Angelina Jolie újabb háborús filmet forgat

Hírek

| Tündi | 2020.11.21. 14:25

Angelina Jolie-nak ismét rendezni támadt kedve, ezúttal a híres brit háborús fotós, Don McCullin életéről készít filmet.

A Variety információi szerint az Unresonable Behavour című produkció a fotós azonos című memoárkötete nyomán készül,  ráadásul a 85 éves McCullin még executive producerként is kiveszi a részét a munkából. A fotós elmondása szerint látta az Oscar-díjas Jolie munkáit, köztük a They Killed My Father című, BAFTA-díjra is jelölt kambodzsai filmjét, mely meggyőzte arról, hogy biztos kezekben van élete története a rendezőnél.

Don McCullin

A forgatókönyvön pedig Gregory Burke (`71, 7 vérfagyasztó nap) dolgozhat. Életrajzi film révén a produkcióban a második világháború utáni Londonból induló brit fotós életútjának legfontosabb állomásait követhetjük majd nyomon. Ami már csak azért is baromi érdekesnek ígérkezik, mert McCullin a világ legveszélyesebb helyszíneiről küldött fotóriportokat: ott volt többek között a szuezi válságnál 1956-ban, valamint tudósított a vietnámi háborúról és az észak-ír konfliktusról is.

Az esettel kapcsolatban már Jolie is nyilatkozott, aki megtisztelőnek nevezte, hogy megrendezheti a filmet McCullinról, akiben szerinte a félelmet nem ismerő vakmerőség és a humanizmus keveredik egymással, és aki teljes odaadással tudósított szemtanúként a háborúkról. A színész-rendező hozzáfűzte, a McCullin életét bemutató film egyúttal az újságírás egy fontos korszakának felemelkedését és letűnését is felidézi.

(Borító:femina.hu, Fotó: cnn.com)

Hozzászólások

További cikkek

Az életrajzi filmek sorából David Bowie sem marad ki

Hírek

| 2019.02.01. 13:55
Csak kapkodjuk a fejünket, ugyanis sorra jönnek ki az életrajzi filmek mostanában. A sort a Queen-film, azaz a Bohém rapszódia kezdte, majd bejelentették a Céline Dion-filmet, és most …

Film készül Céline Dionról

Hírek

| 2019.01.31. 13:35
A zenés és életrajzi filmeket szeretjük, mostanában nem véletlen, hogy meg is szaporodtak az ilyen jellegű mozik, hiszen könnyű alapanyag egy ismert ember történetét feldolgozni, pláne ha van benne pár fülbemászó dal is. Szóval …

Üldözős thrillerben láthatjuk viszont Angelina Joliet

Hírek

| 2019.01.29. 12:35
Angelina Jolie is szerepel a Those Who Wish Me Dead (Akik a halálomat akarják) című thrillerben, amelyet Taylor Sheridan rendez a saját forgatókönyvéből.

Rami Malek még egy lépéssel közelebb került az Oscarhoz

Hírek

| 2019.01.28. 12:25
Vasárnap esete 25. alkalommal adták át az amerikai film- és televíziós színészek céhének (Screen Actors Guild, SAG) díjait.

Magyar jelölt nélkül zajlik majd az idei Oscar-gála

Hírek

| 2019.01.22. 15:05
Közép-európai idő szerint ma délután hozta nyilvánosságra az amerikai filmakadémia a 91. Oscar-díj jelöltjeit. Idén két magyar alkotásért is szurkolhattunk, hogy bekerüljön a …

A Trónok harca sztárjával érkezik a Last Christmas című Wham! film

Hírek

| 2018.12.23. 12:35
Emilia Clarke (Trónok harca, Solo: Egy Star Wars-történet) főszereplésével érkezik a Last Christmas című film, amely a Wham! világhírű slágerének …

Benedict Cumberbatch megmutatja nekünk a Brexit mögött meghúzódó hazugságokat

Hírek

| 2018.12.16. 12:45
Nagyon senkinek sem kell bemutatni, hogy mi is az a Brexit, viszont a mögötte húzódó politikai kavarásokat már annál inkább érdemes, amit …

Jön az Amy Winehouse-film

Hírek

| 2018.10.17. 16:45
A 2011-ben alkoholmérgezésben meghalt világhírű énekesnő élete nemsokára nagyvászonra kerül.

Filmet készítenek Bud Spencer életéről

Hírek

| 2018.10.02. 13:40
A film Bud Spencer életének arról a szakaszáról fog szólni, amely a mozis pályafutását előzte meg - a hírt a két éve elhunyt művész fia, Giuseppe Pedersoli jelentette be.

Megvan Burt Reynolds utódja Tarantino új mozijában

Hírek

| 2018.09.30. 11:25
A Deadline értesülései szerint Bruce Dern vette át elhunyt barátja, Burt Reynolds szerepét Quentin Tarantino Once Upon a Time in Hollywood című filmjében.