Újra terítéken Michael Jackson gyermekmolesztálási ügye

Hírek

| movie.hu | 2019.01.11. 17:30

Pontosabban ügyei, amiket a nemsokára kezdődő Sundance Filmfesztiválon mutatnak be a Leaving Neverland című dokumentumfilmen keresztül.

Az alkotás két fiú történetét mutatja be, akik akkoriban hét és tíz évesek voltak. Most már a harmincas éveikben járnak és a dokumentumfilmben személyesen mesélik el azt, hogy Jackson hogyan zaklatta őket szexuálisan.

Michael Jackson többször is vádolták molesztálással, de 2003-ban a bíróság felmentette és több mint 20 millió dollárt fizetett peren kívül.

A filmben szereplő vádlókról hivatalosan nem sokat tudni, de a Rolling Stone magazin a fotók alapján felismerni vélte Wade Robson ausztrál koreográfust, aki többször is dolgozott Jacksonnal gyerekkorában, többek között a Black or White, Heal the World című videoklipekben.

Robson még 2013-ban adta be a polgári keresetet, amiben gyerekmolesztálással vádolta a 2009-ben elhunyt sztárt. A koreográfusnak egyébként eltérő nyilatkozatai voltak ez ügyben, mivel régebben azt állította, hogy nem történt az énekes és közte semmi, csupán együtt aludtak, majd később azt mondta, hogy annyira traumatikus volt az emlék, hogy inkább elfojtotta azt.

Az egykori Jackson-birtok, a Neverland jogi képviselője szerint Robson és a másik férfi (James Safechuck) „a megtévesztés mesterei”.

Leaving Neverlandet az a Dan Reed készítette, aki a 2014-es, nagy port kavart The Paedophile Huntert is.  Az idei Sundance Fesztivál január 24. és február 3. között kerül megrendezésre Salt Lake City-ben.

Hozzászólások

További cikkek

Egy 13 éves pécsi fiú kisfilmje nyert díjat Cannes-ban

Hírek

| 2019.05.23. 14:15
Egy 13 éves pécsi fiú, Százados Ábel Cannes-ban, a World Peace and Tolerance Institute Awards díjkiosztó ünnepségen Soha című mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért megkapta a Most …

Hétperces vastaps fogadta Tarantino új filmjét Cannes-ban

Hírek

| 2019.05.22. 10:15
Lelkes fogadtatásban részesült Quentin Tarantino a Volt egyszer egy Hollywood című filmje, amelyet kedd este mutattak be a 72. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjában.

Elton John jelenlétében mutatták be a róla készült életrajzi filmet Cannes-ban

Hírek

| 2019.05.17. 12:05
Elton John Cannes-ban sem tagadta meg magát: a kötelező szmoking helyett a hátán ezüst strasszokkal díszített zakóban és szív alakú …

Megkezdődött a 72. cannes-i filmfesztivál

Hírek

| 2019.05.15. 11:35
Jim Jarmusch The Dead Don't Die (A halottak nem halnak meg) című zombifilmjének díszbemutatójával kedd este hivatalosan megkezdődött a 72. cannes-i filmfesztivál.

Balhé van Alain Delon életműdíja körül

Hírek

| 2019.05.14. 15:05
Petíciót indítottak azért, hogy ne tüntessék ki a színészlegendát Cannes-ban.

Hollywood újra beveszi a cannes-i filmfesztivált

Hírek

| 2019.05.13. 14:05
Az amerikai filmipar tavalyi távolmaradása után a hollywoodi stúdiók és sztárok idén ismét jelentős számban érkeznek a francia Riviérára, ahol kedd este kezdődik a 72. cannes-i fesztivál.

Cannes: Elle Fanning és Jorgosz Lanthimosz is a zsűriben

Hírek

| 2019.04.30. 13:20
Teljes a hamarosan kezdődő cannes-i filmfesztivál zsűrije.

Az Akadémiát nem érdeklik Polanski próbálkozásai

Hírek

| 2019.04.24. 12:35
A rendezőnek nem sikerült visszakerülnie a pikszisbe.

Roman Polanski beperli a Filmakadémiát

Hírek

| 2019.04.22. 12:40
Roman Polanskit még tavaly zárta ki köreiből az Akadémia. A rendező vissza akarja kapni tagságát és perel.

Dokumentumfilm készül Stan Lee-ről

Hírek

| 2019.04.22. 12:15
Nem is akárkik vállalták a rendezői teendőket.