Madonna saját magáról fog filmet rendezni

Hírek

| Kálovics Tibor | 2020.09.16. 12:50

Madonna bejelentette, hogy ő lesz a forgatókönyvírója és a rendezője a róla szóló, egyelőre még cím nélküli önéletrajzi filmnek.

A popzene örökifjú nagyasszonya egy interjúban elmondta, hogy a produkció egyszerre fogja bemutatni színészi, zenei és táncosi pályafutását de a készülő filmben a magánélete is bemutatásra kerül. Az énekesnő szerint az alkotásban a hangsúly a zenén lesz. 

Madonnát a forgatókönyv megírásában az Oscar-díjas Diablo Cody (a Juno forgatókönyvírója) segíti majd, a Universal stúdió égisze alatt készülő film producere pedig Amy Pascal, a Sony Pictures filmstúdió korábbi főnöke lesz. A forgatókönyvbe több olyan esemény is bekerül amelyet nem osztott meg a nyilvánossággal, az élete hullámvölgyei és csúcspontjai egyaránt szerepet kapnak majd a cselekményben. 

A karrierje során több mint 335 millió lemezt eladó, ma is aktív énekesnő eddig két filmet rendezett: 2008-ban a Mocsok és bölcsesség című produkcióval debütált, majd három évvel később nyolcadik Edward brit uralkodó magánéletéről készített történelmi drámát W.E. címmel. 

Hozzászólások