Kezdik unni a nézők a sok hollywoodi folytatást

Mindenmás

| MTI | 2019.07.06. 12:50

Az év első felében hat százalékkal kevesebb volt a globális mozis bevétel, mint a tavalyi év azonos időszakában. Elemzők gyanítják, hogy a sok hollywoodi folytatás kifárasztotta a nézőket, ráadásul a moziknak az olyan egyre erősödő streaming-óriásokkal is meg kell küzdeniük a közönségért, mint a Netflix vagy az Amazon.

A mozinézők 2019 első hat hónapjában 19 milliárd dollárért (5500 milliárd forintért) váltottak jegyet a filmekre világszerte. Tavaly az első féléves eredmény 20,2 milliárd dollárra (5842 milliárd forintra) rúgott.

A The Guardian által idézett elemzők szerint a nézők egyszerűen elfáradtak a sok folytatástól, hiszen az első félévben került a mozikba a Men in Black - Sötét zsaruk a föld körül, a Godzilla II: A szörnyek királya, az Így neveld a sárkányodat 3. és A Lego-kaland 2. is. Bár a folytatások általában jól teljesítenek a kasszáknál, ezúttal több film némiképp elmaradt a várakozásoktól.

Az első féléves visszaesést leginkább az amerikai mozis bevételek sínylették meg: a jegybevételek az előző évihez képest 9,4 százalékkal estek vissza, 5,6 milliárd dollárra (1620 milliárd forintra). Az eladott jegyek száma ugyancsak csökkent Amerikában: a Box Office Mojo adatai szerint nyolc százalékkal esett vissza, 623,6 millióra.

Nagy-Britanniában jobban alakultak a számok: a féléves mozis bevétel 6 százalékkal lett kisebb az előző évinél, így 613,5 millió font (222 milliárd forint) volt - tette hozzá a The Guardian.

A cikk szerzője emlékeztetett arra, hogy 2018-ban rekordbevételt ért el a globális jegyeladás, elsősorban a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végtelen háború nyári szezont megelőző kasszasikerével.

A tavalyi év egyébként jól is kezdődött, hiszen az olyan népszerű filmek, mint a Star Wars: Az utolsó jedik vagy A legnagyobb showman, amelyeket az előző év végén kezdtek forgalmazni, még az új év elején is nagyot futottak. Idén azonban nem volt meg ez a lendület, az első negyedév sokkal csöndesebb volt a mozikban.

Közben az olyan streaming-óriások, mint a Netflix és az Amazon, amelyekhez hamarosan a Disney és az Apple is felzárkózik új streaming-szolgáltatásával, továbbá az HBO, nagy lépésekkel haladnak előre a közönségért vívott küzdelemben.

Tavaly a Netflix annyi filmet gyártott - mintegy 80-at -, mint az összes nagy hollywoodi stúdió együtt, és az Oscar-gálán is diadalt aratott Alfonso Cuarón Roma című alkotásával.

A Netflix hamarosan előrukkol a 150 millió dolláros (43 milliárd forintos) költségvetésből készített 6 Underground című akcióthrillerrel is, amelynek főszerepét Ryan Reynolds játssza.

A brit Mozis Szövetség vezetője, Phil Clapp szerint ugyanakkor számos jel arra utal, hogy az első féléves lemaradást a második félévben bőven ledolgozhatják a mozik.

Az amerikai elemzők is úgy vélik, hogy az év előttünk álló felében az olyan bemutatóknak köszönhetően, mint Az oroszlánkirály, a Joker, a Jégvarázs 2., a Downton Abbey, a Jumanji: The Next Level, a Halálos iramban: Hobbs és Show, az Az - Második fejezet, a Macskák és a Star Wars: Skywalker kora, az éves jegybevétel végül elérheti, sőt meg is haladhatja a tavalyit.

Hozzászólások

További cikkek

Megérkezett a Wonder Woman 1984 első előzetese

Hírek

| 2019.12.09. 12:20
Befutott a 2017-ben óriási sikert arató Wonder Woman második felvonásának színes-szagos előzetese.

Tornatore-filmmel indul az Uránia Itáliai utazás című vetítéssorozata

Hírek

| 2019.11.29. 08:45
Örömteli programsorozat elé néznek az olasz filmek rajongói, ugyanis idén is megrendezésre kerül az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Olasz …

Remake készül A szökevényből

Hírek

| 2019.11.27. 12:50
Már meg sem lepődünk, ha olyan hírt hallunk, hogy egy újabb remake készül egy korábbi klasszikusból, sajnálatos módon ezúttal Harrison Ford kilencvenes évekbeli sikerfilmje, A szökevény a soros.

Harrison Ford kutyával lesz még menőbb

Hírek

| 2019.11.21. 16:40
Megérkezett az első előzetes a Jack London regényéből készült A vadon hívó szava című filmhez.

Woody Allen-napot tartanak vasárnap Budapesten

Hírek

| 2019.11.21. 14:05
Még az időjárás is a hazai Woody Allen-nap kezére játszik, hiszen mikor máskor nézne az ember szívesebben neurotikus értelmiségi figurákat nagyvásznon, mint egy esős vasárnap? Na, ugye!

Jön a Joker folytatása?

Hírek

| 2019.11.20. 16:20
Egy emberként dobbant meg minden rajongó szív a hír hallatán, és bár voltak erről már egy hónapja is pletykák, most lehet, még közelebb kerültünk az igazsághoz.

Előzménysorozatot készítenek Polanski klasszikusához

Hírek

| 2019.11.19. 16:55
Elég erős stáb veszi kezébe Roman Polanski Kínai negyed című filmjét, elég csak David Fincher nevét megemlíteni.

Újabb díjat zsebelt be a Joker

Hírek

| 2019.11.17. 15:30
A Joaquin Phoenix főszereplésével készült sajátos képregényfilm lassan igazán megkerülhetetlen lesz, az igazi díjszezon pedig még mindig hátra van.

Rekordot döntött a Joker

Hírek

| 2019.11.16. 18:15
Özönlenek a nézők a moziba, hogy megnézhessék a Jokert, ez pedig természetesen a bevételen is nagyon szépen meglátszik.

New Yorkban vetítik Enyedi Ildikó felújított első filmjét

Hírek

| 2019.11.15. 14:00
November 15-étől már a New York-i filmrajongók is élvezhetik Enyedi Ildikó teljes körűen felújított és digitalizált harminc évvel ezelőtt készült klasszikusát, Az én …