104 éves korában meghalt Olivia de Havilland, az Elfújta a szél sztárja

Hírek

| Tündi | 2020.07.26. 19:25

Olivia de Havilland kétszeres Oscar-díjas színésznőt szombaton párizsi otthonában, álmában érte a halál - számolt be róla a Deadline. 

A lenyűgöző életkort megélt Olivia de Havilland karrierje az 1930-as években  futott be egy sor kalandfilmnek köszönhetően. Egyebek mellett játszott a Kertész Mihály és William Keighley rendezte Robin Hoodban és Kertész Halálfejes lobogó című filmjében is.

A színésznőnek később saját csatáit is meg kellett vívnia: a Warner Bros. ugyanis megpróbálta megnyújtani hétéves szerződését arra hivatkozva, hogy több szerepet visszautasított, de végül Olivia de Havilland nyerte a pert, az ítélet precedens értékű lett és máig az ő nevén emlegetik.

Az Elfújta a szél című filmben Melanie szerepét játszotta, s alakítását Oscar-díjra is jelölték. Ezt követően az 1946-ban bemutatott Kisiklott élet című romantikus dráma női főszerepéért meg is kapta az amerikai filmakadémia díját. Három évvel később pedig ismét Oscar-díjas lett William Wyler Az örökösnő című filmjével.

Olivia az ötvenes évektől Párizsban élt. 1962-ben tért vissza New Yorkba, ahol fellépett a Broadway több darabjában, a hetvenes években számos film epizódszerepét alakította, majd televíziós szerepeket is játszott. Az Anasztázia című minisorozatért Golden Globe-díjjal jutalmazták. Utolsó szerepét 72 évesen A nő, akit szeretett című tévéfilmben játszotta 1988-ban.

2008-ban, 92 évesen, George W. Bush kitüntette az amerikai Nemzeti Művészeti Érdeméremmel. Emellett megkapta például a francia becsületrendet és 2017-ben a Brit Birodalom Érdemrendjét is.

(Borító: nypost.com, Fotó: npr.org)

Hozzászólások

További cikkek

Nem került be a magyar film az Oscar-jelöltek közé

Hírek

| 2020.01.13. 14:00
Még mindig szokatlan érzés az Oscarról úgy beszélni, hogy hazánk is érintett a díjátadóval kapcsolatban, de úgy tűnik, ezt az érzést most szüneteltethetjük, ugyanis az Akik maradtak …

Meghalt Ivan Passer, a Tűz van, babám! forgatókönyvírója

Mindenmás

| 2020.01.11. 11:45
Meghalt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, a cseh új hullám egyik neves képviselője, akinek olyan filmeket köszönhetünk, mint az Egy szöszi szerelme vagy a Tűz van, …

Idén is házigazda nélkül marad az Oscar-gála

Hírek

| 2020.01.09. 15:50
Úgy tűnik, a tavalyi formátum bejött a szervezőknek.

Meghalt Gesztesi Károly

Hírek

| 2020.01.04. 19:30
Az 56 éves színész tragikus hirtelenséggel hunyt el.

Meghalt a Szárnyas fejvadász világának megálmodója

Hírek

| 2019.12.31. 14:25
Syd Mead látvány-és formatervező 86 éves volt.

A cinikus szívtipró -120 éve született Humphrey Bogart

Mindenmás

| 2019.12.25. 16:05
Százhúsz éve, 1899. december 25-én született New Yorkban Humphrey Bogart Oscar-díjas amerikai színész, a filmtörténet egyik legnagyobb és legromantikusabb klasszikusának, a …

Egyre esélyesebb a magyar film az Oscar-díjra

Hírek

| 2019.12.17. 07:15
Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotása bekerült a legjobb tíz Oscar-esélyes nemzetközi film közé.

Meghalt Danny Aiello, a Szemet szemért és A Keresztapa II. legendája

Hírek

| 2019.12.13. 20:05
Rövid betegség után, péntekre virradóra egy New Jersey-i kórházban meghalt Danny Aiello amerikai színész.

Matthew McConaughey 50

Mindenmás

| 2019.11.04. 13:45
Ma ünnepli ötvenedik születésnapját az Oscar-díjas Matthew McConaughey, aki pályája elején romantikus filmek főszereplőjeként lopta be magát a női szívekbe.

Meghalt Robert Evans, A Keresztapa producere

Hírek

| 2019.10.29. 14:00
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Robert Evans amerikai filmproducer, aki hosszú évtizedeken át volt a Paramount Pictures filmstúdió gyártásért felelős vezetője. Szóvivője szerint szombaton érte a …