Érkezik az Amerikába jöttem folytatása

Hírek

| Tündi | 2019.01.14. 10:40

Eddig még csak pletyka szinten volt róla szó, hogy elkészülhet Eddie Murphy 1988-as kultikus vígjátékának a folytatása, mostanra azonban hivatalossá vált a dolog, sőt, már a projekt rendezőjét is megtalálták. 

A Deadline értesülései szerint Craig Brewer (Nyomulj és nyerj!, A lánc) dirigálhatja le az Amerikába jöttem második felvonását, aminek már a sztoriját is lehet tudni.

A történet szerint Akeem herceg (Eddie Murphy) megtudja, hogy él egy fia Amerikában, ezért ismét elutazik New Yorkba, hogy felkeresse a régóta elveszett fiát, a zamundai trón örökösét. Persze hamar kiderül, hogy az Amerikában felnőtt gyermek nem éppen a legjobb trónörökös alapanyag. 

Természetesen a folytatásban is számíthatunk Eddie Murphy-re, aki ezzel kapcsolatban elmondta:

nagyon örülök, hogy annyi év várakozás után végre elkészülhet az Amerikába jöttem 2.

A színész továbbá azt is elárulta, hogy nagyon szeretnék, ha az eredeti szereplőgárdával jönne össze a folytatás. Ha  minden jól megy, akkor az Amerikába jöttem 2. forgatása még az idén elkezdődik.

(Borító: hollywoodreporter.com)

Hozzászólások

További cikkek

Jövő héten indul a X. Mozinet Filmnapok

Hírek

| 2020.10.17. 13:50
Igazi örömhír érkezett a mozi szerelmeseinek, ugyanis a jövő héten október 22. és 25. között kerül megrendezésre a X. Mozinet Filmnapok Budapesten, valamint 14 nagyvárosban.

Mozik helyett online debütál az Amerikába jöttem 2.

Hírek

| 2020.10.14. 16:10
Még tavaly év elején derült ki, hogy folytatást kap Eddie Murphy 1988-as kultikus vígjátéka, méghozzá az eredeti szereplőgárdával, azóta azonban nem sokat lehetett hallani a projektről, …

Magyar kísértetek és vámpírok a nagy presztízsű spanyol fesztiválon

Hírek

| 2020.10.08. 13:10
Ilyen se sűrűn történik, hogy magyar film szerepeljen egy fantasztikusfilm fesztiválon, most azonban rögtön két alkotásért is lehet majd izgulni, ugyanis …

Remake-t kap az 1990-es Boszorkányok, már meg is érkezett az első kedvcsináló

Hírek

| 2020.10.03. 11:40
Azt most engedjük is el, hogy Hollywood nem bír leállni a remake-ek és rebootok futószalagon gyártásáról, foglalkozzunk inkább a legújabb …

Ma kezdődik a Szemrevaló Filmfesztivál

Hírek

| 2020.10.01. 11:20
Miután a koronavírus-járvány eléggé megtépázta a kulturális szcénát számos esemény elmaradt vagy átalakításra került, mint ahogy az történt a csütörtökön kezdődő 9. Szemrevaló Filmfesztivállal is. A …

Animációs film készül az X-aktákból

Hírek

| 2020.08.30. 10:55
Ismét egy, már jól bevált recepthez nyúlnak Hollywoodban, ugyanis berendeltek egy animációs filmet az X-akták című kultsorozat nyomán.

Margot Robbie főszereplésével készül az új A Karib-tenger kalózai-film

Hírek

| 2020.06.28. 15:40
Mikor már kezdtük azt hinni, hogy Hollywood végre elfelejtette a klasszikusok vagy éppen sikerfilmek női főszereplőkkel való újragondolását már be …

Már dolgoznak a Doktor Szöszi 3. részének a forgatókönyvén

Hírek

| 2020.05.22. 17:35
Már egy ideje belebegtetették, hogy összejöhet a Doktor Szöszi harmadik felvonása, azonban akkor még azt lehetett tudni, hogy gőzerővel folynak a tárgyalások Reese …

Jason Momoa és Peter Dinklage főszereplésével érkezik az új Van Helsing-film

Hírek

| 2020.05.21. 13:55
Igazi csemege érkezik a Trónok harca rajongóknak, ugyanis a széria két, egyik legjobban kedvelt színésze, a Khal Drogot alakító Jason Momoa …

Elhunyt Fred Willard, a Modern család sztárja

Hírek

| 2020.05.17. 08:35
86 éves korában elhunyt Fred Willard amerikai komikus színész, író, aki improvizációs stílusának köszönhetően több mint 50 éven át mindig időszerű tudott maradni.