Július 3-án múlt 30 éve, hogy bemutatták Robert Zemeckis kultikus trilógiájának első részét. A Vissza a jövőbe szinte azonnal klasszikussá vált és három és fél évtized elteltével is milliók rajonganak érte. 

Örök vitatéma a filmrajongók körében, hogy a Gyűrűk ura vagy az eredeti Star Wars-e minden idők legjobb trilógiája és egyik tábor sem enged igazából, bizonygatva, hogy az ő kedvence a jobb és a másik filmhármast igyekszik lefitymálni. Van azonban egy trilógia, amely nem rendelkezik ekkora rajongói bázissal, sem ennyire fanatikus követőtáborral, mégis kevés olyan ember van, aki ne szeretné. A Vissza a jövőbe-filmek varázsa abban rejlik a másik két (jogosan)egekig magasztalt franchise-hoz képest, hogy a története jóval személyesebb és a szereplők bőrébe is könnyebben bele képzelheti magát az átlag mozinéző. Nem űrkalózok, jedik illetve tündérek vagy törpék a hősök, hanem teljesen hétköznapi emberek. Itt nem a világot kell megmenteni, hanem egy fatális véletlen során a múltba kerülő tininek kell összehoznia a szüleit illetve hazajutnia. Pedig már az is kisebbfajta csodának számított, hogy az első rész egyáltalán elkészülhetett és elindulhatott világhódító útjára. 

Bob Gale forgatókönyvíró már 1980-ban elkezdte írni a forgatókönyvet, amely egy év alatt készült el, és amely lényegében nem kellett a nagy stúdióknak. Sem ő sem Zemeckis nem számított ekkor még nagy névnek a szakmában, ám nemcsak emiatt utasították el a szkriptet, hanem amiatt is, hogy nem találták elég pikánsnak. Az egyetlen kivétel a Disney volt, amelynek vezetői viszont úgy gondolták, hogy a film egyik történetszála ha nem is propagálja a vérfertőzést, de viccet csinált a témából. Az ötletet azonban szerencsére a páros nem vetette el, pusztán csak félretette. Zemeckis 1984-ben megrendezte "A smaragd románca" című kalandfilmet, amellyel befutott és így máris előnyösebb pozícióból tárgyalhatott a fejesekkel. A forgatókönyvet közben átdolgozták és a szkript szép lassan elnyerte mai formáját. A Columbia Pictures úgy vélte, hogy van potenciál az ötletben, amelybe Steven Spielberg is beszállt, ám az ötletre nem bólintottak rá. A cég az "Egy kis gubanc" című,(feledhető) vígjátékot akarták elkészíteni, amelynek jogai azonban a Universalnal voltak. A két stúdió végül elcserélte a projekteket egymás között és az élet egyértelműen a Universalt igazolta. 

Nem volt azonban vége a problémáknak azután sem, hogy a stúdió elkezdett dolgozni a filmen. A producerek úgy gondolták, hogy Michael J. Fox az egyetlen ember aki elképzelhető a főszerepre, a kanadai színész azonban éppen ekkor forgatta a "Családi kötelékek" című sorozatot, amelynek alkotói nem akarták elengedni őt filmezni. Így kapta meg Marty McFly szerepét Eric Stoltz. John Lithgow volt akit szerettek volna az alkotók Dr. Emmett Brownként látni, ám ő sem tudta vállalni a projektet, Christopher Lloyd pedig nehezen akarta elvállalni a szerepet. Végül egy Zemeckissel való találkozó után győződött meg arról, hogy van potenciál ebben a filmben. Egyedül csak a Marty szüleinek kiszemelt Lea Thompson és Crispin Glover kiválasztása ment zökkenőmentesen a producerek számára, ők azonnal aláírtak a filmre. Öt hét telt el a forgatásból, amikor kiderült, hogy Stoltz nem megfelelő ember Marty szerepére és miután kiderült, hogy Michael J Fox mégis tudna forgatni (a sorozata mellett is), azonnal lecserélték a főszereplőt.

Több, mint egy hónap leforgatott jelenetei a kukában végezték, valamint jó pár millió dollár is feleslegesen lett elköltve, de a forgatást mégis újrakezdték. Végül 100 nap forgatás után április 20-án került sor az utolsó forgatási napra és a producerek egyre biztosabbak voltak, hogy a sok nehézség után korszakos filmet készítettek amelyet minél hamarabb a mozikba akartak küldeni. A premier dátumának októberről júliusra való előrehozása azt jelentette, hogy a vizuális effektusok elkészítőinek megkettőzött tempóban kell dolgozniuk, valamint a filmzene megírására felkért Alan Silvestrinek is hamarabb kellett elkészülnie grandiózus muzsikájával. Az amerikai premierre végül 1985. július 3-án került sor. 

A producerek jól érezték, hogy egy ilyen összképpel rendelkező filmre vevők a nézők és a siker nem maradt el: a projekt már a második héten nyereséget termelt és még októberben is vezette egy alkalommal a bevételi listát. Végül világszerte 380 millió dollárt termelt a film. Magyarországon 1987. október 15-én mutatták be a mozik  az alkotást. Fontos megemlíteni a zseniális eredeti szinkront, amelyben Rudolf Péter és Rajhona Ádám brillíroztak a főszereplők szinkronhangjaként és amely hozzájárult ahhoz, hogy a film itthon is kultikus státuszba emelkedjen. 

Nehéz jelzőket leírni a Vissza a jövőbe méltatásánál amelyeket még nem írtak le milliószor és amelyek még nem csorbultak el, ám ez a film ténylegesen rászolgált arra a sikerre, amit kapott. Michael J. Fox egyértelműen élete legnagyobb szerepét játszotta el Martyként és skatulyázta be magát némileg a kölyökképű laza és vagány főhősök közé közel nyolc évig. Christopher Lloyd élete legnagyobb hibáját követte volna el, ha nem mond igent erre a szerepre, így nemcsak a szakma ismerte el a különleges karizmájú színészt, de mintegy etalon lett a hibbant és szerethető tudások megformálása során. A vizuális effektusok a gyors munkatempó ellenére sem lógnak ki a filmből, a mozi hangulata pedig tökéletesen idézi meg az 1980-as, majd az 1950-es évek hangulatát. A látvány mellett fontos szerepe van a humornak, amely ugyan néhol átlépi az alpáriság határait, de mégsem az évtizedre jellemző módon teszi azt. A stílusra a zene még egy lapáttal rá is tesz: Silvestri filmzenéje adja meg a hétköznapi emberek történetének epikusságát, a film elején felcsendülő Huey Lewis and the News által jegyzett Power of Love illetve a báli jelenetben elhangzó Johnny B. Goode pedig igazi feelinget kölcsönöz a főhős karakterének.

A filmnek két folytatása készült és az 1989-es jövőben is játszódó, valamint az 1990-es westernkörnyezetet megidéző folytatások méltóképpen egészítették ki ezt a történetet, amely szerencsére a harmadik rész végére tökéletesen le lett zárva és azóta sem rontották el pénzért készülő remake-el vagy folytatással. A Vissza a jövőbe egy örök klasszikus, amelyet nemhogy 35 év után, de akár 35 év múlva is nagyon lehet szeretni, mert igazi minőségi kikapcsolódást jelent bármelyik korosztály számára.