A Lost és a Hawaii Five-0 szárja, Daniel Dae Kim is koronavírusos

Hírek

| Tündi | 2020.03.20. 12:05

A Lost és a Hawaii Five-0 című sorozatok egykori szereplője, Daniel Dae Kim is megfertőződött a koronavírussal, a színész maga jelentette be a hírt az Instagramon. 

Úgy tűnik, rendben leszek, de meg akartam osztani a tapasztalataimat abban a reményben, hogy azt informatívnak és hasznosnak találják

- írta Daniel Dae Kim videójához, amelyben azt is elárulta, hogy valószínűleg New Yorkban kapta el a vírust, ahol a New Amsterdam című sorozaton dolgozott. A színész épp Hawaii-ba tartott vissza a családjához,amikor már a repülőn érezte, hogy valami nem stimmel, miután érezte, hogy fáj a torka, ezért hazaérkezése után úgy döntött, hogy önkéntes karanténba vonul háza egyik szobájába.

Valamivel később már csak a torka a fájt, ugyanis a mellkasa is szorítani kezdett neki, majd fájdalmat érzett az egész testében és be is lázasodott. Orvosa tanácsára elvégeztette a tesztet, ami pozív eredményt hozott, mint mondta semmilyen gyógyszeres kezelést nem kapott, annyi volt, hogy sok folyadékot ivott és sokat pihent.

Daniel Dae Kim nem az első színész, aki elkapta a vírust, először Tom Hanks és felesége, Rita Wilson közölte, hogy megfertőződtek, később pedig az egykori Bond-lány Olga Kurylenko, Idris Elba és a Trónok Harcából ismert Kristofer Hivju is beszámolt róla, hogy szintén megfertőződtek.

(Borító: tvline.com)

Hozzászólások

További cikkek

Eltűnt a Glee sztárja, Naya Rivera 4 éves kisfiát egyedül találták meg egy csónakban

Hírek

| 2020.07.09. 11:00
A feltételezések szerint vízbe fulladhatott a Glee színésznője, Naya Rivera, aki azután tűnt el, hogy egy bérelt csónakkal …

Tom Hanks először beszélt arról, hogyan vészelte át a koronavírust feleségével

Mindenmás

| 2020.07.06. 18:10
Az egész világot bejárta a hír még márciusban, hogy Tom Hanks és felesége, Rita Wilson elkapták a vírust. A színész ezt maga …

Belehalt a koronavírusba Nick Cordero színész

Hírek

| 2020.07.06. 12:05
41 évesen belehalt a koronavírusba Nick Cordero, világhírű Broadway- és sorozatszínész, aki 95 napig küzdött a betegséggel. A színész halálhírét felesége, Amanda Kloots jelentette be.

Sorozat készül az Idétlen időkigből

Hírek

| 2020.07.03. 18:25
Emlékszünk még Bill Murray 1993-as, mára már kultfilmnek számító időhurkos vígjátékára? Naná, hogy emlékszünk, aki pedig nem látta, sürgősen pótolja be, nem fog csalódni. Nemsokára ráadásul sorozat …

Jön a felturbózott Beavis és Butt-Head

Hírek

| 2020.07.02. 15:55
A szórakoztatóan tahó páros végre visszatér a tévéképernyőre.

A járvány a Sundance Fesztivál szervezésébe is beleszól

Hírek

| 2020.06.30. 15:45
Nem meglepő fordulat, hogy a járvány a rendezvények szervezésében másféle megoldást követel, és bár a következő Sundance csak jövő januárban lesz, az óvintézkedésekről …

A nagy dobás forgatókönyvírója készít filmet a koronavírusról

Hírek

| 2020.06.29. 09:55
Nem kellett sokat várni, hogy Hollywood bejelentse a maga koronavírus-filmjét, bár ezen nincs is mit csodálkozni.

Újra csúszik a nyár legjobban várt filmjének premierje

Hírek

| 2020.06.26. 16:50
Nemcsak a mozik újranyitását, hanem a Christopher Nolan-féle Tenet premierjét is várják a filmrajongók. Nem csoda, hiszen ez a film tűnik a legígéretesebbnek a nyáron. Viszont …

Egy évet csúszik A szolgálólány meséje negyedik évada

Hírek

| 2020.06.24. 13:30
Nem túl jó hír érkezett A szolgálólány meséje rajongóknak, ugyanis a szériát gyártó Hulu szerint idén ősszel már tuti nem kerül műsorra a negyedik évad.

Csúszik a Golden Globe is

Hírek

| 2020.06.23. 13:00
Csaknem két hónappal elhalasztották a 2021-es Golden Globe-gálát, amelyet január első vasárnapja helyett február 28-án, az ugyancsak elhalasztott Oscar-gála eredetileg tervezett időpontjában tartanak meg.