A járvány ellenére forog tovább a Hosszú Katinka-dokumentumfilm

Hírek

| movie.hu | 2020.04.01. 11:30

Bár a koronavírus miatt számos film forgatási munkálatait félbehagyták, sőt, nemrég derült ki, hogy még az olimpia is elmarad, a Hosszú Katinkáról szóló dokumentumfilmet továbbra is folytatják.

Nincs arról szó, hogy a stáb felelőtlen lenne a munka során - bár ezt természetesen állapítsa meg mindenki saját maga - ugyanis a film alkotóinak is fokozottan be kell tartaniuk az egészségügyi óvintézkedéseket. A stábtagok nem mehetnek két méternél közelebb Katinkához, rengeteg időt és energiát vesz igénybe az emberek és a forgatási eszközök fertőtlenítése, a maszkok, kesztyűk és védőruhák alkalmazása, de ezek szerint így is megéri, nem is beszélve Katinkáról, aki a járvány ellenére is kőkeményen folytatja a felkészülését.

Eddig is az volt az a zászlónkra írva, hogy az olimpia mindenekelőtt, tehát a filmkészítés semmilyen körülmények között nem zavarhatja Katinkát a versenyekre való felkészülésben, ez a jelenlegi vészhelyzetben még fokozottabban érvényesül.  A forgatások jó hangulatban zajlanak, a stáb és Katinka kapcsolata bizalommal teli. Az Iron Lady személyisége megkönnyíti a munkánkat, hiszen a film műfaja hivatalos életrajzi dokumentumfilm, a kiemelt alkotók minden tartalmi kérdésben együtt döntenek Katinkával

 - hangsúlyozta Lajos Tamás producer.

A járvány okozta vészhelyzetben a film eredeti forgatási terve megváltozott: most valóban az élet írja a forgatókönyvet percről percre, amelyet csak minimális mértékben lehet előre tervezni. Ez az alkotói szempontból is különleges időszak a stábtól is folyamatos alkalmazkodást, rugalmasságot kíván.

Minden dokumentumfilm rendező vágya, hogy valami olyan extrém esemény történjen a forgatás alatt, amit a kamera megörökít az utókor számára, amire még álmában sem gondol senki – ez most nekünk sajnos maximálisan összejött. Lelkileg, fizikailag és szellemileg is óriási kihívás ebben a vészterhes időben leforgatni ezt a filmet, de állunk elébe. Szó szerint renden kívüli időt élünk, amely rendkívüli alkotásokra sarkall. Szerencsések vagyunk, hogy Katinka a filmünk hőse, az ő példája napról napra itt lebeg előttünk: mindent belead, semmi és senki nem tántoríthatja el a céljától, alázatos, szorgalmas, kitartó és soha nem adja fel. Őt kell követnünk - minden értelemben

-mesélte Pálinkás Norbert rendező. 

A portréfilm az olimpiára való felkészülés és a tokiói verseny dokumentálása mellett a harminc éves Hosszú Katinka életútját is bemutatja. A film megpróbál választ adni arra a mindenkit foglalkoztató kérdésre: vajon hogyan jutott fel ez a magyar, bajai kislány a sportvilág legmagasabb csúcsára.

Hosszú Katinka elmondta:

Örülök neki, hogy folytatjuk a forgatást és ezt a kritikus helyzetet is megörökítjük, nekem tényleg nagyon fontos ez a film. Igazából engem legerősebben soha nem az érmek motiváltak, sokkal inkább az ösztönöz, hogy másoknak segítsek azzal, hogy a saját példámon keresztül megmutatom, hogy kemény munkával igenis el lehet jutni a csúcsra. Ez a dokumentumfilm erre szuper eszköz, és nagy megtiszteltetés számomra. Természetesen megrendített az olimpia elhalasztásának híre, de pár nap alatt alkalmazkodtam az új helyzethez, már az új edzéstervem is összeállt. A járvány miatt most különösen vigyázok másokra és persze magamra, kizárólag edzeni járok el otthonról, de a versenyek nagyon hiányoznak. Humorral és kreativitással próbálom pótolni, új kihívásokon töröm a fejem, most például bokszolni szeretnék. Bízom benne, hogy a filmen visszanézve ez a vészhelyzet, minden fájdalmával és megpróbáltatásával együtt, egy furcsa útelágazásnak tűnik majd, amiből mindannyian sokat tanulunk

A Hosszú Katinkáról készülő portréfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatja. A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilm producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, rendezője Pálinkás Norbert, vezető operatőre Nagy András. A film a tervek szerint a tokiói olimpia után kerül a mozikba.

(képek: Szvacsek Attila)

Hozzászólások

További cikkek

Lassan újra beindul a Mission: Impossible 7 forgatása is

Hírek

| 2020.06.02. 19:55
Az év elején leállított forgatásokat próbálják újraindítani, így van ezzel a Mission:Impossible 7 stábja is, ám erre még szeptemberig kell várni.

A világjárvány ellenére is megtartják a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált

Hírek

| 2020.05.25. 10:40
A koronavírus-járvány ellenére is a tervezett rendben megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált, ezt maga Luca Zaia, Veneto …

Ezekkel a filmekkel nyitnak újra az amerikai mozik

Hírek

| 2020.05.24. 20:55
Lassacskán mindenhol újra beindul az élet, még ha nem is abban a kötetlen formában, mint a járvány előtt, de legalább elbúcsúzhatunk a bezártságtól.

Matthew McConaughey maszkokat osztott szét a rászorulók között

Mindenmás

| 2020.05.24. 20:40
Nem minden hős visel köpenyt, ahogy mondani szokás és tök jó látni, hogy a járvány idején nagyon sok sztár is kiveszi a részét a segítségből. Nemrégiben Denzel …

Ismét módosultak az Oscar-nevezés szabályai

Hírek

| 2020.05.15. 17:05
Újabb változásokat eszközölt az amerikai filmakadémia a koronavírus-járványra való tekintettel, ugyanis a játékfilmek után most a dokumentumfilmek nevezési szabályait is módosította.

Japánban is eljött a mozik újranyitásának ideje

Hírek

| 2020.05.13. 16:50
Ahogy Kínában nyárra tervezik a mozik újranyitását, úgy Japánban is megpróbálják feléleszteni a filmes piacot.

Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Hírek

| 2020.05.08. 19:30
Újabb változást hozott a filmiparba a koronavírus: jövőre már nem indulhatnak az Emmy-díjért olyan produkciók, amelyeket Oscar-díjra jelöltek.

Online rendezik meg idén a Star Wars-napot

Hírek

| 2020.05.02. 18:35
Mondani sem kell, hogy a koronavírus-járvány a messzi-messzi galaxist is elérte.

Nyár elején kinyitnak a mozik Kínában

Hírek

| 2020.04.29. 15:30
A kínai fővárosban április 30-án enyhítenek a járvány miatti legmagasabb szintű veszélyhelyzet rendelkezésein és a tervek szerint június elejétől újra kinyitnak a mozik is.

Elmarad a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál

Hírek

| 2020.04.28. 15:15
A szervezők korábban azt tervezték, hogy a hagyományosan júliusban megrendezett filmmustrát átcsúsztatják augusztusra, de azt a város önkormányzata nem fogadta el.