Szomjas György 80

Mindenmás

| Zita | 2020.11.26. 21:45

Nyolc évtized a Földön, több mint négy évtized a pályán. Ennyi pedig bőven elég volt ahhoz, hogy neve minden filmrajongónak és természetesen szakmabelinek egyet jelentsen a minőséggel. Munkássága megkerülhetetlen a hazai filmes szcénában. Szomjas György 80 éves.

Filmjeit valamiféle piszkosság jellemzi, jóféle kosz a nagyvásznon, amit elképesztő magabiztosággal és tudatosan használ. Ez a bátorság a zsánerek közötti ugrálásban is megmutatkozik, kimondottan izgalmassá téve filmes palettáját. Ezekből válogattunk most párat.

A kezdetekről fogva erősen kötődött a nép- és rockzenéhez, ami karrierjében is erősen megmutatkozik. A hetvenes évektől dolgozott együtt Sebő Ferenc népzenésszel, akit több filmjében, többek között az első magyar western, azaz eastern, az 1976-os Talpuk alatt fütyül a szél zeneszerzője is volt.

Marad a zene, csak egy kicsit (nagyon) másképp: egy éles kanyarral a kőbányai prolik bűzös, mocskos blues világába érkeztünk meg és megszületett egy másik, már örök klasszikusnak számító Kopasz Kutya 1981-ben.

Újabb eltelt évek, újabb film és természetesen újabb zsáner: ezúttal a szocializmus és a panelrengeteg közepére kalauzolt el a rendező. A Falfúró zseniális szatíra 1985-ből, ami tökéletesen visszaadja ennek a korszaknak a fojtott levegőjű hangulatát.

Majd eltelt hét év és a panelből a nyóckerbe tértünk át, ahol Szomjas György a Roncsfilmmel várt minket annak minden roncsolásával és bájával, egy kicsit tímárpéteresen, de a pontos-gúnyos korrajz megmaradt.

Szomjas György a filmszatírák mellett számtalan dokumentumfilmet és tévéfilmet is készített, amik elsősorban a magyar népzenéhez kapcsolódnak. Így többek között Országos Táncháztalálkozóról (Szabad a tánc, 1990.), Zerkula János erdélyi prímásról (A szívben még megvan, 1994.), Pál István nógrádi dudásról (Pista bácsi, dudáljon kend, 1995.), magyar zsidó népzenéről (Szól a kakas már… 1992.) és amerikai népzenészekről (Amerikába jöttem, 1996.), valamint kalotaszegi (Hej, Kisandrás, 1997., Neti Sanyi, 2000.) és cigány zenészekről (A szászcsávási banda, 2001.) készültek filmjei az elmúlt évtizedekben.

A rendező 1995 óta a Magyar Film- és TV-művészek Szövetségének főtitkára, 1999. óta az Európai Filmakadémia tagja. 1998-ban Balázs Béla-díjban részesült, 1996-ban Kiváló Művész, 2005-ben pedig megkapta a Kossuth-díjat.

A népzenéről, a filmek és műfajok sokaságáról, az amatőr színészetről és a magyar valóságról még nyáron beszélgettünk a Kőfeszten.

(borító: Kallos Bea/MTI)

Hozzászólások

További cikkek

Faye Dunaway 80

Mindenmás

| 2021.01.14. 11:05
Ma ünnepli nyolcvanadik születésnapját Faye Dunaway Oscar-díjas színésznő, akit olyan klasszikusok főszerepében láthattunk, mint a Bonnie és Clyde, a Thomas Crown-ügy, a Kínai negyed vagy a Hálózat.

85 éves Törőcsik Mari, a magyar film koronázatlan királynője

Mindenmás

| 2020.11.23. 14:50
A ma szülinapos Törőcsik Mari az a magyar színésznő, akit senkinek sem kel bemutatni, függetlenül attól, hogy melyik generáció szülötte. Évtizedeket átölelő …

85 éves Alain Delon, a filmvilág egyik élő legendája

Mindenmás

| 2020.11.08. 18:20
Ma ünnepli 85. születésnapját Alain Delon napjaink egyik utolsó élő filmlegendája. A francia színész először hazáját, majd Hollywoodot végül szép lassan az egész világot …

Megérkezett Pelé, és az MTK pályáján elszabadult a pokol

Mindenmás

| 2020.10.23. 15:35
Ma ünnepli a kerek 80. születésnapját a háromszoros brazil labdarúgó-világbajnok Pelé, a földkerekség egyik leghíresebb futballistája.

90 éves Hollywood egyik megkerülhetetlen legendája, Clint Eastwood

Mindenmás

| 2020.05.31. 13:40
Rezzenéstelen arcú westernhős, Piszkos Harry, hős szerelmes, zseniális edző, zsémbes öregember és még napestig sorolhatnánk Clint Eastwood több évtizedes …

100 éve született az egyik legnagyobb olasz filmes, Federico Fellini

Mindenmás

| 2020.01.20. 15:00
Száz éve, 1920. január 20-án született Riminiben Federico Fellini, az egyik legnagyobb olasz filmes, akit első olaszként jelöltek rendezői Oscar-díjra, s mind a …

A cinikus szívtipró -120 éve született Humphrey Bogart

Mindenmás

| 2019.12.25. 16:05
Százhúsz éve, 1899. december 25-én született New Yorkban Humphrey Bogart Oscar-díjas amerikai színész, a filmtörténet egyik legnagyobb és legromantikusabb klasszikusának, a …

Danny DeVito 75

Mindenmás

| 2019.11.17. 13:20
Amilyen apró 150 centijével, olyannyira nagyágyú Hollywoodban. Az egyik legnagyobb nevettető, aki nemcsak színészként, de producerként is sikereket ért el. Danny DeVito 75 éves.

Matthew McConaughey 50

Mindenmás

| 2019.11.04. 13:45
Ma ünnepli ötvenedik születésnapját az Oscar-díjas Matthew McConaughey, aki pályája elején romantikus filmek főszereplőjeként lopta be magát a női szívekbe.

Sándor Pál 80

Mindenmás

| 2019.10.19. 14:15
Az abszurd humor és a szatirikus hangvétel nagykövete, filmklasszikusok rendezője, a „kell egy csapat” megteremtője, azaz Sándor Pál nyolcvan éves.