Újabb díjat zsebelt be a Joker

Hírek

| movie.hu | 2019.11.17. 15:30

A Joaquin Phoenix főszereplésével készült sajátos képregényfilm lassan igazán megkerülhetetlen lesz, az igazi díjszezon pedig még mindig hátra van.

Lassan már egy nap sem telik el anélkül, hogy ne szóljon valami a Jokerről (elérte az egymilliárdos bevételt és arányaiban a legjövedelmezőbb képregényfilm lett és nem utolsó sorban az Arany Oroszlánt is megszerezte), és jól is van ez így, hiszen aki látta a filmet, tudja, hogy milyen különleges és erős alkotásról van szó.

Most a 27. Camerimage Nemzetközi Operatőrfesztivál Arany Béka-díját is magáénak tudhatja a film, pontosabban Lawrence Sher, aki a lengyelországi Torunban kapta meg az elismerést szombaton, emellett pedig a fesztivál közönségdíját is a Jokernek ítélték.

Sher a The Hollywood Reporternek korábban elmondta, hogy mivel a Joker elsősorban karaktertanulmány, fontosnak tartotta, hogy minél közelebbről mutassa a főhőst alakító Joaquin Phoenix testbeszédének és arcának minden rezdülését.

A Camerimage díjai jó előrejelzői az operatőri Oscar-díjaknak: az elmúlt hat évben három Arany Béka-díjas operatőr is bekerült az Oscar-jelöltek mezőnyébe a kategóriában, így nyugodt szívvel lehet neki majd drukkolni a gálán is.

A fesztivál díjátadó ceremóniáján Fernando Meirelles A két pápa című produkciójának operatőre, az uruguayi Cesar Charlone Ezüst Béka-díjban részesült. A Bronz Béka-díjat és a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját a cseh Oscar-nevezett, A festett madár című fekete-fehér film operatőrének, Vladimir Smutnynak ítélték oda.

Az eseményt Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje zárta. A rendező és operatőre, Robert Richardson pedig a Camerimage operatőr-rendező duónak járó díját vehette át.

A ceremónián az operatőr John Baileyt, az amerikai filmakadémia korábbi elnökét életműdíjjal jutalmazták, és a további díjazottjai között szerepelt Edward Norton, aki a Krzysztof Kieslowski-díjat kapta, Lech Majewski, aki rendezői különdíjban részesült, Jan Roefls, aki látványtervezőként kapott díjat és Richard Gere, akit színészi különdíjjal ismertek el.

borító: Warner Bros. Entertainment)

Hozzászólások

További cikkek

Kiderült, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscarra

Hírek

| 2020.11.24. 14:30
Miután már számos nemzetközi díjat bezsebelt Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotása nem volt túl meglepő, hogy Magyarország jövőre ezzel a …

Sylvester Stallone is csatlakozott Az Öngyilkos osztag folytatásához

Hírek

| 2020.11.17. 12:00
Annak ellenére, hogy DC-féle Az Öngyilkos osztag első része durván alulmúlta az elvárásokat, a második rész mégis várós az új rendezőnek és a bitang …

Öt helyett idén hat jelölt versenyez az Európai Filmdíjakért

Hírek

| 2020.11.10. 17:20
Idén kivételesen öt helyett hat alkotás, színész és rendező versenyez a játékfilmes és dokumentumfilmes kategóriákban az Európai Filmdíjakért.

Horvát Lili filmje fődíjat nyert Philadelphiában

Hírek

| 2020.11.07. 16:00
Újabb nemzetközi elismerést tudhat magáénak Horvát Lili, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, mely ezúttal a a Philadelphia nemzetközi filmfesztiválról …

Az olaszoknak nagyon bejött a magyar horror

Hírek

| 2020.11.04. 17:40
Olyannyira, hogy a díjat is kapott Triesztben az első magyar horrorfilm, a Post Mortem.

Díjat nyert az Apró mesék Kaliforniában

Hírek

| 2020.11.03. 12:25
Global Vision díjat nyert Szász Attila Apró mesék című romantikus szélhámosfilmje a Cinequest nemzetközi filmfesztiválon San Joséban - közölte a Nemzeti Filmintézet kedden.

Jared Leto ismét Joker bőrébe bújik

Hírek

| 2020.10.22. 17:30
Jared Leto ismét alámerülhet Joker őrületébe, ugyanis feltűnik majd a rajongók által már évek óta követelt Zack Snyder-féle Az Igazság ligája rendezői változatában.

Stork Natasa kapta a legjobb színésznő díját az antalyai filmfesztiválon

Hírek

| 2020.10.11. 12:05
Stork Natasa nyerte a legjobb színésznő díját Horvát Lili rendező Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje …

Benedict Cumberbatch is csatlakozott a Pókember 3-hoz

Hírek

| 2020.10.10. 12:10
Egy ideje csend volt a Marvel háza táján bár, ha azt nézzük, hogy 2009 óta az idei az első év, amikor nem mutatnak be semmilyen Marvel-filmet ez azért érthető is valahol. Most azonban friss …

Az autós mozikban bemutatott filmek is nevezhetők az idei Oscar-díjra

Hírek

| 2020.10.08. 17:05
Mint azt jól tudjuk, a koronavírus-járvány elég durván betett a kulturális szcénának, azon belül is a mozik és filmek világának. Éppen ezért már eddig is …