Angelina Jolie újabb háborús filmet forgat

Hírek

| Tündi | 2020.11.21. 14:25

Angelina Jolie-nak ismét rendezni támadt kedve, ezúttal a híres brit háborús fotós, Don McCullin életéről készít filmet.

A Variety információi szerint az Unresonable Behavour című produkció a fotós azonos című memoárkötete nyomán készül,  ráadásul a 85 éves McCullin még executive producerként is kiveszi a részét a munkából. A fotós elmondása szerint látta az Oscar-díjas Jolie munkáit, köztük a They Killed My Father című, BAFTA-díjra is jelölt kambodzsai filmjét, mely meggyőzte arról, hogy biztos kezekben van élete története a rendezőnél.

Don McCullin

A forgatókönyvön pedig Gregory Burke (`71, 7 vérfagyasztó nap) dolgozhat. Életrajzi film révén a produkcióban a második világháború utáni Londonból induló brit fotós életútjának legfontosabb állomásait követhetjük majd nyomon. Ami már csak azért is baromi érdekesnek ígérkezik, mert McCullin a világ legveszélyesebb helyszíneiről küldött fotóriportokat: ott volt többek között a szuezi válságnál 1956-ban, valamint tudósított a vietnámi háborúról és az észak-ír konfliktusról is.

Az esettel kapcsolatban már Jolie is nyilatkozott, aki megtisztelőnek nevezte, hogy megrendezheti a filmet McCullinról, akiben szerinte a félelmet nem ismerő vakmerőség és a humanizmus keveredik egymással, és aki teljes odaadással tudósított szemtanúként a háborúkról. A színész-rendező hozzáfűzte, a McCullin életét bemutató film egyúttal az újságírás egy fontos korszakának felemelkedését és letűnését is felidézi.

(Borító:femina.hu, Fotó: cnn.com)

Hozzászólások

További cikkek

A szomorú bohóc esete a démonokkal

Kritikák

| 2018.07.22. 14:05
Kívülről nézve minden egyszerűbbnek tűnik. Pláne ha sikeres hollywoodi sztárokról van szó, akiket mindenki szeret, telt házas előadásaik vannak és természetesen még gazdagok is. De persze sokszor ez csak a látszat. …

Dokumentumfilmet készítenek Paul Walkerről

Hírek

| 2018.07.18. 17:45
2013-ban brutális autóbalesetben meghalt Paul Walker életéről készül dokumentumfilm, amit még a nyáron bemutatnak.

Hollywood már le is csapott a barlangban rekedt thai gyerekek sztorijára

Hírek

| 2018.07.10. 16:05
Azt eddig is tudtuk, hogy Hollywood azonnal lecsap, ha egy jó sztorit szimatol, ami alól úgy látszik, hogy a barlangban ragadt thaiföldi gyerekek története …

Oscar-díjas színészek csapnak össze a Ford és a Ferrari csatájában

Hírek

| 2018.06.24. 21:25
Matt Damon és Christian Bale főszereplésével készül az egyelőre cím nélküli projekt, amely a Ford és a Ferrari hatvanas évekbeli versengését mutatja be.

Megrázó dokumentumfilm készült Robin Williams életéről

Hírek

| 2018.06.09. 10:35
Aki csak képernyőn, vagy vásznon keresztül ismerte a huszadik század egyik legnagyobb komikusát, az biztos, hogy szerette is. Mert Robin Williams ilyen volt, nem lehetett nem …

Bob Marley vásznon támad fel újra

Hírek

| 2018.06.07. 21:20
Életrajzi film készül a legendás reggae zenészről, ami olyannyira családi biznisz lesz, hogy fia, Ziggy Marley dolgozik a projekten.

Ryan Gosling ezúttal szkafandert húz

Hírek

| 2018.06.07. 17:00
A Kaliforniai álom sikersztorija és díjáradata után nem sokkal jött a hír, hogy a rendező és a főszereplő újra együtt dolgozik Neil Armstrong történetén. A First Man első képei most megérkeztek.

Újra Oscar-esőre hajt Spielberg és DiCaprio

Hírek

| 2018.05.18. 15:25
A Deadline számolt be róla, hogy 16 év után újra együtt dolgozik Hollywood legmenőbb filmesei közül, Steven Spielberg és Leonardo DiCaprio.

Mel Gibson újra II. világháborús filmet rendez

Hírek

| 2018.05.02. 16:00
Ami azért annyira nem meglepő választás, hiszen a 2016-os nagy visszatérését is Fegyvertelen katonának köszönheti.

Jake Gyllenhaal Oscar-gyanús szerepben

Hírek

| 2018.05.02. 14:30
Az amerikai színészről már régóta kiderült, hogy bőven van helye Hollywoodban, de eddig valahogy a nagyobb díjak elkerülték. Lehet, hogy csak idáig.