Kiosztották az Európai Filmdíjakat

Hírek

| movie.hu | 2019.12.08. 00:40

A díjátadóra szombat este került sor Berlinben, A kedvenc tarolt.

Rossz szóviccel élve A kedvenc lett a kedvenc a gálán, ahol a 18. század elején játszódó Jorgosz Lanthimosz-mozi négy jelöléséből négyet díjra is váltott, azaz az év legjobb európai filmje, az év európai vígjátéka, az év európai filmrendezője és a legjobb női alakítás (Olivia Coleman, aki ezért még éve elején Oscart is kapott) díját zsebelte be. Ezzel A kedvenc volt az egyetlen a nagyjátékfilmes mezőnyben, amely az EFA legjelentősebb díjai közül egynél többet elhozott.

A négy jelölést Pedro Almodóvar Fájdalom és dicsőség cím filmje is tartotta, de csak egy kategóriában kapott díjat: a legjobb férfi alakítás Antonio Banderasé lett, aki ugyanezért már idén Cannesban is díjaztak.

Roman Polanski is a négyes jelöltek táborába tartozott, de ő járt a legrosszabbul, ugyanis a 19. századi Dreyfuss-ügyet bemutatóJ’accues (Vádolom) című mozija egy jelölést sem váltott díjra.

Az Európai Filmdíjakat először 1988-ban osztották ki, amit egyre többen emlegetnek afféle európai Oscar-díjként. A berlini gálán csaknem ezer meghívott vendég vett részt, köztük az európai filmművészet olyan alakjai, mint Wim Wenders német rendező és az EFA életműdíjának két idei kitüntetettje, Juliette Binoche francia színésznő és Werner Herzog német rendező.

Számunkra két éve volt kiemelten fontos ez az esemény, akkor ugyanis Borbély Alexandrának lehetett szurkolni, és nyert is: övé lett a legjobb női alakítás díja a Testről és lélekről című Enyedi Ildikó-moziért.

A nyertesek teljes listáját itt lehet megnézni.

Hozzászólások

További cikkek

Szabó István Martin Scorsese-vel együtt kap életműdíjat

Hírek

| 2021.11.20. 11:30
A két rendező India legnagyobb nemzetközi filmfesztiválján veheti át az elismerést szombat este az egyetemes filmművészethez való kiváló hozzájárulásukért.

Magyar látványtervező veheti át idén az Európai Filmdíjat

Hírek

| 2021.11.16. 13:10
A legjobb látványtervező díját Ágh Mártonnak ítélte oda az Európai Filmakadémia a Természetes fény című filmben nyújtott munkájáért.

A legjobb rendező és a legjobb operatőr díját is magyar kapta az Otranto filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.28. 16:20
Tovább folytatódik a magyar filmek diadalmenete.

Daniel Craig ugyanazt a rangot kapta meg, mint James Bond

Mindenmás

| 2021.09.25. 09:05
Már bármennyire is a háta közepére kívánta a végére Daniel Craig James Bond szerepét, most mégis egy elég nagy elismerést köszönhet neki.

Taroltak a streamingszolgáltatók az idei Emmy-gálán

Hírek

| 2021.09.20. 16:40
Helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben megrendezték a televíziós produkciók Oscar-díjának tartott Emmy-gálát.

Magyar díjjal ért véget a Velencei filmfesztivál

Hírek

| 2021.09.12. 16:10
Véget ért az egyik legrangosabb filmfesztivál, ahol nemcsak magyar film kapott elismerést, hanem természetesen kiderült, ki kapta a fődíjat.

Rangos díjat kapott Fabricius Gábor filmje a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon

Hírek

| 2021.09.11. 11:35
A leginnovatívabb film díját kapta a nemzetközi kritikusoktól Fabricius Gábor Eltörölni Frankot című alkotása a Velencei …

Sharon Stone kapja a Zürichi Fesztivál Arany Ikon-díját

Mindenmás

| 2021.08.27. 14:40
Sharon Stone elismerésben részesül a 17. Zürichi Filmfesztiválon, a hollywoodi dívát Arany Ikon-díjjal tüntetik ki.

Michael Caine és Johnny Depp is díjat kap Karlovy Varyban

Hírek

| 2021.08.10. 19:55
Depp úgy tűnik, kezd kijönni a gödörből és egy különdíjat kap, Michael Caine pedig filmművészethez hozzájáruló kimagasló munkájáért kap Kristálygömböt.

Életműdíjat kap Johnny Depp

Hírek

| 2021.08.09. 19:55
A színész a San Sebastián-i filmfesztiválon veheti át az elismerést mint "a kortárs filmművészet egyik legtehetségesebb színésze".