Elkezdődött a Velencei Filmfesztivál

Hírek

| Tündi | 2020.09.02. 19:55

A szerdán elkezdődött 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál nyitó sajtóértekezletén Cate Blanchett, a nemzetközi zsűri elnöke a szervezők ötletességét és rugalmasságát méltatta, amellyel sikerült megrendezniük az első nagy "Covid-kori" fesztivált.

Az Oscar-díjas ausztrál színésznő hozzátette, hogy a fesztivál művészeti igazgatója, Alberto Barbera és csapata az utóbbi hónapokban összegyűjtötte a globális filmes ágazat szereplőinek igényeit, elvárásait, vágyait, azokét, akik jelen tudnak lenni Velencében és azokét is, akik nem.

A 77. Velencei Filmfesztivált a pandémia miatt szűkített program, kevesebb sztárvendég és szigorú egészségvédelmi intézkedések jellemzik. Blanchett a sajtóértekezleten hangsúlyozta, hogy a filmipar, akárcsak a többi ágazat, óriási kihívásokkal került szembe az elmúlt időszakban a pandémia miatt.

Cate Blanchett a Variety beszámolója szerint elmondta, hogy a Velencei Filmfesztivál segít az ágazat talpra állásában a mozikat bezárásra, a produkciókat leállásra, a fesztiválokat halasztásra vagy az online térbe kényszerítő pandémia után. Megjegyezte, hogy mivel a streaming szerepe nagyon megnőtt a karantén alatt, izgalmas témát kínál az is, hogy milyen hatása van ennek a mozikra.

Thierry Frémaux, a cannes-i filmfesztivál igazgatója, aki hét másik tekintélyes európai filmfesztivál vezetőjével együtt érkezett Velencébe, rámutatott arra, hogy a mozik már több mit száz éve működnek, míg a streamingplatformok mindössze öt éve jelentek meg.

A Cate Blanchett vezette nemzetközi zsűri 18 versenyfilm közül választja majd ki az Arany Oroszlán-díjas alkotást. A mezőnyben Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című, kanadai-amerikai koprodukcióban készült alkotása is szerepel, melynek executive producere Martin Scorsese.

A 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál szeptember 2. és 12. között zajlik a lagúnák városában.

(Fotók: theguardian.com)

Hozzászólások

További cikkek

Újraindulhat az élet Hollywoodban

Hírek

| 2020.06.07. 16:35
Már egy ideje szállingóztak azok a filmes hírek, miszerint lassan újraindulnak a koronavírus-járvány miatt leállt filmek forgatásai, ám azok még inkább Amerikán kívüli helyszínekre vonatkoztak, most azonban már az …

Lassan újra beindul a Mission: Impossible 7 forgatása is

Hírek

| 2020.06.02. 19:55
Az év elején leállított forgatásokat próbálják újraindítani, így van ezzel a Mission:Impossible 7 stábja is, ám erre még szeptemberig kell várni.

A világjárvány ellenére is megtartják a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált

Hírek

| 2020.05.25. 10:40
A koronavírus-járvány ellenére is a tervezett rendben megtartják szeptemberben a velencei filmfesztivált, ezt maga Luca Zaia, Veneto …

Ezekkel a filmekkel nyitnak újra az amerikai mozik

Hírek

| 2020.05.24. 20:55
Lassacskán mindenhol újra beindul az élet, még ha nem is abban a kötetlen formában, mint a járvány előtt, de legalább elbúcsúzhatunk a bezártságtól.

Matthew McConaughey maszkokat osztott szét a rászorulók között

Mindenmás

| 2020.05.24. 20:40
Nem minden hős visel köpenyt, ahogy mondani szokás és tök jó látni, hogy a járvány idején nagyon sok sztár is kiveszi a részét a segítségből. Nemrégiben Denzel …

Ismét módosultak az Oscar-nevezés szabályai

Hírek

| 2020.05.15. 17:05
Újabb változásokat eszközölt az amerikai filmakadémia a koronavírus-járványra való tekintettel, ugyanis a játékfilmek után most a dokumentumfilmek nevezési szabályait is módosította.

Japánban is eljött a mozik újranyitásának ideje

Hírek

| 2020.05.13. 16:50
Ahogy Kínában nyárra tervezik a mozik újranyitását, úgy Japánban is megpróbálják feléleszteni a filmes piacot.

Nem marad el a Bujtor István Filmfesztivál, május végéig várják a nevezéseket

Hírek

| 2020.05.13. 14:25
Bár az elmúlt és az elkövetkező hónapokban rengeteg rendezvényt mondtak le, viszont úgy néz ki, a Bujtor István Filmfesztivál megússza …

Csehország az Európai Filmnapokkal indít a korlátozások feloldása után

Hírek

| 2020.05.11. 17:50
Bár még nem látni a járvány végét, azért elmondható, hogy a helyzet mindenhol javulni látszik. Ez alól Csehország sem kivétel, ahol már az …

Jövőre már nem nevezhetők Emmy-díjra az Oscarra jelölt filmek

Hírek

| 2020.05.08. 19:30
Újabb változást hozott a filmiparba a koronavírus: jövőre már nem indulhatnak az Emmy-díjért olyan produkciók, amelyeket Oscar-díjra jelöltek.