A visszatérő rendezője lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke

Hírek

| Tündi | 2019.02.27. 13:35

A szervezők szerdai tájékoztatása szerint az ötszörös Oscar-díjas Alejandro González Iñárritu (Birdman, Bábel, A visszatérő) mexikói rendező lesz a 72. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramjának zsűrielnöke.

Pierre Lescure, a fesztivál elnöke és Thierry Frémaux művészeti igazgató a közleményben kiemelte, hogy

Ez az első alkalom, hogy mexikói művész vezeti a cannes-i fesztivál zsűrijét. Cannes-ban minden filmnek helye van és a Babel rendezőjén keresztül a teljes mexikói filmművészetet ünnepelni fogja a fesztivál.

Az 55 éves Iñárritu a Cannes-ban 2006-ban a legjobb rendezés díját elnyerő Babel című alkotás egyik főszereplőjét, Cate Blanchett ausztrál színésznőt követi a zsűrielnöki székben.

A pályám kezdete óta a cannes-i fesztivál fontos nekem. Megtisztelve érzem magam, és boldog vagyok, hogy idén visszatérhetek, és nagyon büszke arra, hogy a zsűri elnöke lehetek. A filmművészet a bolygónk ereiben folyik, és annak pedig ez a fesztivál a szíve

- nyilatkozta a rendező a felkéréssel kapcsolatban.

A mexikói rendező 2000-ben első filmjével, a Korcs szerelmekkel a cannes-i fesztiválon tört be a világ filmes élvonalába. További öt filmje közül kettő, a Bábel és a Biutiful is meghívást kapott a cannes-i hivatalos versenyprogramba, az előzőért pedig hazavihette a legjobb rendezésnek járó elismerést is.

(Borító: filmtekercs.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Magyar történelmi film is versenybe száll a palicsi filmfesztivál fődíjáért

Hírek

| 2019.07.17. 12:30
Bergendy Péter Trezor című alkotása is a versenyfilmek között van.

A Jancsó-életmű egy szürreális kis darabja - Szörnyek évadja

Mindenmás

| 2019.07.17. 12:15
Az 1987-es Szörnyek évadja Jancsó Miklós egyik legkülönösebb rendezése, amelyet csak még érdekesebbé tesz Cseh Tamás filmhez írt zenéje.

Első alkalommal készült mozifilm a magyar borról

Hírek

| 2019.07.16. 15:15
A tokaji aszú, amelyre a magyarok a mai napig nemzeti szimbólumként tekintenek, közel háromszáz évig a világ egyik legdrágább és legkeresettebb bora volt. Erről a nedűről, azaz a Folyékony …

A múltat nem lehet elszigetelni a jelentől - Nyár a hegyen

Mindenmás

| 2019.07.15. 13:20
1967. november 16-án mutatták be Bacsó Péter Nyár a hegyen című filmjét, amelynek az egyik érdekessége, hogy két fontos betétdalát is az akkor huszonnégy éves Cseh Tamás …

Filmklasszikusok és világsztárok lepik el a fővárost szeptemberben

Hírek

| 2019.07.11. 15:30
Szeptember 4. és 11. között harmadik alkalommal startol el a Budapesti Klasszikus Film Maraton.

Bolgár film nyerte a fődíjat Karlovy Vary-ban

Hírek

| 2019.07.07. 10:25
Szombat este véget ért az 54. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál, melyen Krisztina Grozeva és Petar Valcsanov bolgár rendezőpáros Apa című filmjének ítélték oda fődíját, a legjobb filmnek …

Három magyar filmet is díjaztak Lengyelországban

Hírek

| 2019.07.01. 14:30
Taroltak a magyar filmek Lengyelországban, ugyanis három hazai rendező, Bogdán Árpád, Varga Ágota és Schwechtje Mihály is elismerésben részesült a lagówi nemzetközi filmfesztiválon.

Ruben Brandt és Lugosi Béla is nyert a Kecskeméti Animációs Fesztiválon

Hírek

| 2019.06.24. 12:20
A tizennegyedik alkalommal megrendezett a legnagyobb és legrégebbi hazai animációs seregszemlén, a Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon (KAFF) nyolc …

Életműdíjat kap Pedro Almodóvar

Hírek

| 2019.06.19. 13:45
A spanyol filmrendező az Arany Oroszlány-életműdíjat kapja meg az idei velencei filmfesztiválon.

Fődíjat nyert a Ruben Brandt, a gyűjtő című animáció Zágrábban

Hírek

| 2019.06.09. 15:35
Milorad Krstic alkotása, a Ruben Brandt, a gyűjtő nyerte a legjobb egész estés film díját a szombat este véget ért zágrábi Animafesten.