5+1 érdekesség az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmiről

Mindenmás

| Tündi | 2020.03.28. 19:50

Ha már úgy is jóval többet van otthon az ember a megszokottnál, akkor miért ne töltenénk az időt filmnézéssel, pláne egy olyannal, amiben csak úgy tobzódnak a sztárok? Erre az egyik legjobb példa 2001 egyik legnagyobb durranása, az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi.

Hiszen Steven Soderbergh rendező olyan nagymenőkkel dolgozott együtt, mint George Clooney, Brad Pitt, Julia Roberts, Matt Damon vagy Andy Garcia, de még sorolhatnánk. Gyorsan mutatunk is hozzá 5+1 érdekességet, amivel mégjobban megjöhet a kedvünk egy kis otthoni filmezéshez.

1. Az egyik legmerészebb húzása a Danny Oceant alakító George Clooney-nak volt, amivel még filmbéli partnerét is bukhatta volna. Ha minden igaz ugyanis Clooney úgy küldte el a forgatókönyvet Julia Robertsnek, - akit Tess szerepére szemelt ki a színész,- hogy belecsúsztatott mellé egy húszdollárost azzal az üzenettel, hogy

hallom, mostanában egy húszast kapsz egy filmért

A poén pedig arra utalt, hogy akkoriban Roberts volt a legjobban fizetett hollywoodi színésznő, így simán megtehette, hogy 20 millió dollárt is elkér egy-egy szerepért. Ez pedig már csak azért is merész húzás volt sármőr részéről, mert a forgatás előtt Clooney és a Roberts nem ismerték egymást. Szóval simán bukhatta volna a tervét is.

2. További érdekesség, hogy eredetileg a George Clooney által megformált Danny Ocean szerepére Bruce Willist kérték fel, a készítő, ő azonban épp nem ért rá. A 2004-es folytatásba viszont már sikerült becsempészniük, igaz csak egy rövidke cameo szerepéig.

Ami még Willis személyénél is meglepőbb, hogy még Spike Jonze direktor neve is ott volt a szerepre esélyesek listáján, azonban ő is mással volt akkor elfoglalva, épp az Adaptáció című filmjét rendezte. De persze ő is nagyon sajnálta, hogy nem jött össze a dolog.

A Matt Damon által alakított Linus Caldwell szerepére is másra gondoltak először a készítők, eredetileg ugyanis Johnny Deppnek szánták a szerepet, majd Mark Wahlbergnek. Azt nem tudni, hogy végül miért nem Depp lett a befutó, azt viszont igen, hogy Walhberg inkább A majmok bolygóját választotta a kaszinós balhé helyett.

3. Abban a jelenetben, amikor Rusty és Linus a lépcsőn levonuló Tesst lesik, a Brad Pitt által játszott Rusty éppen rákkoktélt falatozik, amit a jelenet végére már tuti a háta közepére se kívánta, ugyanis sok csapó miatt Pittnek összesen negyven rákot kellett megennie.

A filmnek egyébként az az egyik visszatérő poénja, hogy Pitt karaktere szinte mindegyik jelenetében majszolgat valamit.

4. Steven Soderbergh rendező külön kérése volt, hogy a színészek a forgatáson kívül is sok időt töltsenek egymás társaságában, hogy minél jobban működjön köztük a kémia. Ez megis történt, ugyanis az idejük nagy részét Carl Reiner (a filmben Saul Bloom) színészveterán társaságában töltötték, aki jókat sztorizott a fiatalabb színészgenerációnak.

Carl Reiner

5. Soderbergh még a tervezés fázisában fekete-fehérben akarta leforgatni a filmet, aminek a Warner Brothers stúdió úgy tett keresztbe, hogy megfenyegette a rendezőt, hogy oké, de akkor drasztikusan csökkentik a büdzsét, így aztán Soderbergh inkább lemondott az ötletről.

+1: Az igazi sztárparádéval dolgozó stábból mindenki volt olyan jó fej, megszokott gázsijánál kevesebb pénzért vállalta a szerepet, hogy beleférjenek a költségvetésbe.

 (Borító: tmdb.org, Fotó: closerweekly.com)

Hozzászólások

További cikkek

Már dolgoznak a Doktor Szöszi 3. részének a forgatókönyvén

Hírek

| 2020.05.22. 17:35
Már egy ideje belebegtetették, hogy összejöhet a Doktor Szöszi harmadik felvonása, azonban akkor még azt lehetett tudni, hogy gőzerővel folynak a tárgyalások Reese …

Jason Momoa és Peter Dinklage főszereplésével érkezik az új Van Helsing-film

Hírek

| 2020.05.21. 13:55
Igazi csemege érkezik a Trónok harca rajongóknak, ugyanis a széria két, egyik legjobban kedvelt színésze, a Khal Drogot alakító Jason Momoa …

Elhunyt Fred Willard, a Modern család sztárja

Hírek

| 2020.05.17. 08:35
86 éves korában elhunyt Fred Willard amerikai komikus színész, író, aki improvizációs stílusának köszönhetően több mint 50 éven át mindig időszerű tudott maradni.

A Nemzeti Filmintézet ingyen nézhető vígjátékokkal ünnepli a Magyar Film Napját

Hírek

| 2020.04.29. 14:10
Újabb ingyenes magyar filmcsemegékkel vészelhetjük át a karantént, ugyanis nyolc évtized húsz magyar vígjátékát teszi …

Előzményfilm készül Az éhezők viadalához

Hírek

| 2020.04.22. 12:05
Nem teketóriáznak Hollywoodban: májusban jelenik meg Az éhezők viadala regénysorozat legújabb része, a Lionsgate filmstúdió már be is jelentette, hogy előzményfilmet csinálnak a regényből.

Hollywoodi sztárok mondják el, hogy mit kell tenni koronavírus-járvány idején

Mindenmás

| 2020.03.29. 09:35
Többek között Matt Damon Kate Winslet és Laurence Fishburne magyarázza el, hogy mik a fontos teendők jelen helyzetben.

Woody Harrelson veszi át Jason Statham helyét egy készülő akcióvígjátékban

Hírek

| 2020.03.11. 12:20
Jason Statham pár héttel a forgatás előtt úgy döntött, hogy "kreatív nézetkülönbségek" miatt otthagyja a The Man From Toronto …

Mégsem Spielberg rendezi az ötödik Indiana Jones-filmet

Hírek

| 2020.02.27. 09:35
Sokakat meglepett Steven Spielberg bejelentése, miszerint lemond az Indiana Jones ötödik részének rendezői posztjáról, így a széria közel 40 éves történetében először fordulhat …

Jennifer Lawrence a Netflixen tér vissza

Hírek

| 2020.02.20. 20:15
Adam McKay amerikai forgatókönyvíró-rendező (Az Alelnök, A nagy dobás) legújabb, Don’t Look Up című filmjének főszerepében tér vissza a már egy ideje "szüneten" lévő Oscar-díjas Jennifer …

Érkezik az Egyik kopó, másik eb sorozatverzója

Hírek

| 2020.02.17. 15:10
Már rég feladtuk azt kérdezgetni, ha "Miért?", ha egy újabb tök értelmetlen remake vagy reboot érkezik, legyen szó mozifilmről, vagy akár tévésorozatról.