Elhunyt Margaret Nolan, a híres aranytestű Bond-lány

Hírek

| Zita | 2020.10.12. 17:05

A brit színésznő 76 évesen halt meg, aki a Goldfinger című klasszikus Bond-film „aranyozott” lányaként égett mindenki emlékezetébe.

Nolan október 5-én bekövetkezett halálának hírét a hétvégén fia, Oscar Deeks erősítette meg.

A színésznő 1943 októberében született Somersetben, és Londonban nőtt fel. Modellként kezdte pályafutását. 1964-ben a Goldfinger című Bond-filmben Dink, a 007-es (Sean Connery) masszőre szerepében tűnt fel, és még abban az évben láthatta a közönség a Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjében is.

Bár a Goldfingerben csak kis szerepet játszott, feledhetetlen volt, mivel aranyszínűre festett teste megjelent a főcímben, a film plakátjain, a lemezeken és könyveken. A Bond-film után hívták meg a Playboy magazinba, és szerepet kapott a Ferry Cross the Mersey című zenés filmben, és Marcel Carné Három szoba Manhattanben című filmjében.

A nagysikerű brit Folytassa-sorozatban először a Folytassa, cowboy! című 1965-ös epizódban szerepelt, majd a hetvenes évektől többször is visszatért a produkcióba, összesen hat részben volt látható, valamint hetvenes évek egyik népszerű angol bűnügyi sorozatában, a Minden lében két kanál című szériában is szerepet kapott.

A nyolcvanas évek közepén felhagyott a filmezéssel, és csak 2011-ben láthatta ismét a közönség a The Power of Three című vígjátékban. Közben Spanyolországba költözött, és fotózással foglalkozott. Fotómontázsait Londonban is kiállították.

Hozzászólások

További cikkek

Elhunyt Chewbacca eredeti megformálója, Peter Mayhew

Hírek

| 2019.05.03. 09:40
Elhunyt Peter Mayhew veterán hollywoodi filmszínész, Chewbacca alakítója a Csillagok háborúja című filmek több epizódjában.

Meghalt Ken Kercheval, aki Cliff Barnest alakította a Dallasban

Hírek

| 2019.04.25. 00:45
A színész még vasárnap hunyt el otthonában, az Indiana állambeli Clintonban.

Meghalt Bibi Andersson, a Bergman-filmek ikonikus színésznője

Hírek

| 2019.04.15. 13:00
A svéd színésznő nyolcvanhárom éves volt, aki Ingmar Bergman tizenhárom filmjében szerepelt, többek között A hetedik pecsétben és a Personában.

Meghalt Seymour Cassel

Hírek

| 2019.04.09. 17:40
Wes Anderson és John Cassavetes egyik kedvenc Oscar-jelölt színésze 84 éves volt.

Meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező

Mindenmás

| 2019.04.08. 14:40
Kilencvennégy éves korában meghalt György István Balázs Béla-díjas filmrendező - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége hétfőn.

Meghalt Agnés Varda francia filmrendező

Hírek

| 2019.03.29. 12:40
A francia új hullám egyik meghatározó alakja 90 éves volt.

Meghalt a Beverly Hills 90210 sztárja

Hírek

| 2019.03.04. 19:35
Luke Perry sztrókot kapott, amit nem élt túl.

Meghalt Bruno Ganz színész

Hírek

| 2019.02.16. 13:45
Hetvenhét éves korában Zürichben meghalt Bruno Ganz színész, aki bár színházi színészként kezdte pályafutását, sikeres mozifilmekben szerepelt és lett világhírű.

Meghalt Albert Finney ötszörös Oscar-jelölt brit színész

Mindenmás

| 2019.02.08. 16:35
Rövid betegség után 82 évesen elhunyt Albert Finney brit filmszínész, az 1960-as évek angol színésznemzedékének egyik legjelentősebb alakja, akit pályafutása során ötször …

Így búcsúznak a sztárok Andy Vajnától

Hírek

| 2019.01.20. 18:20
A 75 éves korában elhunyt filmproducer rendkívül sok világhírű sztárral dolgozott, köztük sokkal igazán jó kapcsolatot is ápolt. Többek között Antonio Banderas és Arnold Schwarzenegger is elbúcsúzott …