Mozik helyett online debütál az Amerikába jöttem 2.

Hírek

| Tündi | 2020.10.14. 16:10

Még tavaly év elején derült ki, hogy folytatást kap Eddie Murphy 1988-as kultikus vígjátéka, méghozzá az eredeti szereplőgárdával, azóta azonban nem sokat lehetett hallani a projektről, egészen mostanáig.

A Variety belső infókra hivatkozta ugyanis azt írta, hogy az Amerikába jöttem második felvonása az eredeti tervekkel ellentétben végül mégsem moziban, hanem az Amazon streamingszolgáltatásán, az Amazon Prime Videón fog debütálni ráadásul, ha minden jól megy még az idén.

Természetesen a hazai mozihálózatok sem akarták kihagyni ezt a ziccert, így már nálunk is megvolt a premierdátum, ami 2020. december 17. volt datálva. Ezt a tervet azonban keresztül húzta a Paramount Studios és az Amazon Studios egyeztetése, melynek az lett a vége, hogy az előbbi kb. 125 millió dollárért átadta a projektet a másik félnek, így pedig a nagyvászon helyett online kerül majd bemutatásra a vígjáték.

via GIPHY

Csak úgy, mint az 1988-as első részben, ezúttal is Eddie Murphy lesz a főszereplő, rajta kívül pedig még Arsenio Hall és James Earl Jones is visszatért a folytatáshoz. Új szereplőként pedig többek között Wesley Snipes csatlakozott a stábhoz.

Ha a Variety információi helyesek, akkor a streampremier 2020. december 18-ra várható.

Hozzászólások

További cikkek

Megvan, ki viselheti az idétlen bajuszt

Hírek

| 2018.02.21. 17:40
Tom Selleck után a Suicide Squad - Öngyilkos osztag színésze növesztheti meg a bajszát a készülő Magnum-rebootban.

Schwarzenegger is beszállt a Kung Fury folytatásába

Hírek

| 2018.02.17. 12:45
Egyre komolyabb nevek csatlakoznak a pár éve még poénnak indult rövidfilm, a Kung Fury egész estés etapjához.

Csak egy rossz vicc – Valami Amerika 3

Kritikák

| 2018.02.13. 19:50
„-Láttad a Valami Amerika 3-at?
-Jaaa, azt amiben buzik táncolnak?”
Körülbelül így tudom elképzelni az első reakciókat a Valami Amerika harmadik etapjáról, ami franc tudja, hogy miért készült …

Michael Fassbender is beszáll a Hitler elleni őrült vadászatba

Hírek

| 2018.02.13. 12:45
2015 egyik legnagyobb és legmenőbb meglepetése kétségtelenül David Sandberg, Kung Fury című rövidfilmje volt.

Hetvenötödik alkalommal adják át a Golden Globe-díjakat

Hírek

| 2018.01.07. 13:45
Ma este kiderül, hogy kik lesznek a legesélyesebbek az Oscarra.

Ünnepi kikapcs, filmek bekapcs

Mindenmás

| 2017.12.25. 07:50
Fa már feldíszítve, ajándékok átadva, degeszre is tömtük magunkat a bejglivel, tehát jöhet a jól megérdemelt giccsparádé és örök klasszikusok, amiket valamiért még mindig nem ununk. Karácsonyi mozimaraton-ajánló (ha …

Ingyen nézhetünk legendás magyar filmeket

Hírek

| 2017.12.22. 13:55
Csak egy tattintásba kerül Az Isten hozta, őrnagy úr!, A tizedes meg a többiek vagy a Valahol Európában.

Befutott a Ocean`s 8 első előzetese

Hírek

| 2017.12.19. 14:35
Sandra Bullock méltó utódja lesz George Clooney-nak?

Jövőre egy Kádár-kori Drakulán röhöghetünk majd

Hírek

| 2017.12.12. 14:05
A napokban kezdték el forgatni a Drakulics elvtárs című filmet; Bodzsár Márk legújabb szatirikus vígjátékában Nagy Zsolt mellett Nagy Ervin és Walters Lili is főszerepet kapott.

Megvannak a 2018-as Golden Globe jelöltjei

Hírek

| 2017.12.11. 16:55
Ki viheti haza a díjat januárban?