Kórházi dolgozók tiltakoznak a Mission: Impossible 7 forgatása miatt

Hírek

| Zita | 2020.10.10. 16:10

Egy római kórház dolgozói nagyon nem nézik jó szemmel, hogy Tom Cruise és a stáb az intézményben forgat a koronavírus-járvány kellős közepén.

A felháborodás teljesen jogos, hiszen Olaszország sem áll túl jól a fertőzötteket illetően. Ennek ellenére a Mission: Impossible 7 stábja a római I. Umberto kórházban forgat négy napon keresztül, ahol 150 koronavírusost kezelnek és 12-en intenzíven vannak.

A kórház egészségügyi szakszervezete tiltakozásba is kezdett, ugyanis az alapvetően sem kedvező állapotokat teljesen felbolygatta a filmes stáb: statiszták, biztonságiak, a produkció résztvevői járkálnak ki-be a kórházba, forgatási díszletté alakították az első emelet egyik nagy termét, ahol egyébként a kórház vezetősége dolgozik.

Kérdés, hogy miért nem tudtak felhúzni egy díszletet és miért kellett igazi helyszínen forgatni, pláne világjárvány idején.

A produkció munkatársai a betegek, köztük a koronavírusos páciensek hordágyai között álltak. A helyzet elfogadhatatlan

- idézi a szakszervezet egyik szóvivőjét a La Repubblica című olasz napilap.

A forgatásban 180 stábtag és mintegy ezer statiszta vesz részt. Összesen hét napig forgatnak Olaszországban, Rómán kívül Velencében is.

(borító: David James)

Hozzászólások

További cikkek

Tom Cruise fel akar robbantani egy több mint 100 éves lengyel hidat

Hírek

| 2020.08.04. 12:00
Azt már eddig is tudtuk, hogy Tom Cruise nem nagyon szereti másra bízni a még életveszélyes mutatványokat sem, ha kell 106-szor ugrik a egy repülőből, hogy …

Bemutatták a velencei filmfesztivál nemzetközi zsűrijének tagjait

Hírek

| 2020.07.27. 11:50
Lassan kezdetét veszi az idei fesztivál szezon, amelynek rendesen bekavart koronavírus-járvány, így most először több filmmustra is online lesz megtartva.

Kiderült, Mel Gibson is koronavírusos volt

Hírek

| 2020.07.26. 13:10
A színész betegségét eddig eltitkolták.

Újabb fontos filmfesztivál marad el Amerikában

Hírek

| 2020.07.15. 10:55
Bár a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne maradjon az év filmes események nélkül, van olyan fesztivál, amit kénytelenek teljesen törölni.

Tom Hanks először beszélt arról, hogyan vészelte át a koronavírust feleségével

Mindenmás

| 2020.07.06. 18:10
Az egész világot bejárta a hír még márciusban, hogy Tom Hanks és felesége, Rita Wilson elkapták a vírust. A színész ezt maga …

Belehalt a koronavírusba Nick Cordero színész

Hírek

| 2020.07.06. 12:05
41 évesen belehalt a koronavírusba Nick Cordero, világhírű Broadway- és sorozatszínész, aki 95 napig küzdött a betegséggel. A színész halálhírét felesége, Amanda Kloots jelentette be.

Tom Cruise a karantént is kiüti

Hírek

| 2020.07.06. 11:35
A színésznek semmi se kottyan meg. Még a karantén sem. Egyszerűen csak kihagyja és kész.

A járvány a Sundance Fesztivál szervezésébe is beleszól

Hírek

| 2020.06.30. 15:45
Nem meglepő fordulat, hogy a járvány a rendezvények szervezésében másféle megoldást követel, és bár a következő Sundance csak jövő januárban lesz, az óvintézkedésekről …

A nagy dobás forgatókönyvírója készít filmet a koronavírusról

Hírek

| 2020.06.29. 09:55
Nem kellett sokat várni, hogy Hollywood bejelentse a maga koronavírus-filmjét, bár ezen nincs is mit csodálkozni.

Újra csúszik a nyár legjobban várt filmjének premierje

Hírek

| 2020.06.26. 16:50
Nemcsak a mozik újranyitását, hanem a Christopher Nolan-féle Tenet premierjét is várják a filmrajongók. Nem csoda, hiszen ez a film tűnik a legígéretesebbnek a nyáron. Viszont …