Filmet készítenek Bud Spencer életéről

Hírek

| Tündi | 2018.10.02. 13:40

A film Bud Spencer életének arról a szakaszáról fog szólni, amely a mozis pályafutását előzte meg - a hírt a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be. 

A Terni Pop Film Festen vasárnap elhangzottak alapján már a projekt forgatókönyvén dolgoznak. A mozi nagy ikonjai előtt emléket állító, először megrendezett fesztivál vendége volt Giuseppe Pedersoli mellett Spencer lánya, Diamante és unokaöccse, Alessandro Pedersoli is.

Bud Spencer fia elmondta: a család számára olyan, mintha a színész még mindig közöttük lenne. Ápolják az emlékét csakúgy, mint világszerte Spencer rajongói is.

„Mindig azt mondta, hogy ő nem színész” – idézte fel, hozzátéve, hogy csak sok év után értette meg, mit akart ezzel apja kifejezni: „a forgatáson nem szerepet játszott, hanem pontosan olyan volt, mint az életben”.

Pedersoli arról is mesélt, hogy

Spencer nem akart színész lenni, úszóbajnok volt. De mindent megváltoztatott, amikor együtt lépett a kamerák elé Terence Hill-lel, akivel haláláig nagyon jó barátok maradtak.

A fesztiválon adták át először a színész tiszteletére alapított Bud Spencer – a következő generáció elnevezésű díjat, amelyet Marco D’Amore olasz színész vehetett át.

(Borító: femina.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Michael Jackson unokaöccse lesz a főszereplője az énekesről szóló életrajzi filmnek

Hírek

| 2023.02.05. 15:35
A hírt a film rendezője, Antoine Fuqua jelentette be Instagramon.

Karácsonyi ajándékként érkezik a Whitney Houston-film

Hírek

| 2022.09.17. 13:30
Az I Wanna Dance with Somebody című mozi december 22-én érkezik a mozikba.

Jön a Bohém Rapszódia folytatása?

Hírek

| 2021.08.10. 19:35
Semmi kétség, hogy a Queen-film óriási siker volt a maga 904 millió dolláros bevételével, de vajon tényleg kell egy folytatás?

Befutott a Gucci-gyilkosságról szóló film magyar előzetese

Hírek

| 2021.08.05. 16:20
Már a fél világot lázban tartja Ridley Scott legújabb rendezése, melyben ezúttal a vérszomjas űrlények helyett a Gucci családé lesz a főszerep.

Nicolas Cage mégsem bújik Joe Exotic bőrébe

Hírek

| 2021.07.15. 13:00
Sajnos mégsem jön össze a Joe Exoticról, a Tigriskirály néven ismertté vált kellőképpen őrült figuráról szóló sorozatot, amelynek ráadásul Nicolas Cage lett volna a főszereplője.

Film készül a világ leggyorsabb nőjéről

Hírek

| 2021.06.04. 16:55
Nagyon nem kell bemutatni, hogy Hollywoodban odavannak az életrajzi filmekért.

Életrajzi film készül Cherről

Hírek

| 2021.05.20. 17:15
Nem nehéz nem észrevenni, hogy az utóbbi években eléggé rákaptak Hollywoodban az életrajzi filmekre, azon belül is főleg a zenés produkciókra, melynek itt is van a következő nagy dobása: jön a Cher-film.

Sorozat készül Pamela Anderson és Tommy Lee szexvideójának történetéből

Hírek

| 2021.05.10. 18:15
A Hulu is egyre jobban helyet kér magának a legjobb streaming szolgáltatók asztalánál, hiszen egyre jobb sorozatokkal rukkol elő, legújabb …

Igazi sztárparádéval érkezik a thaiföldi barlangi mentésről szóló film

Hírek

| 2021.03.12. 15:05
Az már 2018 nyarán kiderült, hogy Hollywood lecsapott a barlangban rekedt thai gyerekek sztorijára, melyről azóta már készült is egy elég …

Életrajzi filmet kap a Bee Gees

Hírek

| 2021.03.11. 15:55
Az utóbbi években - főleg a Freddie Mercury munkásságát bemutató Bohém rapszódia brutális sikerei óta - eléggé felkapottak lettek a különböző zenés életrajzi filmek, melyeknek már meg is van az újabb darabja is, ugyanis …