Meghalt a Walking Dead sztárja

Hírek

| Tündi | 2018.10.07. 12:15

Szombaton, 76 éves korában hunyt el Scott Wilson színész, akit legtöbben a Walking Dead állatorvosaként, Hershel Greene-ként ismertek – számolt be róla a TMZ.

A szomorú hírt Wilson ügynöke közölte a lappal, aki azt is elmondta, leukémia szövődményei vezettek a színész halálához. Egyébként pont szombaton jelentették be, hogy a színész több korábbi szereplővel együtt ismét látható lesz majd a vasárnap debütáló Walking Dead kilencedik etapjában.

Wilsonról, aki 2010 és 2014 között szerepelt a produkcióban a sorozat hivatalos Twitterén is megemlékeztek:

Mint írták, hogy Scottra remek színészként és még jobb emberként fognak emlékezni.

Scott Wilson karrierje még 1967-ben kezdődött, amikor szerepet kapott a Forró éjszakában című thrillerben. Wilson olyan filmekben játszott, mint A nagy GatsbyAz utolsó szamuráj vagy a Pearl Harbor - Égi háború. A kilencedik alakzat-ban nyújtott alakításáért pedig Golden Globe-díjra is jelölték.

(Borító: variety.com)

Hozzászólások

További cikkek

A szolgáló lány meséje lett az idei Emmy nagy vesztese

Hírek

| 2018.09.18. 10:55
Idén már 70. alkalommal került megrendezésre az Emmy-díjátadó, a magyar idő szerint éjjel lezajló gálán 119 kategória jelöltjei izgulhattak

Meghalt Burt Reynolds

Hírek

| 2018.09.06. 21:05
A TMZ beszámolója szerint 82 éves korában egy floridai kórházban szívrohamban hunyt el Burt Reynolds. A színésznek már 2010 óta voltak szívproblémái, akkor egy komoly műtéten át is kellett esnie.

Agyonlőtték a rendőrök a Vészhelyzet egykori színészét

Hírek

| 2018.09.01. 10:45
Meghalt Vanessa Marquez színésznő, akit főleg a Vészhelyzet Wendy Goldman nővéreként ismerhettünk.

A True Detective harmadik évada újabb traumákat ígér

Hírek

| 2018.08.27. 13:45
Beköszöntött a harmadik etap első előzetese.

Újra bekúszik az utcákra a pornó

Hírek

| 2018.08.06. 17:05
Tavaly elég nagyot szólt az HBO saját gyártású sorozata, a Fülledt utcák, amely a kora hetvenes évek Amerikájába húzta be a nézőket.

Hoppá! Amerikában is vetítik az Aranyéletet

Hírek

| 2018.08.01. 03:20
Augusztus elsejétől az amerikai HBO is műsorra tűzi a magyar sikersorozatot.

Megvannak az idei Emmy-jelöltek

Hírek

| 2018.07.13. 15:25
Befutottak az idei, a televíziózás Oscar-díjának is tartott 70. Primetime Emmy-díj jelöltjei, amelyek között nagy meglepetésekre nem kell számítani, rekordokra viszont már annál inkább.

A zaklatásos botrány óta először szólalt meg Kevin Spacey kollégája

Hírek

| 2018.07.09. 15:20
Azt már ugye tudjuk, hogy Kevin Spacey-t nyolcan is megvádolták szexuális zaklatással, aminek következtében egycsapásra vesztette el munkáit: kivágták …

Budapestre látogathatnak a Csengetett, Mylord? szereplői

Hírek

| 2018.07.06. 08:30
Jelenleg is folyamatban van annak szervezése, hogy a Magyarországon oly népszerű angol sorozat, a Csengetett, Mylord? című sorozat szereplői ellátogassanak Budapestre.

A Szomszédok igazi esszenciája

Mindenmás

| 2018.07.05. 18:00
A mai napig is kultikusnak számító sorozat talán így nyerte el igazán tökéletes formáját. Szigorúan csak rajongóknak!