Rekordot dönthet a Trónok harca az Emmy díjátadón

Hírek

| movie.hu | 2019.07.17. 16:30

Harminckét jelölést kapott a nemrég búcsúzó Trónok harca, ami így egy 1994 óta tartó rekordot döntött meg.

A trónfosztás ez esetben a New York rendőrei című sorozatot érintette, ami ’94-ben 27 jelölést zsebelt be. A Trónok harca 10 éves sikersorozatának befejezése ezzel a 32 jelöléssel nem is váratlan, hiszen lényegében ez egyfajta jelzésértékkel bír az elmúlt évtizedet tekintve, de elég sanszos az is, hogy nem fogja mindet díjra is váltani.

Ennek ellenére a sorozat „otthona”, azaz az HBO is nagyon szépen teljesített: 137 jelölésével meg is előzte a 117jelölést kapó Netflixet.

Ha a Trónok harcának sikerül negyedszer is megszereznie a legjobb drámasorozatnak járó Emmy-díjat, akkor csatlakozni fog a Zsarublues, az L.A. Law, Az elnök emberei és a Mad Men – Reklámőrültek című sorozatokhoz, amelyek a legtöbb, négy-négy Emmy-díjat kaptak ebben a kategóriában.

A fantasyszériának idén a Better Call Saul, a Bodyguard, a Megszállottak viadala, az Ozark, a Póz, a Succession és a Rólunk szól című drámasorozatokkal kell összemérnie erejét, míg a vígjátékszériák mezőnyében a Barry, a Fleabag, A jó hely, a The Marvelous Mrs. Maisel, a Russian Doll, a Schitt’s Creek és Az alelnök csap össze. A korlátozott epizódszámú sorozatok közül a Csernobil, a Szökés Dannemorából, a Fosse/Verdon, az Éles tárgyak és a When They See Us esélyes a díjra.

A vígjátéksorozatok legjobb színészi mezőnyébe Anthony Anderson (Feketék Fehéren), Don Cheadle (Fekete hétfő), Ted Danson (A jó hely), Michael Douglas (The Kominsky Method), Bill Hader (Barry) és Eugene Levy (Schitt’s Creek) jutott be. A színésznői jelöléseket pedig Christina Applegate (Dead to Me), Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel), Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök), Natasha Lyonne (Russian Doll), Catherine O’Hara (Schitt’s Creek), valamint Phoebe Waller-Bridge (Fleabag) kapta.

A drámasorozatok színészi Emmyjére Jason Bateman (Ozark), Sterling K. Brown (Rólunk szól), Kit Harington (Trónok harca), Bob Odenkirk (Better Call Saul), Billy Porter (Póz) és Milo Ventimiglia (Rólunk szól) esélyes. A színésznők közül Emilia Clarke (Trónok harca), Jodie Comer (Megszállottak viadala), Viola Davis (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?), Laura Linney (Ozark), Mandy Moore (Rólunk szól), Sandra Oh (Megszállottak viadala) és Robin Wright (Kártyavár) kaphat elismerést.

Az Emmy-díjakat szeptember 22-én adják át Los Angelesben.

Hozzászólások

További cikkek

A Netflixhez szerződtek a Trónok harca készítői

Hírek

| 2019.08.10. 10:25
A Trónok harca sikersorozat készítői az HBO-val való több mint tízéves együttműködés után a Netflix streaming-szolgáltatóhoz szerződtek.

Sorozat készül 9/11-ről

Mindenmás

| 2019.08.06. 18:40
A sorozat a tervek szerint a New York-i terrortámadás 20. évfordulójára készül el.

Máris forog a Trónok harca előzménysorozata

Hírek

| 2019.06.19. 15:25
Alig egy hónapja ért véget a huszonegyedik század legmeghatározóbb sorozataként emlegetett Trónok harca, persze, hogy nem lehet magukra hagyni a rajongókat, máris készül az előzménysorozat.

Előzménysorozatot kap A Da Vinci-kód

Hírek

| 2019.06.08. 11:45
Ahogy azt mostanság megszokhattuk Hollywoodtól ismét egy, már jól bevált alapanyaghoz nyúlnak: ezúttal Dan Brown klasszikusán van a sor, természetesen ezúttal egy jóval fiatalabb és vagányabb főhőssel a …

Most azért indult petíció, hogy rúgják ki a Trónok harca alkotóit az új Star Wars-filmből

Hírek

| 2019.06.01. 15:15
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Trónok harca alkotói, David Benioff és D. B. Weiss készíthetik a …

Az Ikea valósággá változtatta kedvenc sorozatainkat

Mindenmás

| 2019.06.01. 14:05
A svéd cég hihetetlen ötlettel rukkolt elő: több világhírű sorozat kultikussá vált nappaliját rendezte be saját bútoraival.

Bocsánatkérést követelnek a HBO-tól a Trónok harca befejezése miatt orosz kommunisták

Hírek

| 2019.05.30. 13:05
Az amerikai sorozat utolsó évadjának újraforgatását sürgette az HBO vezetésétől az Oroszország Kommunistái elnevezésű …

Rehabra ment a Trónok harca sztárja

Hírek

| 2019.05.29. 16:05
Ráadásul önként (de valószínűleg nem dalolva) jelentkezett be egy „wellness-létesítménybe”.

Petíciót indítottak a Trónok harca újraforgatásáért

Hírek

| 2019.05.16. 15:55
Néhány éve még jó kiröhögtünk volna olyan kezdeményezést, ami az utóbbi évtized egyik legjobb és legnépszerűbb sorozatának befejezését rebootolná, most viszont meg tudjuk …

A Trónok harca alkotói készítik a következő Star Wars-filmet

Hírek

| 2019.05.15. 16:45
A Disney bejelentése szerint a Trónok harca alkotói készítik a következő Star Wars-filmet, amely várhatóan 2022 decemberében érkezik a mozikba.