Tom Cruise fel akar robbantani egy több mint 100 éves lengyel hidat

Hírek

| Tündi | 2020.08.04. 12:00

Azt már eddig is tudtuk, hogy Tom Cruise nem nagyon szereti másra bízni a még életveszélyes mutatványokat sem, ha kell 106-szor ugrik a egy repülőből, hogy tökéletes legyen az akciójelent, mostani húzásával azonban sokaknál kiverte a biztosítékot.

A perfekcionista filmsztár ugyan arra készül, hogy a Mission: Impossible 7. kedvéért igazából is fölrobbantsanak egy vasúti hidat a lengyelországi Pilchowicében. A szóban forgó híd még 1909-ben épült, majd pár évvel ezelőtt,  2016-ban lezárták miután instabillá vált, ergo életveszélyessé életveszélyes lenne a használata, szóval gyakorlatban nem okozna semmiféle fennakadást az elvesztése.

Persze ettől függetlenül a helyi lakosok eléggé kiborultak, maikor megtudták, hogy mit terveznek a film alkotói, hiszen mégiscsak 111 éve ott áll már a híd, meg alapjáraton se nagyon szereti senki, ha mellette robbantgatnak. Pawel Lewandowski lengyel kultuszminiszter-helyettes azonban azzal próbálja meggyőzni a helyieket, hogy a robbantás nem aggályos, hiszen az építménynek csak egy részét robbantanák fel, ráadásul a híd nem számít védett műemléknek, így ez sem lehet akadály.

A kérdéses híd

Na persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy alapjáraton is rendesen megfizetnék a zúzást, - ami ugye a koronavírus-járvány miatti kieséséke miatt különösen jól jön - de emellett hosszútávon is megérné Lengyelországnak, hiszen a M:I 7-et százmilliók fogják majd látni, ennek köszönhetően pedig a turizmus is jócskán fellendülne az országban. Tehát igazából mindenki csak nyerne a megállapodással.

A hollywoodi stáb biztosította arról a lengyeleket hogy a hídrobbantás minimális környezeti károkkal jár majd. A tárgyalások még folynak.

(Borító: wyborcza.pl, Fotó: polskieradio.pl)

Hozzászólások

További cikkek

Tom Cruise az űrbe megy

Mindenmás

| 2022.10.13. 17:55
Eddig csak ötlet volt, de most már az Universal is megerősítette a hírt.

Tom Cruise egy repülő szárnyán bizonyította be újra, hogy számára semmi sem lehetetlen

Mindenmás

| 2022.09.06. 18:00
A tőle megszokott extrém módon promózta a legújabb Mission: Impossible-mozit.

Akciócunamival robbant be a John Wick 4 előzetese

Hírek

| 2022.07.23. 13:20
John Wickből sosem elég és ezt a készítők is így gondolják. Jön a negyedik rész, de amíg várunk rá, addig itt egy kis ízelítő.

Amikor a hős ereje teljében van - Rocky IV (rendezői változat)

Kritikák

| 2021.11.23. 17:35
Szó sincs arról, hogy a Rocky Balboa negyedik kalandja újravágva egy teljesen más film lenne, mint 1985-ben, minőségileg viszont egyértelműen komolyabb szintet képvisel a …

Megint elhalasztották az új Mission: Impossible és a Top Gun 2 premierjét

Hírek

| 2021.09.02. 13:40
Mikor végre már kezdtünk fellélegezni, hogy visszaállnak a dolgok a régi kerékvágásba a járvány ellenére is, ismét egyre több premiercsúszásról …

Tom Cruise naponta 30-szor vetette magát a mélybe a legújabb Mission: Impossible-film kedvéért

Hírek

| 2021.08.27. 13:35
Semmi különös, csak egy szokásos munkanap Tom Cruise világában.

Megvan, mikor érkezik a Halálos iramban 10. a mozikba

Hírek

| 2021.08.19. 17:40
A Halálos iramban szériát is megtépázta egy kicsit a világjárvány, így még egy darabig biztosan, hogy várni a kell a tizedik epizódjára.

Olyan jól nyitott a Free Guy, hogy a Disney máris folytatást akar

Hírek

| 2021.08.16. 13:30
Ez gyors volt: épphogy bemutatták a Free Guy-t a mozikban, máris berendelték a folytatást.

Globális, több kontinenst érintő akcióval ér véget a Halálos iramban-széria

Hírek

| 2021.06.18. 07:55
Bármennyire is hihetetlen, de a Halálos iramban-széria lassan a végéhez közeledik, persze azért nem kell nagyon szomorkodni, hiszen ez a …

Jean-Claude Van Damme két spárga között franciául dumál és szétrúg minden segget

Hírek

| 2021.06.09. 13:10
Vannak azok a filmek, amik a bűnös élvezet kategóriába sorolhatók. Nem minőségiek, nem eredetiek, de szórakoztatók. A belga …