Spike Lee a Netflixszel száll harcba az Oscarért

Hírek

| Tündi | 2020.05.10. 18:45

Spike Lee maga jelentette be, hogy a Netflixen fog debütálni legújabb filmje. A júniusban startoló, Da 5 Bloods címre keresztelt alkotás témája a vietnami háború lesz.

Lee, aki 2019-ben Csuklyások: BlacKkKlansman című filmje forgatókönyvéért nyerte el élete első Oscar-díját, a közösségi oldalain jelentette be, hogy legújabb alkotását világszerte a steramingóriás Netflix fogja forgalmazni. 

A Da 5 Bloods nagy valószínűséggel már az ősszel kezdődő filmes díjszezonban is helyet kap, valamint a koronavírus-járvány miatt hozott új Oscar-szabályok alapján az amerikai filmakadémia díjára is nevezni fogják. Az Indiewire úgy tudja, hogy pont ezért később moziban is vetítik majd a háborús alkotást.

Lee új filmjéről egyelőre annyit tudni, hogy négy olyan afroamerikai vietnami veteránról fog szólni, akik visszatérnek az ázsiai országba. A háborúban elesett szakaszvezetőjük maradványait akarják felkutatni és vele együtt egy elásott kincset is. A film hősei küzdelmeik közepette azzal is szembesülnek, hogy a vietnami háború pusztítása milyen be nem gyógyuló sebeket okozott.

A film többek között olyan szereplőgárdával dolgozik, mint Jean Reno, Chadwick Boseman, Jonathan Majors, Paul Walter Hauser és Delroy Lindo.

A Netflix nem mellesleg tavaly tíz Oscar-jelölést is szerzett Az ír című Martin Scorsese-filmmel, az elemzők szerint a Da 5 Bloods is újabb Oscar-jelöléseket hozhat a streamingszolgáltatónak 2021-ben.

(Borító: indiewire.com, Fotó: imdb.com)

Hozzászólások

További cikkek

Danny DeVito a diósjenői halastónál forgatja legújabb filmjét

Hírek

| 2019.05.07. 12:40
Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy Danny DeVito hazánkban is forgatja majd az új filmjét, azonban a hivatalos terv az volt, hogy Ócsán forgatnak majd. A Bors …

Milos Formanról is megemlékeznek az idei cannes-i filmfesztiválon

Hírek

| 2019.05.06. 14:40
A tavaly elhunyt Milos Forman cseh származású világhírű rendezőről is megemlékeznek az idei cannes-i filmfesztiválon.

Megvannak a Bond 25 főszereplői

Hírek

| 2019.04.26. 17:00
Kalandos út vezetett a Bond 25. végleges stábjához: rendezők jöttek-mentek, Daniel Craig hisztizett egy sort, majd beindultak a találgatások, hogy ezúttal ki lesz őfelsége titkos ügynökének az ellenfele.

Nemes Jeles László nyerte a legjobb rendező díját Pekingben

Hírek

| 2019.04.23. 17:55
Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Napszállta című filmjéért a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon

5 mozi 14 terem - Májusban ismét Artmozik éjszakája

Hírek

| 2019.04.21. 20:55
Öt fővárosi művészmozi 14 termében rendezik meg május 17-én este 6 órától másnap reggel 6 óráig az idei Artmozik éjszakáját.

Julianne Moore főszereplésével érkezik az új Stephen King sorozat

Hírek

| 2019.04.09. 20:55
Már többször is írtunk róla, hogy az utóbbi években Stephen King a reneszánszát éli, hiszen sorra készülnek műveiből az újabbnál újabb mozifilmek és …

Megérkezett Joaquin Phoenix Joker-filmjének első előzetese

Hírek

| 2019.04.03. 16:25
Joker karakterét legutóbb az Öngyilkos Osztagban láthattuk, ám a Jared Leto-féle karakter messze alulmúlta a várakozásokat, így - nem túl meglepő módon - a Warner gyorsan …

Denzel Washington és Frances McDormand főszereplésével jön az új Macbeth-film

Hírek

| 2019.03.30. 11:45
A Variety szerint egy időre elválnak a Coen tesók útjai, ugyanis Joel Coen egyedül vág bele egy Macbeth-film rendezésébe, méghozzá …

15 év után véget ér az Odaát

Hírek

| 2019.03.24. 13:30
Hivatalosan is bejelentették, hogy a meglepően hosszú pályafutást megélt Odaát (Supernatural) a soron következő 15. évaddal véget ér.

David Lynch filmjei az Urániában

Hírek

| 2019.03.23. 17:05
David Lynch útvesztőjében címmel az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Budapesti Tavaszi Fesztivál április 5. és 14. között vetítéssorozattal kapcsolódik a Budapesti Fotófesztivál keretében a Műcsarnokban rendezett David …