Tizenegy év után nem mutatnak be Marvel-filmet egy adott esztendőben

Hírek

| Kálovics Tibor | 2020.09.24. 13:45

2009 óta az idei lesz az első év, amikor nem mutatnak be semmilyen filmet, amely a Marvel Cinematic Universe része.

A Disney stúdió szerdán jelentette be, hogy a legtöbb nagy produkciójának bemutatási dátumát elhalasztotta. A stúdió összesen tíz fim bemutatóját jelentette be. A Fekete özvegy, amelyet novemberben kezdtek volna forgalmazni jövő évben május 7-én kerül majd a moziban. Ezzel eldőlt, hogy 2009 után ez lesz az első olyan esztendő, amelyben nem lesz bemutatva új Marvel-premier. 

A Halál a Níluson legújabb adaptációja Kenneth Branagh rendezésében még idén bemutatásra kerülhet, december 18-án lesz a premier. Steven Spielberg West Side Story remake-je viszont nemhogy idén nem lesz látható, de a premierjét 2021. decemberére elhalasztották. 

Néhány Disney égisze alá tartozó produkció azért be lesz mutatva 2020-ban is: a Pixar Lelki ismeretek című alkotása november végén készül, a The Empty Man I  című horrort pedig október helyett decemberben kezdik forgalmazni.

Azzal, hogy a Fekete özvegy elhalasztásra kerül a további MCU-filmek bemutatója is változott: Shang-Chi és a tíz gyűrű legendája című harcművészeti akciófilmet május helyett júliusban láthatja a közönség, míg az  Örökkévalók című akció-kalandfilm bemutatása februárról 2021 novemberére tolódott.

Hozzászólások

További cikkek

Jared Leto ismét Joker bőrébe bújik

Hírek

| 2020.10.22. 17:30
Jared Leto ismét alámerülhet Joker őrületébe, ugyanis feltűnik majd a rajongók által már évek óta követelt Zack Snyder-féle Az Igazság ligája rendezői változatában.

Jövő héten indul a X. Mozinet Filmnapok

Hírek

| 2020.10.17. 13:50
Igazi örömhír érkezett a mozi szerelmeseinek, ugyanis a jövő héten október 22. és 25. között kerül megrendezésre a X. Mozinet Filmnapok Budapesten, valamint 14 nagyvárosban.

Középkori misztikus kalandfilm készül Gera Marinával

Hírek

| 2020.10.14. 16:40
Középkori misztikus kalandfilm készül Gera Marinával a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával, a svájci-magyar koprodukció A Fekete pók címmel kerül majd mozikba.

37 filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet

Hírek

| 2020.10.13. 18:45
A magyar filmgyártás is rápörgött a koronavírus-járvány okozta károk enyhítésére, ennek fényében harminchét filmes produkciót támogat az Nemzeti Filmintézet (NFI).

Benedict Cumberbatch is csatlakozott a Pókember 3-hoz

Hírek

| 2020.10.10. 12:10
Egy ideje csend volt a Marvel háza táján bár, ha azt nézzük, hogy 2009 óta az idei az első év, amikor nem mutatnak be semmilyen Marvel-filmet ez azért érthető is valahol. Most azonban friss …

Sophia Loren 86 évesen debütál a Netflixen

Hírek

| 2020.09.23. 18:20
Az olasz díva az Előttem az élet című Netflix-drámával 11 évnyi kihagyás után tér vissza a film világába, méghozzá fia, Edoardo Ponti rendezésében.

Robert Pattinson koronavírusos, leállt az új Batman-film forgatása

Hírek

| 2020.09.04. 09:35
Sajtóértesülések szerint pozitív lett Robert Pattinson koronavírus-tesztje, ezért ismét leáll a The Batman forgatása.

Meghalt Chadwick Boseman, a Fekete Párduc sztárja

Hírek

| 2020.08.29. 10:05
43 éves korában meghalt Chadwick Boseman amerikai színész, aki a Fekete párduc című Marvel-film címszerepével egycsapásra világhírűvé vált.

Első televíziós szerepére készül Rachel Weisz

Hírek

| 2020.08.20. 14:55
Az 50 éves Rachel Weisz elérkezettnek látta az időt, hogy a nagyvászon mellett a tévében is kipróbálja magát, ráadásul rögtön egy kettős főszerepet vállalt be a Két test egy lélek tévés …

Peter Dinklage játssza Cyrano de Bergeracot egy új musicalben

Hírek

| 2020.08.05. 15:30
Újabb izgalmas szerepben láthatjuk viszont a Trónok harca sztárját, aki ezúttal Edmond Rostand 1897-ben megjelent, Cyrano de Bergerac című verses drámájának legújabb filmes …