Angelina Jolie újabb háborús filmet forgat

Hírek

| Tündi | 2020.11.21. 14:25

Angelina Jolie-nak ismét rendezni támadt kedve, ezúttal a híres brit háborús fotós, Don McCullin életéről készít filmet.

A Variety információi szerint az Unresonable Behavour című produkció a fotós azonos című memoárkötete nyomán készül,  ráadásul a 85 éves McCullin még executive producerként is kiveszi a részét a munkából. A fotós elmondása szerint látta az Oscar-díjas Jolie munkáit, köztük a They Killed My Father című, BAFTA-díjra is jelölt kambodzsai filmjét, mely meggyőzte arról, hogy biztos kezekben van élete története a rendezőnél.

Don McCullin

A forgatókönyvön pedig Gregory Burke (`71, 7 vérfagyasztó nap) dolgozhat. Életrajzi film révén a produkcióban a második világháború utáni Londonból induló brit fotós életútjának legfontosabb állomásait követhetjük majd nyomon. Ami már csak azért is baromi érdekesnek ígérkezik, mert McCullin a világ legveszélyesebb helyszíneiről küldött fotóriportokat: ott volt többek között a szuezi válságnál 1956-ban, valamint tudósított a vietnámi háborúról és az észak-ír konfliktusról is.

Az esettel kapcsolatban már Jolie is nyilatkozott, aki megtisztelőnek nevezte, hogy megrendezheti a filmet McCullinról, akiben szerinte a félelmet nem ismerő vakmerőség és a humanizmus keveredik egymással, és aki teljes odaadással tudósított szemtanúként a háborúkról. A színész-rendező hozzáfűzte, a McCullin életét bemutató film egyúttal az újságírás egy fontos korszakának felemelkedését és letűnését is felidézi.

(Borító:femina.hu, Fotó: cnn.com)

Hozzászólások

További cikkek

Egy hétig ingyen nézhetjük Szász Attila és Köbli Norbert filmjét

Mindenmás

| 2018.02.27. 16:20
A vasárnapi premier után mi is megírtuk, hogy milyen jól sikerült a szovjet munkatáborokba hurcolt magyaroknak emléket állító, legújabb magyar film, az Örök …

A Három óriásplakát Ebbing határában tarolt a BAFTA-n

Hírek

| 2018.02.19. 10:00
A Három óriásplakát Ebbing határában című alkotás kapta a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni díjkiosztó gáláján.

Ethan Hawke bevállalta a különc feltaláló szerepét

Hírek

| 2018.02.14. 12:55
A négyszeres Oscar-jelölt Hawke lesz a harmadik színész, aki nagyjátékfilmben játszhatja el a zseniális feltalálót.

Mark Wahlberg eladományozza kizsarolt millióját

Hírek

| 2018.01.14. 12:55
A színész úgy döntött, hogy jótékony célokra ajánlja fel kizsarolt pénzét.

Hollywood és az egyenjogúság

Hírek

| 2018.01.10. 15:05
Mint ismeretes Kevin Spacey zaklatási botránya nemcsak a színésznek tett be, de Ridley Scott új filmjének, A világ összes pénzének is.

Kiakadt Gianni Versace családja a róla szóló sorozat miatt

Hírek

| 2018.01.09. 11:30
Berágott a milánói divatbirodalom.

Magyar háborús filmet választottak Los Angelesben a hónap filmjének

Hírek

| 2018.01.04. 11:50
A Messze az otthon rögtön két díjat is kapott.

Több mint 300 produkció jelölhető a legjobb film Oscar-díjára

Hírek

| 2017.12.22. 11:25
Lesz miből választania az Amerikai Filmakadémia tagjainak...

Ridley Scott kilenc nap alatt forgatta újra Spacey kivágott jeleneteit

Hírek

| 2017.12.20. 12:50
Ridley Scott őrült munkatempót diktált.

Újra második világháborús filmet forgat Tom Hanks

Hírek

| 2017.12.13. 19:40
Megkezdődtek a Tom Hanks főszereplésével érkező második világháborús film, a Greyhound előkészítési munkálatai a louisianai Baton Rouge-ban.