A felszín alatt – Élősködők

Kritikák

| Zita | 2019.12.10. 14:45

Hosszú évek óta tudjuk, hogy Dél-Koreában valamit nagyon tudnak, ha filmezésről van szó. Egyszerűen nem tudnak mellényúlni, bármilyen műfajról is legyen szó. Az Élősködők pedig csak megerősíti ezt az alapvetést.

A „bármilyen műfaj” pedig Pong Dzsunho (A gazdatest, Snowpiercer) esetében itt fokozottan érvényes, ugyanis az Élősködők előszeretettel játszik a különféle zsánerekkel, ezáltal az atmoszférateremtés és a hangulatváltozás igazi esszenciája jelenik meg a filmen.

Adott egy család, akik nyomorúságos körülmények között laknak, nem maradt más nekik, csak az ügyeskedés. Ezt előszeretettel alkalmazzák is, ugyanis évek alatt rájöttek, hogyan lehet a gazdag embereket, vagy a nagybetűs rendszert kijátszani. Nem rossz emberek, talán még kimondottan gátlástalan csalóknak sem lehet őket kikiáltani, ahogy a burokban élő, a társadalom felsőbb osztályait képviselőket sem. Egyszerűen csak ebben élnek, az adott csoport minden velejáróját pedig magukévá tették az évek során.

És ez a kellemes és egyben kellemetlen is az Élősködőkben, hogy nem akar megmondani nekünk semmit, nem foglal állást, lényegében magára is hagyja a nézőt, amit a már említett műfajváltásokkal megfűszerezve egy olyan történetet kapunk, amivel elsőre nem nagyon lehet mit kezdeni. Hagyni kell, hogy leülepedjen az emberben, mert számos olyan mozzanat van benne, amire egyáltalán nem számítunk. Ami drámaként indul, átfordul szatírába, majd hirtelen nyomasztó horrorba csap át, és amíg egyik pillanatban még irtózunk, a másikban már meghatódunk.

Nem tipikus társadalomkritika, ami nagy szerencse, mert igen könnyű ennél a témánál klisékben ragadni, de az Élősködők közel sem ilyen. Merészen elrugaszkodott, viszont igazi, mélyre (a felszín alá) hatoló nagybetűs mozi, ami nemcsak lelkesen lubickol a filmkészítés adta lehetőségekkel (fényképezés, dramaturgia), hanem tényleg mondani is akar valamit.

(borító: imdb.com)

Élősködők

Élősködők

Eredeti filmcím:Parasite/Gisaengchung
IMDB pontszám:8,6
Megjelenés éve:2019
Műfaj:comedy, drama, thriller
Film hossza:122 perc
Nyelv és ország:koreai | Dél-Korea
Rendező/k:Bong Joon-ho
Író/k:Bong Joon-ho

Hozzászólások

További cikkek

Nincs megállás: Jön a Fűrész 10

Hírek

| 2021.04.09. 10:30
Nagyon rápörögtek Amerikában a gyomorforgató jelenetekben tobzódó Fűrész szériára, hiszen még be sem mutatták a 9. felvonást, a Spirál: Fűrész hagyatékát már be is jelentették, hogy készül a 10. film is.

Stallone biztosan nem tér vissza a Creed 3. részében

Hírek

| 2021.04.07. 17:55
Eddig még csak pletyka szinten lehetett róla hallani, de most már biztos, hogy Sylvester Stallone nélkül érkezik a Creed harmadik felvonása.

Befutott Guy Ritchie új akciófilmjének előzetese, amelyben Jason Statham mindenkit kicsinál

Hírek

| 2021.03.30. 18:20
Guy Ritchie-nek az utóbbi években bőven voltak mellényúlásai, (elég csak az egyik legutóbbi borzalomra, az Aladdinra …

Berágtak Tom Hanksre és Steven Spielbergre az angol falusiak

Mindenmás

| 2021.03.27. 11:45
A többszörös Oscar-díjas filmesekre egy angliai falucska lakói akadtak ki, miután a környékükön forgatott II. világháborús alkotás miatt lassan már egy éve nincs nyugtuk.

Helen Mirren lesz a Shazam! folytatásának a főgonosza

Hírek

| 2021.03.24. 17:40
Igazi pozitív csalódás volt 2019-es Shazam! a DC-től, hiszen végre lazítottak egy kicsit a barmi nyomasztó atmoszférán, amihez eléggé ragaszkodnak, ennek pedig egyből meg is lett az …

Az Ígéretes fiatal nő és a Borat 2. nyerte az amerikai forgatókönyvírói céh fődíjait

Hírek

| 2021.03.22. 12:35
Még ha nem is a megszokott kerékvágásban, de azért szép lassan halad előre az idei díjszezon, melynek egyik legújabb …

Jön az Ace Ventura 3

Hírek

| 2021.03.21. 14:45
Ace Ventura visszatér, és várhatóan állatira nyomozni fog, hiszen két filmmel bizonyította már, hogy ahhoz nagyon ért. Most harmadjára is megpróbálkozik vele.

Oscar-díjra jelölték Mundruczó Kornél filmjének főszereplőjét

Hírek

| 2021.03.16. 08:45
Mint ahogy azt sajnos az elmúlt egy évben már megszokhattuk a koronavírus-járvány miatt minden a feje tetejére állt, így az idei Oscar-díjátadó is.

Igazi sztárparádéval érkezik a thaiföldi barlangi mentésről szóló film

Hírek

| 2021.03.12. 15:05
Az már 2018 nyarán kiderült, hogy Hollywood lecsapott a barlangban rekedt thai gyerekek sztorijára, melyről azóta már készült is egy elég …

Megérkezett az első fotó Adam Driverről és Lady Gagáról a készülő Gucci-filmből

Hírek

| 2021.03.10. 13:45
Ridley Scott jelenleg Olaszországban dolgozik a legújabb filmjén, méghozzá egy Gucci-klánról szóló életrajzi alkotáson, …