Margot Robbie főszereplésével készül az új A Karib-tenger kalózai-film

Hírek

| Tündi | 2020.06.28. 15:40

Mikor már kezdtük azt hinni, hogy Hollywood végre elfelejtette a klasszikusok vagy éppen sikerfilmek női főszereplőkkel való újragondolását már be is jelentették, hogy az újabb „áldozat” A Karib-tenger kalózai franchise lesz.

Félreértés ne essék, nincs azzal semmi baj, ha női főszereplős filmeket készítenek, sőt, itt azzal van a baj, hogy a korábban már férfi karakterekkel sikeresen végigvitt sztorikat írják át női karakterekre, és mint azt a mellékelt ábra is jól mutatja – női Szellemirtók/Ocean’s Eleven – ennek mindig valamilyen erőltetett, már-már kellemetlen dolog lesz a vége. Ahelyett, hogy tényleg teljesen új történeteket találnának ki, amiben egy női csapatot látunk, és akkor az ellen tiltakozók és a női egyenjogúság harcosa is jól járnának.

Na, de ez most mindegy is, kanyarodjunk vissza oda, hogy jön egy női A Karib-tenger kalózai mozi, amiben annyi pozitívumot tudunk kiemelni, hogy Margot Robbie főszereplésével érkezik majd, illetve hogy szerencsére azért nem egy női Jack Sparrowt kapunk, hanem egy teljesen új sztorit. A most bejelentett film ugyanis teljesen külön alkotás lesz, a már korábban bejelentett reboottól, így tehát a jövőben minimum két új, A Karib-tenger kalózai filmet is kapunk.

Annak viszont már kevésbé tudunk örülni, hogy a forgatókönyvön az a Christina Hodson dolgozhat, aki korábbi olyan filmeket jegyzett íróként, mint a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) című DC alkotás vagy az Űrdongó.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az új produkció mikor kerül mozikba.

(Borító: wp.com)

Hozzászólások

További cikkek

Emmy-győztesek 2019: A Trónok harca lett a legjobb drámasorozat, mégsem tarolt a gálán

Hírek

| 2019.09.23. 11:30
Hollywood legrangosabb televíziós díjaiból a legtöbbet, kilencet az HBO produkciói szereztek meg a ceremónián, az Amazon hét …

Vérszegény akcióhős – Rambo V: Utolsó vér

Kritikák

| 2019.09.22. 14:40
Egy korszak zárult le az Utolsó vérrel, de Rambo nyugdíjba vonulása sajnos kimondottan méltatlanra sikeredett.

Új-Zélandon forgatják A Gyűrűk Ura-sorozatot

Hírek

| 2019.09.19. 13:45
Jó hír érkezett A Gyűrűk Ura rajongóknak, ugyanis az Amazon megerősítette, hogy ismét Új-Zéland lesz Középfölde a stúdió új Gyűrűk Ura-sorozatában, amely a pletykák szerint a valaha …

Az Ál/Arc is felül a remake-vonatra

Hírek

| 2019.09.10. 12:10
Mondanánk, hogy meglepő, de sajnos nem az, hiszen ha végignézzük Hollywood filmtermését az utóbbi időben, láthatjuk, hogy remake-ekből nincs hiány. Most John Woo klasszikusa sem marad ki a sorból.

Oscar-gyanús filmekkel startolt a Torontói Filmfesztivál

Hírek

| 2019.09.06. 10:20
Sűrűsödik az Oscar-szezon: a csütörtökön kezdődő Torontói Filmfesztiválon Jennifer Lopez, Tom Hanks és Renée Zellweger új filmjét is bemutatják.

Nincs tökösebb nő Sarah Connornál

Hírek

| 2019.08.30. 12:45
Megérkezett a legfrissebb Terminátor-Sötét végzet előzetes, amiben a Sarah Connort alakító Linda Hamilton szétrúg pár segget.

Zalatnay Sarolta sci-fiben fog szerepelni

Hírek

| 2019.08.28. 16:55
Zalatnay negyvenhét év után szerepel újra filmben.

Előbb moziban debütál Scorsese új maffiafilmje, és csak utána kerül fel a Netflixre

Hírek

| 2019.08.28. 11:20
Már nagy az izgalom Martin Scorsese legújabb maffiafilmje, a The Irishman körül, amit csak még tovább fokozott az a hír, miszerint …

Nem akadt legyőzőre A Szikla - Ismét ő lett a legjobban fizetett színész

Hírek

| 2019.08.22. 21:00
A Forbes magazin friss listája szerint Dwayne Johnson volt tavaly a legjobban fizetett filmsztár.

Demi Lovato is szerepel a Will Ferrell-féle eurovíziós moziban

Hírek

| 2019.08.21. 16:35
Tavaly derült ki, hogy Will Ferrell nemcsak főszereplője, hanem forgatókönyve is lesz az Eurovision című filmnek, amihez most Demi Lovato is csatlakozott.