Fontos kategóriákat vágtak ki az Oscar-gáláról

Hírek

| movie.hu | 2019.02.13. 13:35

Idén megújul az Oscar-gála, mert a szervezők rájöttek arra, hogy tök felesleges hosszú órákig elnyújtani az eseményt, mert ennyi ideig senki nem bírja az egyhelyben üldögélést. Ennek viszont több filmes kategória issza meg a levét.

Nemcsak házigazdája nem lesz az idei gálának, hanem lesznek olyan kategóriák, amelyeknek díjait a reklámszünetekben adják át, vagyis a nézők ezt nem fogják látni az élő adásban. Ez alapvetően is eléggé kínos, talán nem is kell magyarázni, hogy miért, ráadásul fontos kategóriákról van szó.

A legjobb operatőr, vágó, smink és haj, illetve kisjátékfilm díja a rövidebb műsoridő miatt tehát a reklámszünetbe lett száműzve, a díjazottak beszédeit pedig majd később, megvágva láthatja a közönség.

És bár John Bailey, a filmakadémia elnöke úgy nyilatkozott, hogy

"a filmakadémia mind a 24 díjkategória képviselőit egyformán tiszteletben tartja",

azért ez a megoldás akkor is hagy kivetnivalót maga után. A kiválasztott 4-6 kategória egyébként éves rotációban változik majd. A filmakadémia egyúttal garantálta, hogy a most reklámszünetre beosztott négy kategória 2020-ban rendes helyet kap a műsorban. A lépéssel a filmakadémia a mintegy háromórás műsoridőt szeretné lerövidíteni, a gála televíziós nézettsége ugyanis évek óta csökken.

Az augusztusban beharangozott megoldással azonban számos jelölt és rajongó sem értett egyet. Alfonso Cuarón, akinek Roma című filmje a legjobb film, rendezés és operatőr kategóriában is Oscar-jelölést kapott, február elején, az Amerikai Rendezők Céhének díjátadóján hangsúlyozta, hogy

"az Oscar-gálának a színészek és a különböző kategóriák ünnepléséről kellene szólnia".

Hozzátette, hogy szerinte ennek a döntésnek semmi köze a filmhez, ez a közvetítésről, a szórakoztatásról szól, pedig azt is fontolóra kellett volna venni, hogy mit is jelent az Oscar-díjátadó. Bailey azonban a közleményében arra hivatkozott, hogy az Oscar-gála nézettsége gyorsan változik a mai multimédiás korszakban, és

"a műsornak is fejlődnie kell, hogy sikeresen folytathassa tovább a filmek népszerűsítését a világban"

Az operatőrök tiltakoznak

A fennálló helyzet miatt levélben tiltakozott az Amerikai Operatőrök Társaságának (ACS) elnöke, Kees Van Oostrum. Levelében "rendkívül szerencsétlen" dolognak nevezte, hogy a filmakadémia erre a lépésre kényszerült, hozzátéve, hogy ebbe "nem nyugodhatnak bele tiltakozás nélkül".

Az ACS elnöke hangsúlyozta, hogy nézetük szerint a filmkészítés kollektív műfaj, amelyben a rendező, az operatőr, a vágó és a többi szakember felelőssége gyakran fedi egymást. A filmakadémia döntése nyomán viszont úgy tűnik, mintha ez a közös, kreatív munka szétválna és az operatőrök munkája minimalizálódna

 - fogalmazott.

A The Hollywood Reporter forrásai szerint a 9000 tagú amerikai filmakadémia operatőri ágazata önként vállalta, hogy idén a reklámszünetben adják át a díját.


Alfonso Cuarón rendező mellett egy másik direktor, Guillermo del Toro is kiállt a döntés ellen, twitteres hozzászólásában szintén azt húzta alá, hogy a filmek fényképezése és vágása a filmkészítés esszenciájához tartozik, "nem a színházi hagyományból vagy az irodalmi hagyományból származnak: mindkettő maga a film".

Az Oscar-díjátadó ceremóniát február 24-én rendezik meg a hollywoodi Dolby Színházban, a műsort az amerikai ABC tévécsatorna közvetíti élőben és világszerte több mint kétszáz tévécsatornán lesz látható.

Címkék: Oscar, díj

Hozzászólások

További cikkek

Bolgár film nyerte a fődíjat Karlovy Vary-ban

Hírek

| 2019.07.07. 10:25
Szombat este véget ért az 54. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, melyen Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov bolgár rendezőpáros Apa című filmjének ítélték oda fődíját, a legjobb filmnek …

Három magyar filmet is díjaztak Lengyelországban

Hírek

| 2019.07.01. 14:30
Taroltak a magyar filmek Lengyelországban, ugyanis három hazai rendező, Bogdán Árpád, Varga Ágota és Schwechtje Mihály is elismerésben részesült a lagówi nemzetközi filmfesztiválon.

Ruben Brandt és Lugosi Béla is nyert a Kecskeméti Animációs Fesztiválon

Hírek

| 2019.06.24. 12:20
A tizennegyedik alkalommal megrendezett a legnagyobb és legrégebbi hazai animációs seregszemlén, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) nyolc …

Életműdíjat kap Pedro Almodóvar

Hírek

| 2019.06.19. 13:45
A spanyol filmrendező az Arany Oroszlány-életműdíjat kapja meg az idei velencei filmfesztiválon.

A 92. Oscar-gálát követő két évben újra február végén lesz az Oscar-gála

Hírek

| 2019.06.13. 12:10
A The Hollywood Reporter szerint a 92. Oscar-díjátadót követő két évben, 2021-ben és 2022-ben visszaáll a régi rend, és újra február …

Fődíjat nyert a Ruben Brandt, a gyűjtő című animáció Zágrábban

Hírek

| 2019.06.09. 15:35
Milorad Krstic alkotása, a Ruben Brandt, a gyűjtő nyerte a legjobb egész estés film díját a szombat este véget ért zágrábi Animafesten.

Életműdíjat kap David Lynch

Hírek

| 2019.06.04. 12:00
Az életműdíjat olyan művészek kapják, akik munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a filmiparhoz, ám eddig nem kaptak Oscar-díjat.

A Genezis kapta a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját

Hírek

| 2019.06.02. 11:15
Dobos Tamás kapta Genezis című alkotásért a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az operatőri munkát a középpontba helyező seregszemle …

Cannes - A Snowpiercer rendezőjének új thrillere nyerte az Arany Pálmát

Hírek

| 2019.05.26. 08:35
Bong Dzsun Ho dél-koreai rendezőnek egy munkanélküli családról forgatott Élősködők című komikus thrillere érdemelte ki szombat este az Alejandro …

Egy 13 éves pécsi fiú kisfilmje nyert díjat Cannes-ban

Hírek

| 2019.05.23. 14:15
Egy 13 éves pécsi fiú, Százados Ábel Cannes-ban, a World Peace and Tolerance Institute Awards díjkiosztó ünnepségen Soha című mobiltelefonnal forgatott kisfilmjéért megkapta a Most …