Angelina Jolie újabb háborús filmet forgat

Hírek

| Tündi | 2020.11.21. 14:25

Angelina Jolie-nak ismét rendezni támadt kedve, ezúttal a híres brit háborús fotós, Don McCullin életéről készít filmet.

A Variety információi szerint az Unresonable Behavour című produkció a fotós azonos című memoárkötete nyomán készül,  ráadásul a 85 éves McCullin még executive producerként is kiveszi a részét a munkából. A fotós elmondása szerint látta az Oscar-díjas Jolie munkáit, köztük a They Killed My Father című, BAFTA-díjra is jelölt kambodzsai filmjét, mely meggyőzte arról, hogy biztos kezekben van élete története a rendezőnél.

Don McCullin

A forgatókönyvön pedig Gregory Burke (`71, 7 vérfagyasztó nap) dolgozhat. Életrajzi film révén a produkcióban a második világháború utáni Londonból induló brit fotós életútjának legfontosabb állomásait követhetjük majd nyomon. Ami már csak azért is baromi érdekesnek ígérkezik, mert McCullin a világ legveszélyesebb helyszíneiről küldött fotóriportokat: ott volt többek között a szuezi válságnál 1956-ban, valamint tudósított a vietnámi háborúról és az észak-ír konfliktusról is.

Az esettel kapcsolatban már Jolie is nyilatkozott, aki megtisztelőnek nevezte, hogy megrendezheti a filmet McCullinról, akiben szerinte a félelmet nem ismerő vakmerőség és a humanizmus keveredik egymással, és aki teljes odaadással tudósított szemtanúként a háborúkról. A színész-rendező hozzáfűzte, a McCullin életét bemutató film egyúttal az újságírás egy fontos korszakának felemelkedését és letűnését is felidézi.

(Borító:femina.hu, Fotó: cnn.com)

Hozzászólások

További cikkek

Óriásit bukott Shia LaBeouf

Hírek

| 2017.04.05. 16:15
A balhés színész nagy buktája.

Spielberg, Streep és Hanks közös filmben

Hírek

| 2017.03.07. 16:15
Kell ennél több?

Magyarok az Oscar közelében

Hírek

| 2017.02.21. 10:50
Lássuk a legnagyobb sikereinket!

Főszerepben az építészet - Budapesti Építészeti Filmnapok

Hírek

| 2017.02.14. 15:40
A városhoz fűződő személyes kapcsolatok, a történetmesélés, az épületek megfoghatatlan és szubjektív vonzerejének bemutatása lesz a központi témája az idei Budapesti …

Robert Downey Jr. szélhámos lesz

Hírek

| 2017.02.14. 12:25
Robert Downey Jr. elhagyja Vasember páncélját.

Távol és mégis közel – Jackie

Kritikák

| 2017.02.12. 16:35
J. F. Kennedy mítosza nem csupán szörnyű és váratlan halálának köszönhető, hanem legfőképpen feleségének, Jakcie-nek is.

A Vészhelyzet sztárja alakítja a háborús bűnökkel vádolt horvát tábornokot

Hírek

| 2017.02.08. 21:35
Filmet forgatnak Horvátországban a korábban háborús bűnökkel vádolt Ante Gotovina nyugalmazott tábornokról Goran Visnjiccsel, a …

John Lennon nagyvásznon

Hírek

| 2017.02.02. 14:55
Nem csupán egy szerelmi történet lesz.

Uránia Filmnapok a montázs jegyében

Hírek

| 2017.01.28. 16:05
A montázs fogalmán keresztül tárja fel a filmművészet formagazdagságát a 4. Uránia Filmnapok programsorozata, amely február 1. és 5. között csaknem húsz vetítéssel várja a közönséget.

George Clooney élete legnagyobb szerepére készül

Mindenmás

| 2017.01.19. 09:40
Sokáig nem akarta vállalni, de most izgatottabb mint valaha.