Hosszú évek óta tudjuk, hogy Dél-Koreában valamit nagyon tudnak, ha filmezésről van szó. Egyszerűen nem tudnak mellényúlni, bármilyen műfajról is legyen szó. Az Élősködők pedig csak megerősíti ezt az alapvetést.

A „bármilyen műfaj” pedig Pong Dzsunho (A gazdatest, Snowpiercer) esetében itt fokozottan érvényes, ugyanis az Élősködők előszeretettel játszik a különféle zsánerekkel, ezáltal az atmoszférateremtés és a hangulatváltozás igazi esszenciája jelenik meg a filmen.

Adott egy család, akik nyomorúságos körülmények között laknak, nem maradt más nekik, csak az ügyeskedés. Ezt előszeretettel alkalmazzák is, ugyanis évek alatt rájöttek, hogyan lehet a gazdag embereket, vagy a nagybetűs rendszert kijátszani. Nem rossz emberek, talán még kimondottan gátlástalan csalóknak sem lehet őket kikiáltani, ahogy a burokban élő, a társadalom felsőbb osztályait képviselőket sem. Egyszerűen csak ebben élnek, az adott csoport minden velejáróját pedig magukévá tették az évek során.

És ez a kellemes és egyben kellemetlen is az Élősködőkben, hogy nem akar megmondani nekünk semmit, nem foglal állást, lényegében magára is hagyja a nézőt, amit a már említett műfajváltásokkal megfűszerezve egy olyan történetet kapunk, amivel elsőre nem nagyon lehet mit kezdeni. Hagyni kell, hogy leülepedjen az emberben, mert számos olyan mozzanat van benne, amire egyáltalán nem számítunk. Ami drámaként indul, átfordul szatírába, majd hirtelen nyomasztó horrorba csap át, és amíg egyik pillanatban még irtózunk, a másikban már meghatódunk.

Nem tipikus társadalomkritika, ami nagy szerencse, mert igen könnyű ennél a témánál klisékben ragadni, de az Élősködők közel sem ilyen. Merészen elrugaszkodott, viszont igazi, mélyre (a felszín alá) hatoló nagybetűs mozi, ami nemcsak lelkesen lubickol a filmkészítés adta lehetőségekkel (fényképezés, dramaturgia), hanem tényleg mondani is akar valamit.

(borító: imdb.com)