Így búcsúznak a sztárok Kirk Douglastől

Hírek

| Tündi | 2020.02.06. 17:05

Mások mellett Steven Spielberg, Catherine Zeta-Jones, Arnold Schwarzenegger és Sylvester Stallone is kifejezte fájdalmát a színészóriás halála kapcsán.

Hosszú pályafutása alatt Douglas egyebek mellett a Spartacus, A nap szerelmese, a Champion, valamint A rossz és a szép című filmben szerepelt, utóbbi három alakításáért Oscar-díjra is jelölték. Az amerikai filmakadémia díját végül életművéért kapta meg 1996-ban.

Fia, Michael Douglas az Instagramon jelentette be apja halálhírét a család nevében.

A világ számára legenda volt, a mozi aranykorának színésze, aki jól élt az aranyévekben, és humanitárius volt, aki elkötelezte magát az igazság és olyan ügyek mellett, amelyekben hitt, s ezzel követendő példát állított elénk

- fogalmazott a színész. Hozzáfűzte, hogy apja nemzedékre szóló örökséget hagyott maga után a filmművészetben.

Természetesen Michael Douglas felesége, Catherine Zeta-Jones is búcsúzott apósától, ő egy meghitt képet osztott meg, amihez és azt írta:

Az én drága Kirkömnek, életem végéig szeretni foglak. Már most hiányzol. Aludj jól!

Steven Spielberg közleményében felidézte, hogy milyen megtiszteltetés volt számára a néhai színésszel való közös munka.

Csodálatos élete végéig megőrizte Kirk filmsztár karizmáját, és megtiszteltetés volt számomra, hogy egy kicsit részese lehettem utolsó 45 évének. Hiányozni fognak a kézzel írott megjegyzései, levelei, atyai tanácsai, és bölcsessége, bátorsága - egy ilyen óriási életművel együtt - egész hátralevő életemre elegendő inspirációt jelent

- fogalmazott a rendező.

Danny De Vito is búcsúzott a legendától, akit jól ismert, hiszen Michael Douglas kollégiumi szobatársa volt. De Vito szokásos laza stílusában le is írta, hogy nagy inspirációt jelentett neki, és mindig jó volt vele együtt lógni.

Sylvester Stallone arról írt, hogy soha nem lesz már akkora óriása a mozinak, mint amilyen Douglas volt, megosztva a színész egyik klasszikus bokszfilmjének, A bajnoknak a plakátját, amely természetesen magára Stallonéra is nagy hatással volt, ugyanis ez inspirálta arra, hogy elkészítse az Oscar-díjas Rocky-t.

Arnold Schwarzenegger hosszú Instagram-posztban emlékezett meg az elhunyt legendáról, elmondta, hogy gyermekként Ausztriában Kirk Douglas western filmjein nőtt fel, ezért hihetetlen élmény volt számára az 1979-es Kaktusz Jack közös forgatása

Nem is lehetett volna kedvesebb velem. Zöldfülű színész voltam, ő pedig tökéletes mentorommá vált. Ő már a 60-as éveiben járt, de elképesztő formában volt, és még mindig át tudott ugrani a trambulinról a lova nyergébe. (…) Tökéletes példakép volt a számomra, és a karrierem nem így alakult volna nélküle. Nagyon hiányzik, minden együttérzésem a családé

– írta Schwarzenegger.

Rob Reiner és Ed Asner a Twitteren rótta le tiszteletét Douglas előtt.

Kirk Douglas mindig ikon lesz a hollywoodi panteonban. Bevetette magát, amikor meg kellett törni a fekete listát

- idézte fel Reiner.

Az amerikai filmakadémia egy tőle vett idézettel búcsúzott a hollywoodi legendától.

Második osztályos korom óta színész akartam lenni. Egy darabban játszottam, amelyhez anyám készített nekem egy fekete kötényt, mert cipészt alakítottam. Az előadás után apámtól kaptam az első Oscaromat: egy tölcsér fagyit

- írták ki a honlapjukra.

Mark Hamill minden idők legnagyobb sztárjának és briliáns tehetségű, karizmatikus színészének nevezte Twitter-üzenetében. A Start Wars sztárja szintén hozzátette, hogy Douglas minden reputációját latba vetette annak idején, hogy megtörje a fekete listázást Hollywoodban, és Dalton Trumbo munkát kapjon a Spartacusban.

(Borító: bumm.sk)

Hozzászólások

További cikkek

Nyáron startol az új Indiana Jones-film forgatása

Hírek

| 2020.02.16. 16:45
Harrison Ford szerint nyártól már tényleg elkezdik forgatni az Indiana Jones ötödik részét. A 77 éves színész erről Ellen DeGeneres műsorában beszélt.

Meghalt a Szex és New York színésznője

Mindenmás

| 2020.02.16. 13:00
86 éves korában elhunyt Lynn Cohen, a színésznőt főleg a Szex és New York című sorozatból ismerhetjük, ahol Miranda bejárónőjét és kisfiának dadusát, Magdát alakította.

Több zenével és pörgősebb műsorral jelentkezik az idei Oscar-gála

Hírek

| 2020.02.09. 10:30
Hétfő hajnalban kiderül, idén kik kapják a filmes szakma legrangosabb elismerését, az Oscar-díjat.

Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas

Hírek

| 2020.02.06. 07:50
Százhárom éves korában meghalt Kirk Douglas hollywoodi színészlegenda, a Spartacus című film főszereplője – halálát fia, Michael Douglas jelentette be.

Bradley Cooper a Netflixre készít filmet Leonard Bernsteinről

Hírek

| 2020.01.23. 11:45
Bradley Cooper a Netflixel közösen készíti új filmjét, amely a világhírű karmesterről, Leonard Bernsteinről (West Side Story) szól majd.

Meghalt Terry Jones, a Monty Python egykori tagja

Hírek

| 2020.01.22. 14:30
A brit komikus, író, színész és rendező 77 éves volt.

Meghalt Ivan Passer, a Tűz van, babám! forgatókönyvírója

Mindenmás

| 2020.01.11. 11:45
Meghalt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, a cseh új hullám egyik neves képviselője, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Egy szöszi szerelme vagy a Tűz van, …

Meghalt Gesztesi Károly

Hírek

| 2020.01.04. 19:30
Az 56 éves színész tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Meghalt a Szárnyas fejvadász világának megálmodója

Hírek

| 2019.12.31. 14:25
Syd Mead látvány-és formatervező 86 éves volt.

Meghalt Danny Aiello, a Szemet szemért és A Keresztapa II. legendája

Hírek

| 2019.12.13. 20:05
Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.