Vanessa Redgrave és Franco Nero díjat vesz át Miskolcon

Hírek

| movie.hu | 2019.09.03. 13:55

Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat. A világsztár angol-olasz művészházaspár személyesen veszi át az elismerést az eseményen szeptember 19-én a Művészetek Háza Pressburger termében.

A díjátadót követően levetítik a Franco Nero főszereplésével 1966-ban bemutatott Django című filmet (rendezte: Sergio Corbuci), majd a Júlia című alkotást (Fred Zinnemann), amely 1977-ben az Oscar-díjat hozta meg Vanessa Redgrave számára - közölték a szervezők kedden az MTI-vel.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál 2016-ban alapította az Európai Mozi Nagykövete díjat, amelynek első nyertese Juliette Binoche volt. A szemlét idén tizenhatodik alkalommal szervezik meg és szeptember 13-tól 21-ig fog tartani.

Mint írták, Vanessa Redgrave az Oscar mellett Golden Globe-, Emmy- és Tony-díjas színésznő, aki a Cannes-i Filmfesztiválon kétszer (1966, 1969) is megkapta a legjobb női alakítás díját, emellett a Brit Filmakadémia kitüntetettje is. Több évtizedes pályafutása során hatszor jelölték Oscar-díjra és olyan legendás rendezőkkel dolgozott együtt, mint Bille August - aki az idei CineFest egyik díszvendége és életműdíjasa -, Fred Zinnemann, Sidney Lumet, Richard Attenborough vagy Michelangelo Antonioni.

Legismertebb filmjei: Isadora (1968), Ó, az a csodálatos háború (1969), Gyilkosság az Orient expresszen (1974), Júlia (1977), Howards End - Szellem a házban (1992), A kísértetház (1993), Mission: Impossible (1996).

Franco Nero számára a szakmai áttörést az 1966-os Django hozta meg: az italo western kultfilm lett, több folytatása készült és Quentin Tarantino 2012-es Django elszabadulját is inspirálta. A 1967-ben bemutatott Camelotban játszott először Vanessa Redgrave-vel, akivel egymásba szerettek, és nem sokkal később gyermekük született. (A színésznőt 2006-ban vette feleségül.)

További emlékezetes alakításai: Mint a bagoly nappal (1968), Tristana (1970), Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (1971), Miért ölnek meg egy bírót? (1974), Keoma (1976), Querelle (1982), Még drágább az életed! (1990). Forgatott Koltay Gáborral (Honfoglalás - 1996; Sacra Corona - 2001) és Almási Tamással (Márió, a varázsló - 2007) is.

(Borító: foxlife.it)

Hozzászólások

További cikkek

A Monos nyerte a legjobb filmnek járó fődíjat a CineFesten

Hírek

| 2019.09.22. 08:40
Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál …

Magyar színésznőt és filmet is nemzetközi Emmy-díjra jelöltek

Hírek

| 2019.09.19. 16:55
A Nemzetközi Emmy-díj történetében ezek az első magyar jelölések.

A szinkronszakma legjobbjait díjazták Budapesten

Mindenmás

| 2019.09.14. 08:05
Idén is díjazták a magyar szinkronszakma legjobbjait. A fővárosi Uránia Nemzeti Filmszínházban pénteken rendezett Szinkronikum gálán Menszátor Magdolna és Tordy Géza kapta a szakma …

A legjobb történelmi film díjáért szállt versenybe egy magyar alkotás

Hírek

| 2019.09.12. 10:20
A 3. Rijekai Történelmi Fesztivál egyik esélyese a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilm. Ez az egyetlen hazai alkotás, amit vetítenek a …

Díjat kapott a Torontói Filmfesztiválon Joaquin Phoenix

Hírek

| 2019.09.11. 11:25
A háromszoros Oscar-jelölt Joaquin Phoenixet színészi pályafutásáért díjazták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Kristen Stewartot Zürichben díjazzák

Hírek

| 2019.09.10. 18:20
A színésznő a 15. Zürichi Filmfesztivál (ZFF) Aranyszem-díját veheti majd át.

A Joker nyerte az Arany Oroszlánt Velencében

Hírek

| 2019.09.08. 11:20
Szeptember 7-én véget ért a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, ezzel együtt pedig ki is osztották a díjakat.

Oscar-gyanús filmekkel startolt a Torontói Filmfesztivál

Hírek

| 2019.09.06. 10:20
Sűrűsödik az Oscar-szezon: a csütörtökön kezdődő Torontói Filmfesztiválon Jennifer Lopez, Tom Hanks és Renée Zellweger új filmjét is bemutatják.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezzük az Oscarra

Hírek

| 2019.09.04. 10:45
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése …

Julie Andrews életműdíjat kapott

Hírek

| 2019.09.03. 12:45
Az Oscar-díjas színésznő az átvételekor elmondta, áldottnak érzi magát, hogy ilyen hosszú karrierje lehetett.