A legjobb történelmi film díjáért szállt versenybe egy magyar alkotás

Hírek

| movie.hu | 2019.09.12. 10:20

A 3. Rijekai Történelmi Fesztivál egyik esélyese a Meghalni Ukrajnáért című magyar dokumentumfilm. Ez az egyetlen hazai alkotás, amit vetítenek a filmmustrán.

A filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában 30 film szerepel, amelyből öt világpremier, három európai, 21 pedig horvát premiernek számít. A versenyre 38 országból 140 produkciót neveztek be, a nemzetközi zsűri pedig a legjobb 30 alkotást fogadta el bemutatásra. Magyarországról egyedül a Meghalni Ukrajnáért filmet vetítik. Rendezője Csarnai Attila, producere Skrabski Fruzsina. A dokumentumfilm a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült.

A dokumentumfilm három magyar nemzetiségű áldozat családján keresztül mutatja be, hogy a kárpátaljaiakat miként érte a 2014-ben kirobbant kelet-ukrajnai háború. A harcokban legalább egy tucatnyi magyar nemzetiségű katona elesett.

A filmet 2017-ben mutatták be az Uránia Filmszínházban. 2018-ban a Hét Domb Filmfesztiválon ötven dokumentumfilm között harmadik díjat nyer. Levetítették a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon a Leammle`s Royal Theater-ben tavaly októberben, az idén februárban pedig az egyesült államokbeli Georgia államban, az Ogeechee Történelmi Film Fesztiválon mutatták be.

A rendezvény szeptember 14-ig tart az isztriai városban.

Hozzászólások

További cikkek

A Monos nyerte a legjobb filmnek járó fődíjat a CineFesten

Hírek

| 2019.09.22. 08:40
Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál …

Díjat kapott a Torontói Filmfesztiválon Joaquin Phoenix

Hírek

| 2019.09.11. 11:25
A háromszoros Oscar-jelölt Joaquin Phoenixet színészi pályafutásáért díjazták a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon.

Kristen Stewartot Zürichben díjazzák

Hírek

| 2019.09.10. 18:20
A színésznő a 15. Zürichi Filmfesztivál (ZFF) Aranyszem-díját veheti majd át.

Oscar-gyanús filmekkel startolt a Torontói Filmfesztivál

Hírek

| 2019.09.06. 10:20
Sűrűsödik az Oscar-szezon: a csütörtökön kezdődő Torontói Filmfesztiválon Jennifer Lopez, Tom Hanks és Renée Zellweger új filmjét is bemutatják.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezzük az Oscarra

Hírek

| 2019.09.04. 10:45
Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjét nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése …

Vanessa Redgrave és Franco Nero díjat vesz át Miskolcon

Hírek

| 2019.09.03. 13:55
Vanessa Redgrave és Franco Nero kapja az idei CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon az Európai Mozi Nagykövete díjat.

Julie Andrews életműdíjat kapott

Hírek

| 2019.09.03. 12:45
Az Oscar-díjas színésznő az átvételekor elmondta, áldottnak érzi magát, hogy ilyen hosszú karrierje lehetett.

Joaquin Phoenix élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Jokerben

Hírek

| 2019.09.02. 11:05
Az első kritikák szerint Joaquin Pheoenix élete egyik legjobb alakítását nyújtja a Joker című filmben, amelyet szombaton mutattak be a Velencei Filmfesztivál …

Már belenézhetünk a Magyarországon forgatott Brad Pitt-filmbe

Hírek

| 2019.08.28. 12:55
Ha valaki tavaly látta fel-felbukkanni Brad Pittet Szilvásvárad és Eger között, annak nem meglepő módon egy film volt az oka, amiből most láthatunk egy kis ízelítőt is.

Oscar-esélyes filmekkel és vitákkal indul meg az Velencei filmfesztivál

Hírek

| 2019.08.28. 12:30
Szerdán 76. alkalommal nyitja meg kapuit a világ legöregebb filmmustrájaként számon tartott filmfesztivál, ami számos Oscar-gyanús alkotást vonultat fel, …