Michael J. Fox 59 évesen visszavonul a színészettől

Mindenmás

| Tündi | 2020.11.17. 15:50

Sajnos a színész betegsége már évtizedek óta köztudott, most azonban hivatalosan is bejelentette, hogy egészségi állapota hanyatlása miatt visszavonul.

A Los Angeles Times cikke szerint Michael J. Fox. új memoárkötetében számolt be arról, hogy színészi pályafutása végére ért. Az 59 éves színész No Time Like the Future: An Optimist Considers Mortality című könyve kedden jelenik meg.

Mint ahogy arra a lap is emlékeztet, a Vissza a jövőbe filmsztárja 29 éves korában tudta meg, hogy Parkinson-kórban szenved. Akkor egy orvos azt jósolta neki, hogy szerencsés esetben még tíz évig dolgozhat, azóta azonban harminc év telt el, és televíziós alakításaiért nyolc Emmy-jelölést és egy Emmy-díjat kapott.

via GIPHY

A színésznek 2002-ben már megjelent egy önéletrajzi könyve Lucky Man címmel, ám új kötetében megszokott optimizmusához képest sokkal józanabb hangot üt meg, és karrierje végéről beszél.

Mindennek megvan a maga ideje, és az én 12 órás munkanapjaim és hétoldalnyi szövegtanulásom java már mögöttem van. Legalábbis egyelőre, másodszor is visszavonulok. Ez változhat, mert minden változik. De ha ez a színészi pályám vége, akkor legyen

- mondta Fox.

(Borító: incimages.com)

Hozzászólások

További cikkek

Újra összeálltak a Vissza a jövőbe színészei

Mindenmás

| 2023.02.22. 15:40
Portlandben egy filmes rajongói eseményen találkozott újra Michael J. Fox, Christopher Lloyd, Lea Thompson és Thomas F. Wilson, akik három Vissza a jövőbe-filmben is együtt szerepeltek még a …

Oscar-díjat kap Michael J. Fox

Hírek

| 2022.06.22. 13:30
De nemcsak „Marty McFly”, hanem Euzhan Palcy, Diane Warren és Peter Weir is tiszteletbeli Oscart kap idén novemberben.

"Ahová megyünk, ott nincs szükség utakra!" - 35 éves a Vissza a jövőbe

Kritikák

| 2020.07.04. 17:20
Július 3-án múlt 30 éve, hogy bemutatták Robert Zemeckis kultikus trilógiájának első részét. A Vissza a jövőbe szinte azonnal …

Egy amerikai mozi Vissza a jövőbe idézettel kampányol az otthonmaradás mellett

Hírek

| 2020.04.11. 12:25
Zseniális ötlettel rukkolt elő a washingtoni Kiggins Theatre, az intézmény ugyanis egy Vissza a jövőbe idézettel buzdít mindenkit az …

Jön a Vissza a jövőbe musical

Hírek

| 2019.05.18. 13:05
Úgy látszik, hogy annak ellenére, hogy a reboot/remake őrület eddig szerencsésen elkerülte a Vissza a jövőbe! szériát, egy színpadi feldolgozás mégis zöld utat kapott.