A-kategóriás filmfesztiválon debütál Deák Kristóf új filmje

Hírek

| movie.hu | 2019.10.22. 16:00

Az A-kategóriás goai Indiai Nemzetközi Filmfesztiválon lesz az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című televíziós nagyjátékfilmjének világpremierje - közölték az alkotók az MTI-vel kedden.

A közlemény szerint a Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert goai filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be az idei versenyprogramjába. A 2019-es mustra november 20-án kezdődik - írja a közlemény.

Deák Kristóf filmje az ötvenes évek elején, a Rákosi-korszak legsötétebb napjaiban játszódik Budapesten. Egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nemcsak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik - és egyikük sem sejti, hogy miért. Az igaz történetet feldolgozó film abszurd humorral ötvözi a korszak fojtogató, paranoid hangulatát.

A Foglyok India legrégebbi és legnagyobb fesztiválján olyan alkotásokkal együtt versenyez az Arany Páva-díjért, mint az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok, amelynek rendezője a Narcos című sorozat Pablo Escobarját alakító brazil Wagner Moura.

Az Indiai Nemzetközi Filmfesztivált 1952 óta az ország különböző pontjain rendezték meg, 2004 óta ad otthont számára a tengerparti Goa. A Foglyokat az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviseli majd Indiában.

A Foglyok televíziós bemutatója várhatóan 2019. decemberben lesz a Duna televízió műsorán, moziban pedig csak exkluzív vetítések keretében lehet majd megnézni a filmet. A film a Filmfabriq gyártásában, a Magyar Média Mecenatúra program támogatásával készült, a MasterGood főtámogatói részvételével.

(Borító: origo.hu)

Hozzászólások

További cikkek

Két magyar film is szerepelni fog a torontói filmfesztiválon

Hírek

| 2020.07.31. 16:30
Horvát Lili és Mundruczó Kornél filmje is szerepel a szeptemberi Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában. A bejelentés szerint a fesztiválon műsorra tűzött …

Bemutatták a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének tagjait

Hírek

| 2020.07.27. 11:50
Lassan kezdetét veszi az idei fesztivál szezon, amelynek rendesen bekavart koronavírus-járvány, így most először több filmmustra is online lesz megtartva.

Tilda Swinton életműdíjat kap

Hírek

| 2020.07.20. 20:50
Tilda Swinton és Ann Hui hongkongi rendező kapja meg a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-életműdíját.

Életműdíjat kap Kate Winslet

Hírek

| 2020.07.17. 12:10
A színésznő a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) veheti át az elismerést. A fesztivált idén online tartják meg.

Újabb fontos filmfesztivál marad el Amerikában

Hírek

| 2020.07.15. 10:55
Bár a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne maradjon az év filmes események nélkül, van olyan fesztivál, amit kénytelenek teljesen törölni.

Szófiában díjazták Tóth Barnabás filmjét

Hírek

| 2020.07.09. 14:15
48 ország 111 filmje került a szófiai nemzetközi filmfesztivál válogatásába, amiből az Akik maradtak kapta meg a nemzetközi filmkritikusok, azaz a FIPRESCI díját.

Nincs veszve az idei filmfesztivál szezon

Hírek

| 2020.07.08. 15:10
Tudjuk jól, hogy sok fesztivált le kellett fújni a járvány miatt, a szervezők viszont minden esetben próbálták menteni a menthetőt, így sok esetben online filmmustrát tartottak. Ám nagyon úgy tűnik, hogy …

Újra magyar alkotás fog szerepelni a cannes-i filmfesztiválon

Hírek

| 2020.07.03. 12:00
Egy magyar vizsgafilmet, Beleznai Márk Agapé című rendezői diplomafilmjét is beválogatták a 73. cannes-i fesztiválnak a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató …

A járvány a Sundance Fesztivál szervezésébe is beleszól

Hírek

| 2020.06.30. 15:45
Nem meglepő fordulat, hogy a járvány a rendezvények szervezésében másféle megoldást követel, és bár a következő Sundance csak jövő januárban lesz, az óvintézkedésekről …

A nagy dobás forgatókönyvírója készít filmet a koronavírusról

Hírek

| 2020.06.29. 09:55
Nem kellett sokat várni, hogy Hollywood bejelentse a maga koronavírus-filmjét, bár ezen nincs is mit csodálkozni.