Channing Tatum és Sandra Bullock a dzsungelben fognak romantikázni

Hírek

| Tündi | 2020.12.30. 18:45

Azt már egy ideje lehetett tudni, hogy Sandra Bullock ismét romantikázásra adta a fejét a The Lost City of D című film kedvéért, most pedig már az is kiderült, hogy Channing Tatum a legesélyesebb a férfi főszerepre.

A romantikus kaland- és akciófilm sztorijáról már tudni lehet, hogy Bullock egy olyan sikeres írónőt alakít, aki ontja magából a szerelmes könyveket. A dolgok akkor kezdenek érdekes fordulatot venni, amikor egy könyvbemutató-turnéra készül, kiadója pedig kitalálja, hogy a regényi címlapján szereplő modell (Tatum) is tartson vele. Ahogy az pedig ilyenkor lenni szokott, jobban nem is különbözhetnének egymástól, így folyamatosan vitatkoznak, az igazi bonyodalmak azonban csak akkor kezdődnek igazán, amikor valakik megpróbálják elrabolni a párost, nekik pedig mindent meg kell tenniük, hogy a nagy menekülésben még a dzsungelt is túléljék.

Ha valahonnan ismerősnek a tűnik a sztori az nem véletlen, ugyanis eléggé Michael Douglas és Kathleen Turner 1984-es klasszikusára, A smaragd románcára hajaz, bár ezt a készítők nem is nagyon titkolják, hiszen saját bevallásuk szerint is ez a film volt a kiindulópontjuk. 

A The Lost City of D rendezői székekben Adam és Aaron Nee (The Geniuses, Band of Robbers) foglalhatnak helyet, a forgatókönyvet pedig Dana Fox (Páros mellékhatás, Hogyan legyünk szinglik) jegyzi.

(Borító: sportsgrindentertainment.com)

Hozzászólások

További cikkek

Több Trónok harca-előzménysorozat is érkezhet

Hírek

| 2021.01.24. 15:20
Az HBO mindig tutira megy, ha nézettségről van szó, így gyorsan be is rendelt egy újabb Trónok harca-előzménysorozatot.

Darren Aronofsky és Brendan Fraser közös vígjátékon dolgozik

Hírek

| 2021.01.12. 13:20
Bármiben lefogadtuk volna, hogy korunk egyik legikonikusabb rendezője, Darren Aronofsky és 90-es évek végén, 2000-es évek elején fénykorát élő Brendan Fraser soha nem …

Peter Dinklage bizarr szuperhősként tér vissza a filmvászonra

Hírek

| 2020.12.03. 11:45
Izgalmas szerepben láthatjuk viszont a Trónok harca Tyrionját, ugyanis szuperhőst fog alakítani a The Toxic Avenger (Toxikus bosszúálló) című rebootban.

Sylvester Stallone is csatlakozott Az Öngyilkos osztag folytatásához

Hírek

| 2020.11.17. 12:00
Annak ellenére, hogy DC-féle Az Öngyilkos osztag első része durván alulmúlta az elvárásokat, a második rész mégis várós az új rendezőnek és a bitang …

Tavasszal érkezhet a Jóbarátok új epizódja

Hírek

| 2020.11.15. 14:25
Lassan már követhetetlenné válik, hogy a koronavírus-járvány miatt leállt vagy éppen csúszott filmes/sorozatos projektek mikor kerülnek végre bemutatásra.

Folytatást kap A skorpiókirály

Hírek

| 2020.11.12. 09:50
Pont nem a 2002-es A skorpiókirályra gondol az ember, ha megkérdezik tőle, melyik filmnek látná a szívesen a folytatását, de ahogy ez lenni szokott Hollywoodban ez senkit nem izgat, a lényeg, hogy valami folytatás legyen.

85 éves Alain Delon, a filmvilág egyik élő legendája

Mindenmás

| 2020.11.08. 18:20
Ma ünnepli 85. születésnapját Alain Delon napjaink egyik utolsó élő filmlegendája. A francia színész először hazáját, majd Hollywoodot végül szép lassan az egész világot …

Horvát Lili filmje fődíjat nyert Philadelphiában

Hírek

| 2020.11.07. 16:00
Újabb nemzetközi elismerést tudhat magáénak Horvát Lili, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmje, mely ezúttal a a Philadelphia nemzetközi filmfesztiválról …

Csúszik a Halál a Níluson és a Free Guy premierje is

Hírek

| 2020.11.06. 17:00
Továbbra sincs leszállás a korona-vonatról: újabb, rég óta várt filmek csúsznak a pandémia miatt, ezúttal a Halál a Níluson című, sztárszereposztással érkező új Agatha …

Fesztiválsikerek és új magyar filmek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon

Hírek

| 2020.10.30. 18:35
Fesztiválsikereket és új magyar filmeket vetítenek premier előtt az 5. Európai Art Mozi Napon, november 8-án.