Előzménysorozatot kap A Da Vinci-kód

Hírek

| Tündi | 2019.06.08. 11:45

Ahogy azt mostanság megszokhattuk Hollywoodtól ismét egy, már jól bevált alapanyaghoz nyúlnak: ezúttal Dan Brown klasszikusán van a sor, természetesen ezúttal egy jóval fiatalabb és vagányabb főhőssel a középpontbon.

Legutóbb Batman esett át egy kis vérfrissítésen, ott a 33 éves Robert Pattinson váltotta a 46 éves Ben Afflecket, most pedig úgy látszik, hogy Robert Langdon szimbólumkutató professzoron van a sor, akit az eddig filmadaptációkban (A Da Vinci-kód, Angyalok és démonok, Inferno) Tom Hanks keltett életre.

Dan Brown regényei még mindig elég népszerűek, így továbbra is kiváló alapanyagot biztosít Hollywoodnak, amit most az NBC készül meglovagolni. A stúdió égisze alatt érkezik majd ugyanis a Langdon című sorozat, amely Brown azonos című regénye, A Da Vinci-kód előtt fog játszódni, így tehát arra a fiatal Langdonra fog fókuszálni, aki még évekre van attól, hogy megfejtse Da Vinci titkát.

Így pedig már az is biztosra vehető, hogy a sorozatban már nem Tom Hanks fogja alakítani a világ egyik legmenőbb professzorát, hanem egy fiatalabb kollégája, azt viszont egyelőre még nem tudni, hogy ki veszi majd át s stafétát a kétszeres Oscar-díjas színésztől.

A sztori szerint Langdon épp azon dolgozik, hogy megtalálja eltűnt mentorát, eközben pedig még a CIA is felkéri őt, hogy dolgozzon nekik. Ahogy az pedig ilyenkor lenni szokott, a prof még egy veszélyes összeesküvést is felfedez a munkája során.

A széria írója és vezető producere - Dan Brown mellett - az a Daniel Cerone lesz, aki a Dexter és A mentalista című sorozatokat is jegyzi.

(Borító: port.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Megérkezett Magyarországra Enyedi Ildikó új filmjének világsztárja

Hírek

| 2018.09.27. 14:10
Ahogy azt mi is megírtuk korábban, a Testről és lélekről elsöprő sikereinek köszönhetően az Oscar-jelölt Enyedi Ildikó egy francia világsztárral …

Az Úr hangja Japánban szólal meg először

Hírek

| 2018.09.25. 14:15
Pálfi György Az Úr hangja című sci-fijét első alkalommal Japánban, a 31. Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon láthatja a közönség.

Kapkodnak a fesztiválok a magyar thriller után

Hírek

| 2018.09.21. 09:15
Mészáros Ujj Károly Liza, a rókatündér című filmjét is imádták, és úgy tűnik ez a szokás meg is maradt: az X - A rendszerből törölve is A-kategóriás filmfesztiválokra kapott meghívást.

Bosszúthriller főszerepében tér vissza Angelina Jolie

Hírek

| 2018.09.20. 13:35
Az Oscar-díjas Angelina Joliet hamarosan egy 19. század végén játszódó bosszúthriller főszerepében láthatjuk viszont.

Megvan a következő James Bond-film rendezője

Hírek

| 2018.09.20. 12:50
Nagy huzavona ment a legfrissebb Bond-film kapcsán, hiszen Daniel Craig is csak nehezen adta be a derekát újra, és még Danny Boyle is otthagyta a rendezői széket.

A szolgáló lány meséje lett az idei Emmy nagy vesztese

Hírek

| 2018.09.18. 10:55
Idén már 70. alkalommal került megrendezésre az Emmy-díjátadó, a magyar idő szerint éjjel lezajló gálán 119 kategória jelöltjei izgulhattak

Nézd meg, hogy fest Joaquin Phoenix, mint Joker!

Hírek

| 2018.09.17. 10:35
Sokáig csak pletyka szinten keringett a hír, hogy érkezik egy Joker eredetfilm a Másnaposok rendezőjétől.

Amerikát is meghódítja a magyar animációs film

Hírek

| 2018.09.16. 14:00
Amerikai stúdió vásárolta meg a Magyar Nemzeti Filmalaptól a Ruben Brandt, a gyűjtő című új magyar film észak-amerikai és latin-amerikai forgalmazási jogait.

Agyonlőtték a rendőrök a Vészhelyzet egykori színészét

Hírek

| 2018.09.01. 10:45
Meghalt Vanessa Marquez színésznő, akit főleg a Vészhelyzet Wendy Goldman nővéreként ismerhettünk.

Alec Baldwin már le is lépett a Joker-film fedélzetéről

Hírek

| 2018.08.31. 14:25
Három napja még arról számoltunk be, hogy Alec Baldwin fogja megszemélyesíteni Thomas Wayne-t, Batman apját a Joaquin Phoenix-féle Joker-filmben.