemet, és többször is megtörtént az aktus közte és a rendező között, de Besson állítólag egyre erőszakosabb volt, sokszor a nőnek fájdalmat okozva, sőt, volt, hogy Besson akkor akart erőszakoskodni a nővel, amikor az aludt.

Egyébként nem Sand Van Roy az egyetlen aki megvádolta Bessont; három másik nő is jelentkezett, akik alátámasztották a rendező erőszakos viselkedését, de ők nem vállalták nevüket.

A francia filmipart ezidáig nagyjából teljesen elkerülte a zaklatási botrány, és valószínűleg ez az ügy sem lesz a kirobbantója, ugyanis Besson és ügyvédjei továbbra is tagadnak, illetve az a tény sem erősíti a színésznő helyzetét, hogy saját állítása szerint is többször belement abba, hogy lefeküdjön a rendezővel. Ennek ellenére persze elég nagy a valószínűsége annak, hogy visszaélések a francia filmiparban is rendszeresen megtörténnek.

Címkék: Luc Besson, zaklatás

Hozzászólások

További cikkek

Asia Argentót már a tévéből is kirúgták molesztálási ügye miatt

Hírek

| 2018.08.28. 13:45
Egyre ironikusabb az, ami Asia Argentoval történik.

A zaklatással vádolt színésznő mindent tagad

Hírek

| 2018.08.22. 08:00
Ahogy már írtunk róla, érdekes fordulatot vett a MeToo kampány és annak utózöngéje; Asia Argento színésznőt nemrég szexuális zaklatással vádolták meg, ám ő most mindent tagad.

A MeToo arca volt, most őt is zaklatással vádolják

Hírek

| 2018.08.21. 13:00
Érdekes fordulatot vett az egész tavaly ősszel kirobbant Weinstein-féle zaklatási botrány és az azt követő MeToo mozgalom.

A zaklatásos botrány óta először szólalt meg Kevin Spacey kollégája

Hírek

| 2018.07.09. 15:20
Azt már ugye tudjuk, hogy Kevin Spacey-t nyolcan is megvádolták szexuális zaklatással, aminek következtében egycsapásra vesztette el munkáit: kivágták …

Roman Polanski felesége kibukott az amerikai filmakadémiára

Hírek

| 2018.07.09. 14:35
A lengyel rendezőt nemrégiben kizárta soraiból az Akadémia, felesége, Emmanuelle Seigner pedig ez ellen tiltakozik úgy, hogy ő sem akar tag lenni. Ezt nyílt levelében jelentette …

Újabb színész tálalt ki Kevin Spacey durva szokásairól

Hírek

| 2018.07.04. 12:55
Október óta rengeteg helyről halljuk a szexuális zaklatásos történeteket, amik leginkább Harvey Weinstein producert érték, de Kevin Spacey-ról is durva dolgok derültek ki. Egy …

Az ügyészség elé került Stallone szexbotránya

Hírek

| 2018.06.14. 15:40
A The Hollywood Reporter értesülései szerint a Los Angeles-i kerületi ügyészség hivatalosan is vizsgálja Sylvester Stallone '90-es évekbeli nemi erőszak-ügyét.

Ártatlanak vallotta magát Harvey Weinstein

Hírek

| 2018.06.05. 21:10
A több rendbeli nemi erőszakkal és szexuális bűncselekményekkel vádolt Harvey Weinstein kedden tagadta bűnösségét az illetékes manhattani legfelső bíróság előtt.

Woody Allen vállalná, hogy a #metoo-mozgalom arca legyen

Hírek

| 2018.06.05. 17:20
Kérdés, hogy ki mit szólna ehhez…

Morgan Freeman egy csapásra összeomlott a zaklatási vádak miatt

Hírek

| 2018.05.26. 18:45
Mi is beszámoltunk róla, hogy csütörtökön legalább 8 nő vádolta meg zaklatással vagy helytelen viselkedéssel az Oscar-díjas színészt, aki most egy közleményben …