Spike Lee a Netflixszel száll harcba az Oscarért

Hírek

| Tündi | 2020.05.10. 18:45

Spike Lee maga jelentette be, hogy a Netflixen fog debütálni legújabb filmje. A júniusban startoló, Da 5 Bloods címre keresztelt alkotás témája a vietnami háború lesz.

Lee, aki 2019-ben Csuklyások: BlacKkKlansman című filmje forgatókönyvéért nyerte el élete első Oscar-díját, a közösségi oldalain jelentette be, hogy legújabb alkotását világszerte a steramingóriás Netflix fogja forgalmazni. 

A Da 5 Bloods nagy valószínűséggel már az ősszel kezdődő filmes díjszezonban is helyet kap, valamint a koronavírus-járvány miatt hozott új Oscar-szabályok alapján az amerikai filmakadémia díjára is nevezni fogják. Az Indiewire úgy tudja, hogy pont ezért később moziban is vetítik majd a háborús alkotást.

Lee új filmjéről egyelőre annyit tudni, hogy négy olyan afroamerikai vietnami veteránról fog szólni, akik visszatérnek az ázsiai országba. A háborúban elesett szakaszvezetőjük maradványait akarják felkutatni és vele együtt egy elásott kincset is. A film hősei küzdelmeik közepette azzal is szembesülnek, hogy a vietnami háború pusztítása milyen be nem gyógyuló sebeket okozott.

A film többek között olyan szereplőgárdával dolgozik, mint Jean Reno, Chadwick Boseman, Jonathan Majors, Paul Walter Hauser és Delroy Lindo.

A Netflix nem mellesleg tavaly tíz Oscar-jelölést is szerzett Az ír című Martin Scorsese-filmmel, az elemzők szerint a Da 5 Bloods is újabb Oscar-jelöléseket hozhat a streamingszolgáltatónak 2021-ben.

(Borító: indiewire.com, Fotó: imdb.com)

Hozzászólások

További cikkek

Újabb Stephen King adaptáción dolgozik az Álom doktor rendezője

Hírek

| 2020.05.11. 21:20
Lassan már negyed évente jön egy újabb Stephen King filmadaptáció, most éppen a 2014-ben megjelent, az Újjászületés című könyvét viszik filmre.

Amikor Thor zsoldosnak állt - Tyler Rake: A kimenekítés (Extraction)

Kritikák

| 2020.05.01. 20:05
Ha nem maradna el a koronavírus-járvány miatt szinte az összes film bemutatója, akkor talán meg sem nézem a Netflix legújabb premierjét, ezért az előzetes és a …

A Netflix mégsem mutatja be a gyilkos dán feltalálóról készült dokumentumfilmet

Hírek

| 2020.04.23. 10:45
Mégsem mutatja be a Netflix a gyilkosság miatt elítélt dán feltalálóról, Peter Madsenről készített Into the Deep című …

Újabb szuperprodukciók premierjei csúsznak a koronavírus miatt

Hírek

| 2020.04.22. 14:30
Újabb filmek premierjét tolták el a koronavírus-járvány miatt, köztük van a Robert Pattinson-féle Batman-film, a The Flash és a Shazam második felvonása is.

Új Sisi-sorozaton dolgozik a Netflix

Mindenmás

| 2020.04.18. 15:45
Igazi sikerrecepthez nyúlt a Netlix, ugyanis egy új Sisi-sorozattal készül előrukkolni: az Erzsébet osztrák császárnéról és magyar királynéról szóló hat, egyenként 45 perces epizódból álló német produkció a …

Al Capone megtört emberként is ugyanolyan félelmetes

Hírek

| 2020.04.16. 14:40
Megérkezett a korábban még Fonzo címen futó, most már nemes egyszerűséggel a Capone nevet viselő film első előzetese.

Az első rész szereplőivel jöhet a Szólíts a neveden folytatása

Hírek

| 2020.04.04. 12:25
Már egy ideje tudtuk, hogy folytatást kap 2017 egyik legnagyobb durranása, a Szólíts a neveden most pedig az is egyre valószínűbb, hogy az első rész szereplői is …

Az Élősködők lenyomta a Passiót a briteknél

Hírek

| 2020.03.09. 13:35
Az Élősködők a tavalyi év díjátadói, na meg persze az idei Oscar-gála meghódítása után a brit mozikat is letarolta, ugyanis a dél-koreai film lett minden idők legnagyobb bevételű idegen nyelvű …

Jennifer Lawrence lesz a főszereplő Sorrentino új maffiafilmjében

Hírek

| 2020.02.23. 17:40
Úgy látszik, hogy Jennifer Lawrence elég komolyan veszi a nagy visszatérést, ugyanis nemrég bejelentett Adam McKay-féle Netflixes produkció után újabb nagy névvel, …

Durva gyilkosságok után nyomoz a fiatal Sigmund Freud

Hírek

| 2020.02.21. 15:40
A Netflix továbbra is ontja magából újabbnál újabb sorozatokat, most éppen egy Sigmund Freudról szóló széria kapott előzetest.