Mégsem Spielberg rendezi az ötödik Indiana Jones-filmet

Hírek

| Tündi | 2020.02.27. 09:35

Sokakat meglepett Steven Spielberg bejelentése, miszerint lemond az Indiana Jones ötödik részének rendezői posztjáról, így a széria közel 40 éves történetében először fordulhat elő, hogy más rendezi Harrison Fordot a franchise-ban.

Nem ez ez az első alkalom, hogy valami gond adódik az ötödik Indiana Jones-film körül, a forgatást is többször elhalasztották már, majd nem is olyan rég maga Harrison Ford jelentette be, hogy nyáron már tényleg elkezdik a munkálatokat. Akkor még mindig úgy volt, hogy az előző négy részt is rendezőként jegyző Spielberg ezúttal sem mondd le a faladatról, most azonban úgy látszik, hogy mégis meggondolta magát.

Spielber az előkészítés hosszas folyamatában még részt vett, valamint producerként továbbra is a fedélzeten marad. A Variety szerint már zajlanak a tárgyalások a rendező utódjáról, sőt, azt is tudni vélik, hogy a legesélyesebb befutónak James Mangoldot, Az aszfalt királyai direktorát tartják. Mangoldot eddig már kétszer jelölték Oscar-díjra, legutóbb épp az Az aszfalt királyaiért, korábban pedig a Logan - Farkasért.

James Mangold

A Variety megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy Spielberg maga döntött a visszalépés mellett, mivel azt szeretné, hogy már a következő generáció egy tagja vegye a kezébe Indiana Jones ostorát, ezzel is új perspektívákat adva a sorozatnak.

(Borító: movieweb.com, Fotó: thedisinsider.com)

Hozzászólások

További cikkek

Harrison Ford csak Indiana Jonestól búcsúzik, a színészettől nem

Hírek

| 2023.06.26. 11:45
Nem tervezi a visszavonulását Harrison Ford, ugyanakkor arról is beszélt, hogy Indiana Jonest utoljára alakította az Indiana Jones és a sors tárcsája című …

Harrison Ford tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kapott Cannes-ban

Hírek

| 2023.05.19. 07:10
Valódi meglepetésként érte a színészt.

Mads Mikkelsen is beszállt az ötödik Indiana Jones-filmbe

Hírek

| 2021.04.16. 15:35
Már évek óta lehet tudni, hogy érkezik egy ötödik Indiana Jones-film is, nemrég pedig az is kiderült, hogy ezúttal is Harrison Ford bújhat világhírű régészprofesszor bőrébe. …

Befutott a Space Jam - Új örökség első előzetese

Hírek

| 2021.04.05. 18:55
Már jó pár éve szó volt arról, hogy folytatást kap az 1996-os Space Jam - Zűr az űrben, majd végül 2018 végén jelentettek be, hogy már nemcsak terv, hanem hamarosan meg is valósul.

Berágtak Tom Hanksre és Steven Spielbergre az angol falusiak

Mindenmás

| 2021.03.27. 11:45
A többszörös Oscar-díjas filmesekre egy angliai falucska lakói akadtak ki, miután a környékükön forgatott II. világháborús alkotás miatt lassan már egy éve nincs nyugtuk.

Helen Mirren lesz a Shazam! folytatásának a főgonosza

Hírek

| 2021.03.24. 17:40
Igazi pozitív csalódás volt 2019-es Shazam! a DC-től, hiszen végre lazítottak egy kicsit a barmi nyomasztó atmoszférán, amihez eléggé ragaszkodnak, ennek pedig egyből meg is lett az …

Igazi sztárparádéval érkezik a thaiföldi barlangi mentésről szóló film

Hírek

| 2021.03.12. 15:05
Az már 2018 nyarán kiderült, hogy Hollywood lecsapott a barlangban rekedt thai gyerekek sztorijára, melyről azóta már készült is egy elég …

Érkezik az élőszereplős Pindúr pandúrok, már a főszereplőket is megtalálták

Hírek

| 2021.03.10. 16:55
Sajnos már annyi totál felesleges élőszereplős feldolgozás készül n apjainkban, hogy egy újabb ilyen hír kapcsán már fel sem …

Új Star Trek-film készül

Hírek

| 2021.03.06. 13:35
Az utóbbi években annyi pletyka keringett az újabb Star Strek-film körül, hogy már mi is teljesen belekavarodtunk: hol arról volt szó, hogy Quentin Tarantino csinálja, hol nem, aztán megint felmerült, hogy mégis csak ő hozza tető alá, …

Több Trónok harca-előzménysorozat is érkezhet

Hírek

| 2021.01.24. 15:20
Az HBO mindig tutira megy, ha nézettségről van szó, így gyorsan be is rendelt egy újabb Trónok harca-előzménysorozatot.