Meghalt Albert Finney ötszörös Oscar-jelölt brit színész

Mindenmás

| MTI | 2019.02.08. 16:35

Rövid betegség után 82 évesen elhunyt Albert Finney brit filmszínész, az 1960-as évek angol színésznemzedékének egyik legjelentősebb alakja, akit pályafutása során ötször jelöltek Oscar-díjra - jelentette a BBC a családra hivatkozva.

A színész legismertebb filmjei közé tartozik az őt világsztárrá tévő Tom Jones, a Gyilkosság az Orient-expresszen, az Erin Brockovich - Zűrös természet, a Bajnokok reggelije vagy a Skyfall-című James Bond-film. Szerepelt két Bourne-filmben is.

A kezdetek

A Manchesterhez közeli Salfordban született, tizenkét éves korában lépett először színpadra. A Királyi Színiakadémián évfolyamtársa volt Peter O`Toole és Alan Bates is. Birminghamben a Julius Caesar című Shakespeare-darabban debütált, két évvel később már Londonban G. B. Shaw Caesar és Kleopátra című drámájában szerepelt. Hamarosan a színészlegenda Charles Laughton oldalán lépett a közönség elé, majd csatlakozott a Royal Shakespeare Company elődjének számító, Stratford-upon-Avonban működő társulathoz. A rendező Tony Richardson az Othellóban Cassio szerepét osztotta rá, a Coriolanusban Laurence Olivier helyett lépett színpadra.

Út a sikerhez

A filmvilág kapuját egy apró szerep nyitotta meg előtte: Richardson 1960-ban őt kérte fel A komédiás című drámában a főszerepet alakító Laurence Olivier fiának megszemélyesítésére. Az egyre keresettebb fiatal színész az új angol film első jelentős darabjában, a Karel Reisz rendezte Szombat este, vasárnap reggelben fiatal munkásfiút alakított. Az 1960-as évek elején felajánlották neki az Arábiai Lawrence főszerepét, ő azonban Richardsont választotta, aki Henry Fielding Tom Jones című pikareszk regényét vitte filmre. A Tom Jones sikere világsztárrá tette, 1963-ban megkapta első Oscar-jelölését a legjobb főszereplő kategóriában.

A színpadhoz sem lett hűtlen, még ugyanabban az évben a Broadwayn a szintén Richardson által rendezett Luther című darab végén állva tapsolta vissza a közönség. Egy évvel később a Leszáll az éj című mozinak nemcsak a főszerepét vállalta el, de producerként is debütált, 1965-ben céget is alapított, amely számos híres film születésénél bábáskodott.

Jobbnál jobb filmek

Sidney Lumet kérte fel a belga mesterdetektív Hercule Poirot szerepére, a mára klasszikussá vált Agatha Christie-krimi, a Gyilkosság az Orient expresszen feldolgozásában. Az alkotás olyan neveket vonultatott fel, mint Lauren Bacall, Sean Connery, Ingrid Bergman és John Gielgud, Finneyt 1974-ben ismét Oscarra jelölték a legjobb főszereplő kategóriában.

A következő években kevesebb szerepet vállalt, inkább színpadi munkáira összpontosított, átütő erővel formálta meg Hamletet és Macbethet. Több színdarabot rendezett, s kinevezték a londoni Royal Court Theatre művészeti igazgatójává.

Harmadik Oscar-jelölését 1983-ban Az öltöztető című filmdrámáért kapta, amelyben egy idősödő színész bőrébe bújt. Malcolm Lowry A vulkán alatt című regényéből készült filmben önpusztító, alkoholista diplomatát játszott, kiérdemelve negyedik Oscar-jelölését 1984-ben. A Coen-testvérek 1990-es A halál keresztútján című thrillerében az ír maffia világába "csöppent", 1994-ben az Egy névtelen senki című drámában egy homoszexuális ír buszsofőrt alakított, majd egy év múlva a Kitörésben hirtelen haragú ír rendőrt.

Steven Soderbergh rendező 2000-ben az Erin Brockovich - Zűrös természet egyik szerepével bízta meg, Finney alakításáért megkapta ötödik Oscar-jelölését, ezúttal a legjobb mellékszereplő kategóriában. Az utóbbi években olyan kiváló filmekben osztottak rá szerepeket, mint a Nagy Hal 2003-ban, A szabadság himnusza 2006-ban és a szövevényes történetű harmadik Bourne-film, A Bourne-ultimátum 2007-ben. Öt évvel később szerepelt a sorozat negyedik részében, A Bourne-hagyatékban is. A kémfilmek után jött a James Bond-sorozat következő darabja, a 2012-ben bemutatott Skyfall.

(Borító: hollywoodreporter.com)

Hozzászólások

További cikkek

Elhunyt Rip Torn, a Sötét zsaruk című filmek egyik sztárja

Mindenmás

| 2019.07.10. 11:15
Elhunyt Rip Torn amerikai színész, a Sötét zsaruk című filmsorozat egyik sztárja - jelentette be szerdára virradóra a művész menedzsere.

Meghalt Horváth Ádám, a Szomszédok atyja

Hírek

| 2019.06.19. 18:25
Horváth Ádám Kossuth-díjas rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után szerdán hunyt el - tájékoztatta családja az MTI-t.

Meghalt Franco Zeffirelli

Hírek

| 2019.06.15. 14:25
A világhírű olasz filmrendező 96 éves volt.

A 92. Oscar-gálát követő két évben újra február végén lesz az Oscar-gála

Hírek

| 2019.06.13. 12:10
A The Hollywood Reporter szerint a 92. Oscar-díjátadót követő két évben, 2021-ben és 2022-ben visszaáll a régi rend, és újra február …

Meghalt Carmine Caridi, A keresztapa színésze

Hírek

| 2019.05.30. 09:50
A színész 85 éves korában hunyt el barátai körében a Los Angeles-i Cedars Sinai Hospitalban.

Meghalt Peggy Lipton, a Twin Peaks sztárja

Mindenmás

| 2019.05.12. 15:40
72 éves korában elhunyt Peggy Lipton amerikai énekesnő és színésznő, akit legtöbben a Twin Peaks című tévésorozatból ismerhetünk. A színésznő halálát rákbetegség okozta.

Elhunyt Chewbacca eredeti megformálója, Peter Mayhew

Hírek

| 2019.05.03. 09:40
Elhunyt Peter Mayhew veterán hollywoodi filmszínész, Chewbacca alakítója a Csillagok háborúja című filmek több epizódjában.

Meghalt Ken Kercheval, aki Cliff Barnest alakította a Dallasban

Hírek

| 2019.04.25. 00:45
A színész még vasárnap hunyt el otthonában, az Indiana állambeli Clintonban.

A jövőben lesz is, meg nem is legjobb idegen nyelvű film kategória az Oscaron

Hírek

| 2019.04.25. 00:00
Az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) újabb változtatást eszközöl az Oscar-díjátadóval kapcsolatban.

Meghalt Bibi Andersson, a Bergman-filmek ikonikus színésznője

Hírek

| 2019.04.15. 13:00
A svéd színésznő nyolcvanhárom éves volt, aki Ingmar Bergman tizenhárom filmjében szerepelt, többek között A hetedik pecsétben és a Personában.